Pálcika-boldogság

Darvasi László: Pálcika, ha elindul, akkor aztán zsupsz, Magvető, 2012.

cimkék: #jó könyv #A hónap könyve

Amikor először elkezdtem olvasni Pálcika kalandjait, amik tulajdonképpen alig kalandok, szóval Pálcika pálcikázásait, elriasztott a több, mint száz oldalas szöveg. A Pálcika-univerzumot nem lehet egy ülésre behabzsolni, időt kell hagyni neki, hogy birtkoba vegyen minket. Ha viszont szép lassan fogyasztjuk, akkor bekebelez. Mindenhol pálcikákat látunk.

Amikor másodszor kezdtem bele, akkor minden nap olvastam, olvastuk fel a gyerekekkel (3, 5) a rövid történeteket. Teljes lelkesedéssel vetettük magunkat a pálcikázásba. Én, az előítéletes szülő, azt gondoltam, hogy ezek a kicsit ironikus, kicsit céltalan történetek nem is gyerekeknek valók, pláne nem kicsiknek. Hát hatalmasat tévedtem. A célközönség teljesen azonosul Pálcikával és boldogon fogadta a történetekben visszatérő, egyébként zseniális, egy-két vonással jellemzett, de teljesen kompakt karaktereket: Gerbera Erzsébetet, akit folyton félbe vágnak a cirkuszban, majd összeragasztanak, Fűrész urat, aki rettenetes és mindent felszeletel, a pálcika rokonságot, úgy is mint fagylaltpálcika, vattacukor-pálcika, zászlórúd, ágak és fák, marokkó. Szalonna Rablókat, akik Szalonnát rabolnak és egyszerre mulatságosak (nagyon jó a kép!) és félelmetesek. Boldogon alkalmazták a világra a pálcika-világszemlélet, aminek a megkoronázása volt, amikor a nagyobbik elejtett egy üvegpoharat, és zokogva állt a cserepek között, és én hirtelen ötlettől vezérelve megkértem, hogy pálcikázzon át a pálcikalábain a cserepek között, és hirtelen lehetett nevetni. Erre való a mese, nem?

Pálcika egyszerre meghatározhatatlan személyiség: egyszerre lehet gyerek és szabadlelkű felnőtt. Úriember, aki számon tartja számtalan rokonát és azok név- és születésnapjait, de egy “naplopó”, egy kontemplatív világmegismerő, egy tőröl metszett flaneur. És mint jó bóklászó, élesszemű, meglátja a tárgyak lelkét.

Darvasi László is jó flaneur, mert benépesíti a városát furcsa és mulatságos karakterekkel, akik együtt mégis kiadnak egy olyan összképét, mozaikot, ami elmond valamit a pálcikavilág milyenségéről. És persze a pálcikavilág egy kicsit tükre a mi világunknak, de azért nagyon más is, egy belemerülésre hívó barátságos idegen. Úgy olvassuk a könyvet, ahogy Pálcika a világot: mi az, ami pálcikaszerű, és mi az, ami más. Mi az ami megértint, ami olyan, mint én, és mi az benne, ami mégis más.

Ilyen élményekre ismernek rá a gyerekek (és persze a felnőttek is). Az első, általános élmény: ahogy Pálcika azonosul a tárgyaival: a pálcikabiciklivel, a bumbi bakanccsal. Ahogy meghatározza magát ezeken keresztül. A gyerekek is így azonosulnak a számukra fontos kis attributúmaikkal: a biciklivel, a kisautóval, a kedvenc dolgokkal.

Ilyenek az aforisztikus darabok, amiben egy ismerős helyzetből jut el Pálcika a szemlélődés által egy felismeréshez – mint a szívószálas, vagy az Óriási Pálcika. Néha talán picit átcsúszik a pálcikagondolkodásből lapidáris bölcselkedésbe egy-egy történet, de ez nem jellemző.

Mint ahogy a gyereket érintő nagyobb témák: csúfolódás, félelem, rémálmok – mind megtörténik sajnos Pálcikával is, mert a fáknak ő  egy kis nyiszlet, Fűrész úrtól rettenetesen fél, és attól is, hogy beesik egy lyukba, és örökre eltűnik. A Szuvas Manók féle didaktikusabb “fontos-dolgokat” ki tudtam volna hagyni – Pálcika akkor a legeslegjobb, amikor céltalan(nak tűnik), amikor nem magyaráz, hanem csak hagyja, hogy történjenek vele a dolgok, mint a pálcikasztorikban: ilyen a Daru Dénes, a Fűrész úr a cirkuszban vagy az egyik kedvencem (beleértve az illusztrációt), az Óriási frizurák. Ezeknek a történeteknek nincs direkt tanulsága, de nem is puszta anekdoták: mini karcolatok, amelyekben valami nehezen körvonalazható, de lényeges történik a hőssel. (Ja, ilyen A hős is! Meg a Pálcika énekel, az de jó!)

Ami a néhol zavaró didaxison kívül a felnőtt olvasót zavarhatja, az az időnként felbukkanó, Darvasitól számomra meglepő gügyögés (napocska és jujuj és tsaik), de az okézsokét például a végére megszerettem, és azóta is mondom néha a gyerekeknek, hogyha Pálcikára akarunk gondolni. Van benne valami eredendően és meghatározhatatlanul pálcikás.

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek