Nyomozz öreg nénikkel!

cimkék: #jó könyv #kaland #A hónap könyve #8-12

Nem vicc, de tényleg ugyanerre az alapra (azaz: tíz évesen nyomozzál egy vénséges vén, kicsit bolond nénivel valami teljesen rejtélyes bűnügyben) van felrakva mind a két könyv. Jó, de további hasonlóságok távolról sincsenek, hacsak az nem, hogy mindkettő a borzongató-krimi-családi-humoros vonalat viszi. Szécsi Noémi azért nagyon innen jött belső Pestről, látom magam előtt a házat, az udvart, ennek tényleg minden molekuláját ismerem. Ne aggódjunk, David Walliams brit underclassból szalasztott családja is elég ismerős lesz, a krimi zsánert pedig ezek az írók nem csak kívülről fújják, de még meg is tudják csavarni egyszer-kétszer.

David Walliams: Gengszter nagyi, Kolibri, 2012.

Már a vagány borítónál tudtam, hogy én ezt a könyvet biztosan el akarom olvasni. Karikatúraszerű kép egy különös rablópárosról – nagymama és unokája. Szerencsére a belső is pont az volt, amit vártam: fordulatokban, érzelmekben, humorban gazdag történet egy kezdetben unalmasnak tűnő nagyiról és a szülei által kissé lenézett, szerelésmániás kiskamaszról.

Nagyi egy igazi átlagos, öreg nagymama.  Vastag szemüveget visel, az ingujjába tűri a textilzsebkendőjét, virágmintás otthonkát hord és mamuszt. Hallókészüléke kilóg a füle mögül, sőt még az álla is szőrős. De legfontosabb jellemzője mégis a káposztaszag. Ettől a nagyitípustól retteg minden unoka, leginkább Ben, a tizenegy éves kiskamasz. Ben szülei – műkörmös anyuka, biztonsági őr apuka – megőrülnek a péntek esténként futó Táncos lábú sztárok című nagysikerű műsorért, amit semmi pénzért nem hagynának ki. Viszont kiskamasz fiúk, akinek más szenvedélye nincs, mint a Vízvezeték-szerelők hetilapját bújni, útban van kedves, de táncőrült szüleinek. Így Bennek minden péntek estéjét szókirakózással kell eltöltenie nagyinál. Szörnyű és unalmas, talán ez a két legjellemzőbb szó erre a programra. Ám egyszer csak történik valami, amitől Ben véleménye gyökeresen megváltozik unalmas nagyijáról és megkezdődik kettejük vicces ámokfutása. És hogy mi a vége? Olvassátok el, mert érdemes.

A humor és az érzelmek tökéletesen kiegészítik egymást, minden a helyén van. Sokat nevettem a poénokon, és egy keveset szomorkodtam a melankolikus részeknél. Pont így kerek a történet. A vége kicsit rövid és egyszerű lett, de még éppen belefér. 8 éves kortól jó választás fiúknak, lányoknak egyaránt, jól könnyen olvashatók az oldalak, és az illusztrációkat a Rosszcsont Peti sorozatból jól ismert Tony Ross készítette.  (Sugár Judit ajánlója)

Szécsi Noémi: Mandragóra utca 7., Európa kiadó, 2012.

Szécsi Noémi könyvét meglehetősen biztos kézzel vettem le a polcról - a neve garancia arra, hogy nagyon rossz nem lehet ez a kis gangos házas krimi. Különben is, isteni címe van, egy jó erős címlappal megtámogatva.
Mégis, először is azzal kezdem, hogy minden kolorlokálon, csavaros történetszövésen és stiláris bravúron túl legeslegjobban az tetszett, ahogy az írónő lebegeteti a történetet. Komolyan mondom, az igazi krimi itt nem az, hogy kitaláljuk, ki a vámpír, ki a lidérc (igen, ez ilyen vámpíros könyv! de csak viccből), mit akarnak csinálni a főhős, Ida anyukájával. Nem, nem. Az igazi krimi az, hogy végig nem tudjuk, van-e egyáltalán bűntény! Van itt egyáltalán bármiféle lidérc? Bármiféle tündér? Voltak itt boszorkányok, vagy csak a száz éves, vénséges, hajdan észbontó Dédi mesél mindenfélét, mert neki is ezt mesélték, mert így védi meg magát a valóságtól? A lidérc tényleg gonosz lúdláb, vagy csak egy rosszarcú csábító, akinek útban van az anyuka ágya felé az apját visszaváró kislány? A lámpa tényleg el van átkozva? A kutya kémkedik? De végül mi árul el és kinek? Történik jó pár varázslat, némileg lehetetlen dolgok válnak valóra, de szinte minden lehetne kicsit más szemszögből teljesen reális is. Az utolsó jelenetig sem tudjuk meg, hogy valóban készült-e egy súlyos bűntény, összeesküvés, vagy csak Ida élénk, szorongó fantáziájának rémképei és Tamara kalandra éhes vágyképei vetülnek ki a valóságra. És ez a lebegtetés, a krimi megfricskázása, ez zseniális.

De ez még nem minden (és akkor nem sorolom fel még egyszer a telitalálat házmesternő, a csúfolódó fiúk és a mindig elfoglalt anyukák, idegesítő kistesók, képmutató tanárok mulatságosan karikírozott, a főszálhoz tökéletesen asszisztáló hadát. Meg azt a bizonyos málló faló otthonosságot, ami szintén csuklóból megvan.) Szóval ez a kis lebegtetés nem egyszerűen izgalmassá teszi a sztorit, hanem allegorikussá is. Meg is emeli, ki is emeli a lektűrkrimik közül. Jelentése lesz a "krimiségnek" és a mágikus lényeknek. Összefonódik benne mindaz, ami Idát nyomasztja: az egyedüllét, hogy az anyja sosem ér rá. Az apa hiánya. A félelem, hogy elvesztheti a szüleit, hogy nincs aki megvédje a házbeli és iskolai ellenségeitől. A nyomozás annak a tehernek a feldolgozása is, hogy túl korán kéne felnőnie. Az öregek, Dédi és a házi tündér itt jönnek be a képbe: ők a stabilitást, ezt az óvó, védő értékrendet képviselik. Ott vannak, amikor a gyerekek hazatérnek, meghallgatják őket, segítenek, megosztják velük a saját életüket, átadnak valamiféle világképet és ezáltal hozzásegítik a gyerekeket, hogy megértsék az életüket, megmagyarázzák maguknak - ha kell, mágikusan - ami körülöttük zajlik. A regény zárása épp ezért csak félig happy end - ugyan Dédi mintha eltűnne, és a család helyreállna, de nem tudjuk, hogy mi garantálja Ida biztonságát. Talán nem jönnek vissza lidércek. Talán.

(Győri Hanna ajánlója)

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek