"Nem varázsolok" - interjúnk Pásztohy Pankával

cimkék: #interjú #illusztráció #Vera blog #Pásztohy Panka

Nem varázsolok - állítja magáról Pásztohy Panka, de ismerve rajzait, nehezen hisszük ezt el neki. "Akkor inkább már szelektálok, élek a felkínált lehetőségekkel, nem sétálok el dolgok mellett, szemlélődöm, kutakodom, mindenben megkeresem azt, amitől több lehetek, és ahogy ezek által változom, úgy formálom, csiszolom a magam személyes dolgait is, beleértve a könyveimet is." Irtózik a szürke dolgoktól, és igyekszik a munkahelyét is lefedő személyes életteret a maga arcára formálni, kreatívan alakítani. Hogy hogyan teszi mindezt, kiderül a vele készített interjúból.

- Most jelenik meg az ötödik Panka és Csiribí, a Tündérzene, gondolom, az eltelt időszakban ez töltötte ki a munkáid nagy részét. Melyik rész nőtt legjobban szívedhez?

Ami a munkát illeti, bizony, az elmúlt 4-5 év igen mozgalmasra sikeredett. Az egyik meghatározó projekt valóban a Panka és Csiribí volt, és ugyan voltak ennél jóval nagyobb volumenű, időigényesebb munkáim, mégis e sorozat kötetei állnak a legközelebb a szívemhez. Pontosabban az első kötet, a Micsoda idő! Ez volt az első gyermekkönyv-illusztrációs munkám. Minden ezzel kezdődött, és nagyon sokan mindenekelőtt ezzel a munkával azonosítanak.

- Ez a sorozat befejező része, érződik ez az illusztrációkon, vagyis ebbe beleadtál mindent?

Minden munkámat a legjobb tudásom szerint végzem, legyen az könyvillusztrálás, társasjátékok grafikai anyaga, vagy éppen egy szülinapi ajándékrajz. Kizárólag akkor van értelme meghúzni az első vonalat, ha az ember hisz abban, amit csinál, és „mindent belead”. Aztán persze van az úgy is, hogy szeretném a legjobbat kihozni magamból, az előttem fekvő szövegből, de az adott feltételek, például a rendelkezésre álló időkeret, vagy éppen egyéb, már futó vállalások leszűkítik a mozgásteret. Ilyenkor csak remélni lehet, hogy az első ötletből a szoros menetrendhez igazodva kidolgozott kép nem okoz majd csalódást a könyvet forgató gyerekeknek. Az előző kötetekhez hasonlóan a Tündérzenébe igyekeztem „mindent beleadni”. A tudat pedig, hogy ez a sorozat utolsó része, nyilván adott némi plusz motivációt. A rendelkezésre álló idő rövidsége miatt annyiban eltértem a korábban követett munkamódszertől, hogy többször teret engedtem az „utca hangjának” is. Azaz sikerült rábírnom a házunk körül zsivajgó gyermeksereget, a lányom barátait, hogy konstruktív ötletekkel itt-ott segítsenek ki. A gyermekkönyv-illusztrátor egyik legaljasabb ellensége ugyanis maga a rutin, illetve annak sötét oldala: a megszokások és berögződések. Különösen a viszonylag rövid időtávon belül felfuttatott könyvsorozatok esetén szembesülhetnek az alkotók ezekkel a magukat amúgy kitűnően álcázó betolakodókkal. Nos, ebben a személyes csatában néha igen jól jöhet a szakértő segítség. Egyébként a leglelkesebb lurkók egy-egy rajzát szépen keretezve beillesztettem a könyv végleges képanyagba, így aki nem rest kutakodni a képekben, megcsodálhatja e remekműveket is.

- El tudnál képzelni egy rajzfilmet belőle?

Animáció szakon diplomáztam az Iparművészeti Egyetemen. A film, a mozgó képek mindig is közel álltak hozzám. Illusztrálás közben a képanyag külön életet él a fejemben: látom, hogyan szállna fel Csiribí, hogyan venné ki a sütőből Panka az áfonyás lepényt, milyen kameramozgás lenne a különböző jelenetekben. Bennem mindig mozgásban születik meg a képi világ, melyből aztán kiragadom a nekem is tetsző kockákat. Vigyázva persze, hogy az egymásra következő látványszeletek dinamikája megmaradjon a könyvlapokon is. Képeskönyveknél ez különösen fontos. Én mindent el tudok képzelni mozgóképen. Egy esetleges Panka és Csiribí rajzfilm látványvilága is összeállt már a fejemben. A karakterekben e tekintetben mindenképpen van potenciál. A mozgás által szépen tovább lehetne építeni, csiszolni azokat, de a látvány csak egy szelete az egésznek. Kell egy jól felépített, pár tucat rövid epizódra felfűzhető történetfolyam is, de azt kell mondjam, nehezen tartom elképzelhetőnek, hogy jelentős kompromisszumok és átfazonírozás nélkül rentábilisan hozzáigazítható lenne a honi vizuális médiapiac igényeihez. Innen nézve például a Bogyó és Babóca kevésbé rizikós vállalás.

