Nosztalgiázó - hogyan emlékszünk a régiekre

Benedek Elek: Mirkó királyfi és a Bűbájos

cimkék: #Juli blog #nosztalgia

Mi volt gyerekkorom kedvenc meséje? Sok volt. Sok olyan, amit mindenki ismer: szerettem a Süsüt, az Abigélt, a Verne könyveket, a népmeséket. De most egy olyat akarok kiemelni, ami kevésbé ismert, többek között azért is, hogy felhívjam a figyelmet erre a méltatlanul elfeledett, kiváló műre. Benedek Elek Mirkó királyfi és a Bűbájos című meséjéről van szó.

Nem rejtem véka alá, hogy gyerekként az is egy lényeges szempont volt az esti mesék kiválasztásában, hogy mennyire hosszúak. Minél később akartam aludni, az lett volna a legjobb, ha örökké tart egy mese. Na, a Bűbájos erre is kiváló volt: több, mint 60 oldalas, és olyan fordulatos, olyan izgalmas, hogy reméltem, a szüleim sem akarják majd abbahagyni a felolvasását.

Maga a történet röviden elmondva igazából nem túl sok újdonságot tartogat. Bűbájos (akinek már a neve is csodálatos) egy gonosz varázslat következtében visszataszítóan elcsúful, de valahogy érzi (mert tudni nem tudja), hogy egy bizonyos lánynak a szerelme megválthatná az átoktól. Ez a bizonyos lány Mirkó király lánya, a hétszer szép királykisasszony, akinek szerelmére nyilván nem sok esélye van Bűbájosnak. Illetve persze megszerezhetné, hiszen azért bűbájos, mert csodás képességekkel rendelkezik, de valahogy mégis visszariad, mikor lehetősége nyílna rá, hogy elrabolja a lányt, mert nem akar valakit erőszakkal megszerezni, aki viszolyog tőle. És persze mégis akarja, mert menthetetlenül szerelmes belé. Küzd érte, mint egy megszállott, és néha mégis megtorpan. Na, például az ilyen részletek miatt lesz fantasztikus ez a mese. Itt valódi jellemek vannak, a maguk ellentmondásos motivációival, a maguk jóságával és gyengeségeivel. Semelyik figura sem egyértelmű: van, aki jó, de durva (mint a Nagy Bűbájos), van, aki gyáva, de szerető lélek (mint Mirkó király) és van, aki finnyás, de empatikus (mint a királylány). Így sokszor az olvasó sem tudja, hogy ki mellé álljon, az elején Mirkó királynak szurkolunk, és annak, hogy a Bűbájos ne kaparinthassa meg a királylányt, aztán, mikor megismerjük a Bűbájost, akkor hirtelen mellé tesszük le a voksunkat. De ez az ingadozás az egész mesét végig kíséri, ez nyújtja talán a legnagyobb izgalmat minden kaland közül. Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy jó a mese vége, annak ellenére, hogy a végkifejlet áldozatokkal jár, mert elszakad a varázsló-világ az emberitől. Ez is olyan szépen bomlik ki: valamit választani kell, ami lehet, hogy sok örömet ad, de minden választás a többi lehetőségről való lemondással jár, nem lehet mindent akarni.

Még néhány szót hadd mondjak a nyelvezetéről. Persze Benedek Eleknek megvan a sokak által jól ismert ízes, választékos mesélős nyelve, nem olyan nagy újdonság, hogy ez a mese is nagyon szépen van megírva. De van néhány kifejezés, amiről tudom, hogy ebben a mesében hallottam először, és ha újra hallom, mindig a Bűbájos jut eszembe róla. Ilyen például a „rőt haj” és a kevésbé használatos „belecsongolyodik” szó. És lehet, hogy meglepő, de Benedek Elek ebben a mesében viccelődik, gúnyolódik, ironizál is.

A Bűbájos a legkevésbé szól arról, hogy „a szépség nem minden”, vagy hogy „jól csak a szívével lát az ember”. Tényleg mindenkinek nagyon ajánlom.

Kapcsolódó cikkek