Nálunk járt a fogtündér!
Már megjelent a második kötete is a 3-5-8 perces meséknek, ami karácsonyi és Mikulásos történeteket rejteget, mégis még mindig szeretjük levenni a polcról a 3-5-8 perces mesék elaváshoz és összebújáshoz című színes képeskönyvet! Most a fiktív könyvespolcodra teszünk egy mesét, kucorodjatok össze és olvasd fel a Nálunk járt a fogtündér! című kalandot!
Lili nem tudott aludni. Folyton a fogát piszkálta, mert már annyira mozgott, hogy bármelyik pillanatban kieshetett. Előrefeszítette, aztán hátra, ide-oda lökdöste a szájában – és egyszer csak a kezében maradt!
Kiugrott az ágyból és kiszaladt a nappaliba, ahol anyu a díványon fekve olvasgatott.
– Nézd, mi van a markomban! – kiáltotta büszkén, és odanyújtotta a kezét.
– Hiszen ez a mozgós fogad! – mosolygott anyu.
– És hol a helye?
Lili szélesen elmosolyodott, és rögtön látszott, honnan pottyant ki a fog.
– Anyu, akkor ma este eljön hozzám a fogtündér? – kérdezte izgatottan Lili.
– Hááát, hogy már ma eljön-e, azt nem is tudom – felelte anyu. – Talán csak holnap tud rá időt szakítani...
– Ó – szomorodott el Lili.
– De a fogadat mindenképp dugd be a párnád alá! Meglátjuk, mi történik – mondta anyu. – És most jó éjszakát, aludj jól!
– Jó éjt, anyu! – motyogta Lili. Csalódottan trappolt vissza a szobájába. Sejtette. Nincs is fogtündér. Csak anyu tesz egy kis ajándékot a párnája alá. De azt először is be kell szereznie. Lili bebújt a paplan alá, és a fogát betette a párna alá. Rossz kedvűen aludt el.
Arra ébredt, hogy valaki az arcába világít, méghozzá egy icipici zseblámpával. A zseblámpát egy apró, szárnyas lány tartotta, aki előtte álldogált a paplanon.
– Odaadnád a fogadat, kérlek? – kérdezte halk, de határozott hangon. – Nem értem, miért teszitek a fogatokat mindig a párnátok alá. Hogy a csudába szedje ki onnan az ember, ha egyszer ennyire kicsi, mint én?
- Ó, szia! – dörzsölte meg a szemét Lili. – Te vagy az igazi fogtündér?
– Legszemélyesebben – felelte méltóságteljesen a kis hölgy.
– És igazán kedves volna tőled, ha végre odaadnád a fogadat.
– Bocsánat – Lili felemelte a párnáját, és előszedte a fogat. – Tessék – azzal átnyújtotta a tündérnek, aki mindkét kezével megragadta.
– Na, akkor – mondta –, a viszontlátásra! – És kecses szárnyaival finoman a levegőbe emelkedett.
– Állj! Hahó! – kiáltott utána Lili. – Nem felejtettél el valami apróságot?
– Mit felejtettem volna el? – kérdezte a fogtündér, és elegáns ívet írt le a levegőben.
– Hát, tudod – kezdett bele szégyenlősen Lili –, amikor az anyukám fogtündéreset játszik, mindig tesz
egy kis ajándékot a párnám alá.
– Jellemző – csóválta a fejét a fogtündér –, anyukák! Én egy szép, színes álmot adok a gyerekeknek. Talán nem is kéred?
- De, persze! Dehogynem – vágta rá Lili. – De azért egy olyan kis ajándék se rossz. 
– Pfff – legyintett a fogtündér, és meglóbálta apró varázspálcáját, ami ragyogott a sötétben, majd kilibbent az ablakon. Lili elégedetten ölelte magához a párnáját, és a lehető legszínesebb álmot álmodta.
Amikor másnap reggel felkelt, a párnája alatt talált egy kis ajándékot.
– Köszi, fogtündér – mondta, és megpuszilta az anyukáját.
Itt tudod kosárba tenni a kötetet!
