Patahumor és nyihogás felsőfokon

Csoda és Kósza legrégebbi kalandjairól

2011. május 31.Sugi

csoda_es_kosza.jpgKeverésre váró bableves, patadobogás, elromlott traktor. Merre járunk? Hát persze. A jó öreg gödöllői tanyán, ami Csoda és Kósza legkorábbi történeteinek idején még nem is annyira kopott és régimódi, mégis minden és mindenki tökéletesen a helyén van. Sajó bácsi életerősen a traktor alatt, Gyöngyi néni fiatalosan, óriási hátsójával és két fakanállal kezében a tűzhelyen rotyogó bableves mellett, a lovak meg…Nos, igen a lovak. Ők legtöbbször Kószálnak és Csoda-okosak.

Érzelmes szálak elöl-hátul

De kezdjük az elején. Czigány Zoltán harmadik, Csoda és Kósza legrégebbi történeteit felkaroló kötetének első néhány bekezdése meglepett, hiszen az előző kötetekben megszokott erőteljes irónia csak nyomokban található meg a felvezetésben – egy túlságosan is békés, egymásra pillantásokkal tűzdelt, harmonikus együttélés tanúi lehetünk. Másfelől egy eddig ismeretlen aspektusát ismerhettem meg a lovak életének: a szentimentalizmussal átitatott sorokból kiderült, hogy Csodaló érzelmei barátja, Kószáló iránt mélyek, összetartozásuk kivételesen szoros. Már épp feltettem a kérdést, hogy vajon biztosan a kiszemelt könyvet tartom a kezemben… és akkor, végre a kezdeti apró kitérő után megtörik a jég, megjelenik ismét a laza, egyedi humorral felfegyverzett, jól ismert stílus, én pedig megnyugszom.

A híres-hírhedt patások kapcsolatának kacagásra ingerlő, ám mégis megható indulása, Kósza kezdeti némasága, elbarangolása, félelme a sötéttől, a beszélő szénaboglya már hűen a szerző korábbi köteteihez bevezet az önfeledt, ám mélyebb rétegeket sem nélkülöző, móka és kacagás világába. Az érzelmesség harmonikusan keretezi a könyv történeteit, hiszen az utolsó fejezetben Matyi és Zsófi (a szerző gyermekei), akik több epizódban is szerepet kapnak, meghívják a családi karácsonyi ünnepségre kedvenc patásaikat. Már morzsolnánk is egy apró könnycseppet, de ismét muszáj nevetnünk, ahogy megelevenedik előttünk Csoda  hamisításba hajló levélírása, vagy a lovak megérkezése a bérház magasföldszintjére.

Patásélet régen, Gödöllőn

Hogyan szeretnének patás hőseink pénzhez jutni, hogy megörvendeztessék születésnapján Sajó bácsit? Hova tűntek a nyergek? Lehet-e kertészkedni néhány pata és erős fogak segítségével? Megúszható-e a virágharapás? Hogyan készítsünk, illetve ne készítsünk bodzaszörpöt? És közlekedhet a Mikulás autóval is? Hogyan ne merüljünk el a sártengerben? Mi mindenre jó egy épp csak parázsló pipa? Ezekre a kérdésekre biztosan megtaláljuk a választ ebben a tökéletes kikapcsolódásra késztető kötetben. Hasznos információkat kaphatunk továbbá bizonyos erdélyi kifejezésekről, szórakozhatunk egy Budapestről átmenetileg tanyára költözött, cirkuszi ló extrasznob viselkedésén. És még persze hosszasan sorolhatnám, de az olvasónak is meghagyom a felfedezés szabadságát.

Az érzelmesség a fejezetek többségében felfedezhető, hiszen Kósza csak azért áll be, amúgy pocsék, hasznavehetetlen, madárijesztőnek, hogy Sajó bácsit szép ajándékkal örvendeztethesse meg, például egy traktorral. És a hűséges lovak fájdalmas gereblyenyomok árán is szeretnének mosolyt varázsolni Gyöngyi néni arcára. Megható. De szerencsére a szerző nem tévelyedik el az érzelmek tengerében, és az cinizmussal, iróniával fűszerezett történetek kiegyensúlyozottak, a patadobogtatók mókásan hebehurgyák és minden kínos vagy megoldásra váró helyzetből sajátos humoruk segítségével keverednek ki.

Mert kikapcsolódni jó

A sorozat harmadik része, Csoda és Kósza legrégebbi kalandjai, ugyanúgy magával ragad, mint a csodálatos és kósza gondolatok birtokosainak korábbi történetei. Szinte lehetetlen kiválasztani a legszórakoztatóbb, legtökéletesebb jeleneteket. A poénok kéretlenül is áradnak, ami nemcsak a kisiskolásokat szórakoztatják el kiválóan, hanem a gyermeklelkű szülőket is – mint jómagam -, akik vidáman nyerítenek a hol bátor, hol sete-suta (de nem őzgidácska) lovakkal együtt. Csak ajánlani tudom.