- Tankönyvet, gyerekújságot illusztrálsz, vannak-e még futó munkáid, miben lehet majd látni téged?

A Nemzeti Tankönyvkiadónak terveztem-illusztráltam a "Színes" tankönyvcsalád elsős és másodikos olvasókönyveit, gyakorlófüzeteit. Ez egy majd’ hároméves projekt volt. A tankönyvillusztrálás egy kötött műfaj, más hozzáállást kíván és bizony megérzi az ember a rátestált felelősséget. Jóleső érzés mindazonáltal, hogy 2008-ban "Szép magyar könyv" díjjal jutalmazták a kiadványt. A Minimax Magazinba az egyetem után kezdtem el rajzolni.
Majd’ négy éve pedig férjemmel közös képregény-rovatunk is van! Jelenleg éppen a Mórának rajzolok, a nyaram nagyrészt az övék. Aztán vannak még társasjátékok. Ez az évem elsősorban a játékok körül forog. Egy francia cégnek már elkészítettem három jópofa társasjáték grafikai anyagát, aztán két honi felkérésnek kellett eleget tegyek, a nyár végén pedig várnak vissza a franciák. Aztán ott lebeg még a fejem fölött a PressCon Kiadónál gyermekkorom egyik kedves költőjével, Rigó Bélával közösen megkezdett könyvfolyam, a Rímes ábécé. Ennek három kötete jelent eddig meg, minden további pedig a „gazdasági helyzet” függvényében valamikor a jövőben …

- Rengeteg mindent csinálsz egyszerre: könyv, újság, képek, falfestések, ott a gyönyörű kert, az állatok, szoros időbeosztással teszed mindezt, vagy minden megy, mint a karikacsapás?

Borzasztó rosszul osztom be az időmet. Sokszor nem azt csinálom, amit kellene, hanem, amihez kedvem van. Előszeretettel vállalom túl magam, nem tudok ellenállni a kihívásoknak. Aztán amikor már nagyon szorít a határidő, éjjel-nappal dolgozom, de ez talán még valahol inspirál is. Rövidtávon talán még hatékonyabban is működöm, ha egy adott dologgal koncentráltan, napi 15-16 órákat tudok foglalkozni. De ha már túlvállalom magam, arra azért próbálok figyelni, hogy ne hasonszőrű vállalásokkal terheljem magam: ha éppen könyvet illusztrálok, ahhoz jól passzol például egy pár napos dekorációs gyerekszoba falfestés, vagy egy csipet weboldal-dizájn. Ami pedig mindenhez passzol, az a kertépítés! Nálam a kert egy komplex jelenség. Beleértendő a veteményes, a süni kuckó, a kerti tó vagy éppen a nyulaink. Igen, nagy állattartó, állatszerető vagyok! Mindenkit megmentek, mindenkit szeretek. Hadilábon talán csak a szomszéd macskájával állok, aki levadászott egy fészekalja kiscinegét a minap a tujafánk tetejéről. A lakásban is szeretek magam mellett tudni egy-két jószágot, csak sokáig nem találtam az életmódomhoz tökéletesen passzolót. Régen nagy murikat csaptunk a hörcsögömmel, de már nagyon öreg, és mindig elalszik. Aztán a sors úgy hozta, hogy egy őszi délután a Bükkös-patak partján találtam egy méretes achát csigát. Küklopsznak hívjuk, mert csak egy szeme van, valószínű, ezért szabadultak meg tőle. A lényeg az, hogy nekem tökéletes, szabadon csúszik-mászik a lakás jól körülhatárolható szegletében. Nem az a kóborlós fajta, és felettébb szobatiszta. Már-már családtag.

- Milyen munkamódszerrel dolgozol?

