Pagony műterem - szubjektív

cimkék: #illusztráció #híradó

Minden második hét vasárnapján rendezzük meg a  Pagony Műtermet, ami egy képzőművészeti szakkör iskolás gyerekek számára.
Mostanra a létszám 10 fölé emelkedett, így két csoportban dolgozunk, kicsikkel és nagyokkal, de ugyanazt a feladatot készítjük el, kis technikai különbségekkel. Fontosnak tartom, hogy lássák egymás munkáit a gyerekek, a kicsik tanulnak a nagyobbak technikai tudásából, a felsősök meg a kicsik expresszív erejéből. (Kőszeghy Csilla írása)

Minden órát vetítéssel kezdünk, ahol megbeszéljük az adott témát. Foglalkoztunk már a színekkel, emblématervezéssel, portréfestéssel is, szeptemberben kezdtük el a közös munkát. Sok képet vetítek a gyerekeknek, és közösen beszélgetünk a témáról, ráhangolódunk a feladatra.

Mindenki hozzáfűzi a saját élményét a témával kapcsolatban. Ezután nekilátunk a munkának, ami úgy kezdődik, hogy vázlatfüzetekbe rajzolunk variációkat, terveket, amiket majd nagyban elkészítünk. A3 vagy félíves festményeket, rajzokat készítünk a gyerekekkel, néha elkalandozunk a grafika vagy plasztika irányába is. A foglalkozás közben megbeszélem mindenkivel, hogy mit képzelt el, hogyan valósítsa meg, mit lehet még jobban megoldani. A végén együtt megnézzük egymás munkáit. A felszerelések nagy részét a szakkör biztosítja. Egy-egy rendhagyó óra keretében múzeumba megyünk, vagy vendégművészek segítségével bepillanthatunk különböző műhelytitkokba. A gyerekek munkáiból ti is láthatjátok, hogy milyen nagy hatást gyakorol mindez a képzeletük fejlődésére.

A legutóbbi foglakozás témája:
Maszkok és grimaszok


Itt a farsang. A Pagony Műteremben mi is ezzel foglalkoztunk.
Mint minden óra elején, a mostani órán  megbeszéltük, hogy mi is az a maszk. Kik hordják és miért? Milyen alkalmakon? Lehet törzsi rituálé, vagy kifinomult japán színház, a lényeg, hogy segít az embernek átváltozni és azonosulni a szerepével, amíg tart a játék. A sámánoknak segített, hogy az állatok lelkével kommunikálva erőt adjon a törzsnek a jobb vadászathoz.

Megismerkedtünk az afrikai, eszkimó, ázsiai és a busó álarcokkal is a vetítés során. A maszkokhoz párosítottunk egy-egy arckifejezést is. Megnéztük, hogy miként változik a száj, szem és szemöldök formája, ha dühösek vagyunk, vagy ha nevetünk, csodálkozunk, vagy szomorkodunk.
Felvázoltunk egy grimasz-szótárt, ahol vonalakkal jeleztük, hogy mi hogy változik egy-egy arckifejezéskor.
Nem maszkokat másoltak a gyerekek, hanem arckifejezéshez választottak egy maszk formát.
Ebből a játékból születtek a gyerekek festményei, ahol nevető afrikai ihletettségű maszktól a mérges Busóig mindent megtalálhattok...

Kapcsolódó cikkek