Művészetet a legkisebbeknek!

cimkék: #szemle #jó könyv #ismertető #Hanna blog

Fájó hiány van a gyerekkönyvpiacon igényes keménylapos, kicsiknek való lapozókból. Vajon miért csak az Altató jelent meg eddig művészi kivitelben, amikor Zelk Zoltán, Weöres Sándor, de akár Kovács András Ferenc versei is épp annyira élvezhető első "mesék" lennének a kicsiknek? Valamiért a Böngészőkön, két Szutyejeven és pár kísérleten (például a Vuk - egyáltalán nem követhető ennek a korosztálynak) kívül csak Radvány Zsuzsa és hasonló őstehetségtelenek borzalmait lehet kapni, no meg persze a kötelező ismeretterjesztést a traktorokról és a tűzoltókról, de ezek nem igazi mesék. Most a Móra kiadó egy egész csokorra valóval rukkolt elő, különböző illusztrátorok ecsetjéből. Hevenyészett, szubjektív sorrendet állítottunk fel közöttük, tessék választani! Egy biztos: színesítik a palettát, és jórészt jobbak, mint az eddigiek.

Sebők Éva - Réber László: Állatszálloda - nálam az egyértelmű első helyezett. A szöveg khm, khm, hullámzó, van korrekt és kevésbé szellemes része, de alapvetően rendben van. Minden oldalon egy rövid állatos rigmus az állatok hotelbéli kalandjairól. A rajzok gyönyörűek, a régi, színes Réber. Szögeletes, de még nem a vonalig leegyszerűsített formák, sok, de nem harsány, természetes hatású vízfestékes szín. Nagyon szép és a verseket mulatságosan értelmező rajzokkal együtt nagyon élvezetes kötet.

József Attila - Szalma Edit: Altató - aki szereti a hagyományos, de színvonalas képi világot, annak ez a könyv nagyon fog tetszeni. Sok festék, esti színek, lekerekített, puha formák és cuki figurák, szellős kompozíciók jellemzik Szalma Edit világát. Nincsenek benne vicces, vagy meghökkentő ötletek, mint Gyöngyösi Adriennében, és néha kicsit sablonosnak, máskor meg következetlennek éreztem az interpretációt, de ez csak afféle kritikusi kötekedés. Ha nem akarok belekötni, akkor egy jó, aranyos könyv, pont elfér a polcon az Arany Lacinak mellett, szintén Szalma Edittől. A tipográfust viszont nem értem: hogy bírt ebbe a sötét és puha világba idétlen, világítós fehér, félkövér gyerekbetűket nyomni? Rémes! Minden más viszont ötös, úgy hogy ez a második helyezett.

Weöres Sándor - Szántói Krisztián: Kocsi és vonat - nem rossz, nem rossz. A verset ismerjük, szerintem bölcsisek abszolút kedvence, mind témáját, mind ritmikus formáját tekintve. Szántói Krisztiánt illik szeretni, de én nem annyira rajongok azért, amit eddig láttam tőle. Festményei a magyar századforduló tájáról merítik ihletüket, a kocsis minimum egy részeges (piros-kék arcú) Petőfi Sándor a nagybányai iskolából. De az alakok kedvesek, kis poénok vannak elrejtve a képeken (számoljuk csak meg a szalmakazlakat és a templomtornyokat, kacsintsunk a fákra.) Nekem kilóg a vonat disney-s bohócpofija ebből a komoly, környezetből. Mindenért kárpótolnak a szép tájképek, jó perspektívák - minden képen szépen vezeti a szemünket valami útféle, ahogy a ritmus a versben a fülünket.

Zelk Zoltán - Kalmár István: Ákombákom - végülis a szöveg miatt került előrébb, mint a Kiugrott a gombóc. Én nagyon szeretem ezt a verset, van neki izgi sztorija, titkozatos főhőse, jó kis ritmusa, és népszerű zenés verziója. A tipográfus itt is büntetést érdemel, de hát úgy látszik erre nem szokás Móráéknál figyelni. A rajzok - nem is tudom. Szép színesek. Meg aranyosak és viccesek. Viszont rettentően kaotikusak, és kicsit amatőrnek tűnnek. Hagyján, de a szöveget csak nagyon áttételesen interpretálják. Érthetetlen eredetű szereplők (kitöltő elemek?), nagykabátnak nem látszó ruha (nehéz rájönni, hogy mi is az), az utolsó oldalon pedig egy elgurult gyerekfej. Tulajdonképpen azért jó, mert nem csúnya.

Varga Katalin - Papp Anikó Mira: Kiugrott a gombóc... - ugye ismert mondókaféléről van szó, óvodások fejből fújják, ettől még nem egy nagyszerű szöveg. A rajzok leginkább semmilyenek, azonbelül egyszerűek, leképzik a szöveget, aranyosak és normális színűk van. Nem idétlenek és nem giccsesek. Ha valaki szereti ezt a versikét, akkor mindenképp egy adekvát, kisgyerekeknek is megfelelő könyvet kap, ha viszont nem a kedvencünk, nem jelent túl sokat ez a darab.

Rigó Béla - Elek Lívia: Nálatok laknak-e álllatok? - azért jó, hogy ez a darab is megjelent, mert tudjuk, hogy mihez mérni a többit. Elek Lívia sose volt jó, de ez a kötet különösen ronda. Úgy került az utolsó helyre, hogy a szöveget nagyon szeretem (ez nyilván a Kaláka-feldolgozásnakk is köszönhető), csak amiatt venném meg a könyvet. De a színek, a "kompozíciók", a figurák méretei riasztóak, valami gonosz windows-clipart robot vághatta össze őket. Nem értem, ki gondolhatja azt, hogy ez jó, kiadható, eladható? A címlap és a hátlap már elriaszt a belelapozástól, ha nem ismeri az ember a verset. Végiglapozva meg aztán nem vágyik az ember gyermeke arra, hogy állatok lakjanak nála, mert inkább mosolygó óriás szörnyeknek tűnnek a kuyták-cicák-halak-madarak a lapozóban. Sajna. Legközelebb rajzoltassák meg mással, annyi jó állatrajzos van. Mondjuk Agócs Írisz vagy Baranyai András, de számtalan más kevésbé híres-neves alkotó is alkalmasabb lenne a feladatra.

Kapcsolódó cikkek