Először mindig ceruzát ragadok, és vázlatokat készítek. Több tucat vázlattömböm van szanaszét szórva a lakásban, talán még az udvaron is találnék párat. A ceruzavázlatokat aztán vagy egy az egyben digitalizálom, vagy „hagyom” a papíron, és néha rá-, ránézek mankó gyanánt az adott digitális grafika alakítása során. Most már mindent számítógépen véglegesítek. Nagyon szeretem a kollázs technikát is, imádok játszani a különböző anyagokkal. A szomszéd Zsuzsa nénitől kaptam egy félpadlásnyi fonalat. Némelyik több mint 40-50 éves. Aztán vannak több mint 100 éves egérrágta vásznaim. Ezekből lehet a legizgalmasabb dolgokat kihozni. Szeretek szemétből kedves dolgokat farigcsálni. Szívesen festenék is újra, ehhez azonban egyelőre hiányzik a tér. Jelenleg egy méretes asztalon zsúfolódik minden munkaeszközöm, míg be nem fejeződik a műtermem átalakítása a padláson. Imádom a padlásokat.

- Szoktál valamit újra rajzolni, vagy minden megvan pikk-pakk?

Ritkán rajzolok újra valamit. Általában azonnal látom magam előtt, mit akarok. Újrarajzolni csak akkor kell, ha a megrendelő ragaszkodik hozzá. Illetve igazítottam már ki könyvillusztrációimat utólag, az újabb kiadást megelőzően. A kiadók ugyanis itthon nem nagyon szeretik „húzni” a könyveket. Nálunk nem ritkák az alkotói szemmel mérve elég rizikós leadási határidők. Gyűjtőmunkára, vázlattömbök piszkítására nagyon nincs is idő. De a pikk-pakk munka sosem az a minőség. Mindig bennmarad egy-két baki.

- Honlapodon időnként jól nyomon követhető, hogy egy-egy rajz hogyan válik a vázlatból színes illusztrációvá...

A munkáim „kézi” rajzok. Csak néha a jó öreg grafit cerkával rajzolok, míg máskor digitális tollal közvetlenül „számítógépre”, valamelyik grafikus program segítségével viszem be az adatot. A kettő „csak” annyiban tér el, hogy míg az utóbbinál opció a Ctrl+Z, addig a hagyományos metódust követve javítás esetén fel kell túrjam a lakást egy épkézláb radírért. Készüljön így, vagy úgy, a vázlat elengedhetetlen része az alkotásnak, viszont csak egy vázlat. Benne van egy ötlet, egy vonal, de ezek sok esetben csak nekem szólnak, számomra értelmezhetőek. Nem is nagyon szoktam azokat publikálni. A digitális vázlatokat pedig már csak azért sem, mert ha nem közvetlenül azokon dolgozom tovább, általában mindig elkallódnak a merevlemezek, mappák és almappák, no meg az almappák almappáinak dzsungelében, ahol egy idő után már csak a „Delete” billentyűvel tudok utat törni magamnak. Egy-két vázlat, amely talán önmagában is élvezhető azért itt-ott feltűnik. Például a blogomon.

- Lányod beleszól a munkáidba, ha igen, akkor mennyire és miben befolyásol?

Gyakran kikérem a véleményét. Elvégre ő testesíti meg a célközönségemet. Legbüszkébb arra az illusztrációmra vagyok, ami a Benedek Elek-évfordulóra készült, és amin Lilivel közösen dolgoztunk. Ő akkor talán még csak 5 éves lehetett. Igazából ez volt az első „komoly” közös munkánk. Gyakran tesszük helyre egymás rajzait. Amúgy pedig leírhatatlanul jó érzéssel tölt el, hogy elfogad partnernek. Persze igen kritikus, és gyakran ad szakmai tanácsokat, melyekhez igyekszem felnőni.



- További közös munkán nem gondolkodtatok még?

Időről időre felmerül, komolyabb ötletek is voltak, csak, hát, amikor benne megvan a késztetés, általában el vagyok havazva, amikor pedig én kapacitálom, akkor neki adódik valami halaszthatatlan. Lili amúgy nagyon kreatív gyerek. Két blogot is vezet. Az egyik a The Word According to Lili (Lili szerint a világ) angol nyelvű, mivel olvasói javarészt külföldiekből tevődnek össze. Kedvence az Illustration Friday feladatainak interpretálása, amit tőlem lesett el, de nálam már jóval lelkesebben készül hétről-hétre. Ez a blog főleg saját magáról szól, arról, amit a világból lát, ahogy a világot látja nyolc és fél évesen. Mindezt elsősorban a rajz eszközeivel bemutatva. Másik blogja a Pictures of Lili (Lili fotói). Ide az általa készített fényképeket tölti fel. Hihetetlenül érdekes látni, egy gyerek mit vesz észre, milyen apró részletekre figyel fel, miket tart fontosnak, megörökítésre méltónak a környezetéből. A napokban vettük észre, hogy e blogja alapján a szentendre.lap.hu-n a helyi képzőművészek között jegyzik!

- Kaposvár, ahol születtél és Szentendre, ahol élsz, dolgozol, mit jelent ez neked?

Elég régen, 12 éve eljöttem Kaposvárról. Szentendrén 6 éve élünk, előtte Budapesten laktam, majd laktunk hármasban az Iparművészeti Egyetem kollégiumában. Kaposvárra persze gyakran ellátogatunk. Szentendre nagyon inspiráló kisváros. Kedvencem a Bükkös-patak. Imádok szákkal a kezemben gázolni a vízben, kutakodni a meder alján, a kövek között. Nagy haverjaim a rákok, bár csak ritkán találkozunk. Lilit el szoktam kísérni a Dunára horgászni. Az egyik legizgalmasabb anya-lánya program, még akkor is, ha semmit sem fogunk. Az elmúlt fél évben 5 apró gébet jegyeztünk fel a kiskönyvbe. De a parton találkoztam már kacsafarkú szenderekkel is. Ezek csodálatos, kolibriszerű alkonyati lepkék. Nagyon sokat jelent a természet közelsége. Innen nézve, azt hiszem, Szentendre egy jó kompromisszumos megoldás volt. Budapest, a „munka” pedig itt van a szomszédban. No meg az állatkert, amelynek bérletes rajongója vagyok. Különösen azóta, hogy a nagy szikla kifutójában él kertünk egykori lakója Jonatán, a vak süni.

- Ha már Szentendre, akkor máris itt a május 14-i Sárkányos Nap, ahol neked is lesz kiállításod.

A szentendrei P’art Moziban lesz egy egész napos gyermekrendezvény, aminek a keretein belül nyílik kiállítása a GYIE Szentendrén élő és alkotó tagjainak. Aznap minden a sárkányok körül fog forogni. Jó mókának ígérkezik kicsiknek és nagyoknak, úgyhogy mindenkit szeretettel várunk.

- Lányod könyvespolcán milyen jellegű könyvek vannak, mi alapján veszel neki könyveket? Raktál már vissza jónak tűnő könyvet pusztán a borzalmas képek miatt?

Lilinek rengeteg könyve van. Egy részük még az én gyermekkoromból, de vannak anyukám, sőt a nagyanyám könyvespolcairól is. A legtöbb könyvet azonban az amazon.comról rendeltük, nem egyet közösen választottunk. Ezeket nagyon szereti forgatni. Az olvasásra igazán az utóbbi időben kapott rá, jár az iskolai könyvtárba, és két-három hetes időközönként letud egy-egy könyvet. A kortárs honi szerzők közül Müller Péter Sziámiért van oda. Verseiből, és az általam cenzúrázott dalszövegeiből előszeretettel tart önálló estet a zuhany alatt. A kezébe egyébként csak olyan kiadványokat adok, amelyek átmennek a rostámon, és bizony a képi világ, az illusztrációk minősége számomra annyira meghatározó, hogy amelyik kiadvány képanyagát fércműnek tartom, az szóba sem jöhet, bármilyen értékes is a hozzá tartozó szöveg. Szeretem az illusztrált könyveit úgy megválogatni, hogy sokféle stílussal találkozhasson. Amióta blogol, meghatározó viszonyulási pont számára az internet is. Lekopogom, eddig még ezt is sikerült kontroll alatt tartanunk.

- Miket olvastok mostanában?

Lili a Szomszéd néni titokzatos eltűnése című könyv után most kezdett bele a Szeleburdi családba. Érdekes egyébként, hogy amikor én tukmáltam neki, félredobta, aztán most, hónapokkal később leemelte a polcról. Én jelenleg Neil Gaiman Coraline című könyvét olvasom eredeti nyelven. Ennek fényében elmondhatom, a magyar fordítás zseniális! A könyv illusztrátorát, Dave McKean-t nagyon szeretem, több munkája, gyerekeknek szánt és felnőtt egyaránt, sorakozik a polcomon.

- Ha három szóval kéne jellemezni a rajzaidat, mik lennének azok?

Remélem, tetszik a gyerekeknek. Upsz! Ez négy.

Kapcsolódó cikkek