Philip Pullman: Jack és a Madárijesztő

cimkék: #jó könyv #ismertető #Eszter blog

Egy halom prekoncepcióval futottam neki a könyvnek. A madárijesztő figurája rögtön Óz történetét juttatta eszembe, olvasás közben még felrémlett többek közt Pinokkió, meg Don Quijote alakja is, és persze nem tudtam szabadulni a Pullman-trilógiától sem. Sehogysem tudtam elképzelni, hogy a fiatalabb korosztálynak szóló könyve is akkorát durranhat, mint Az Úr sötét anyagai. Aztán minden gond nélkül lecsúszott egy nyeletre, és ugyan nem szólt akkorát, de mégis remekül szórakoztam.

Pullman nem fecsérli az időt. Rögtön a könyv elején belevág az események sűrűjébe, és jobb ha minden szóra odafigyel a kedves olvasó, mert előbb vagy utóbb, de minden apró mozzanat jelentőségére fény fog derülni. A feszes történetvezetés mindvégig gondoskodik róla, hogy egy pillanatra se lankadjon a figyelmünk. Egymást érik az akciók, de idővel az is kiderül, hogy nem csak egy egyszerű kalandregénnyel van dolgunk.

Itáliában járunk, Tavasz völgyben, ahol a magányos és örökké elégedetlen Pandolfo úr egy madárijesztőt eszkábál össze, majd néhány “életvezetési” jótanács és egy titokzatos levél kíséretében hamar magára is hagyja. Pandolfo urat ekkor látjuk utoljára, de még hallani fog róla az olvasó, arra mérget vehet. Szegény répaképű madárijesztőre pedig már a megszületése pillanatától kezdve hányattatott sors vár. Először azért kerül egyre messzebb Pandolfo úr földjétől, mert a lusta gazdák egymástól lopkodják el. Aztán egy villámcsapástól, és vélhetően Pandolfo úr kedves szavaitól életre kel, hogy saját falábain, egy árva kisfiú társaságában folytathassa vándorútját.

Jack több, mint útitárs. Státusa szerint ő a Madárijesztő titkára, de inkább olyan, mint egy mini felnőtt, egy szülő, egy kis Sancho Panza, aki arra hivatott, hogy a gyermeklelkű, idealista, Madárijesztőt segítse egy olyan világban, amiben egymaga igen hamar elveszne. Madárijesztő ugyanis melegszívű, de esze annál kevesebb van neki (konkrétan egy borsószemnyi, de később még azt is lenyeli egy fekete rigó). A valóságot teljesen irreális módon érzékeli, és emellé még Don Quijote-hoz hasonlóan, ő is szeret fejjel rohanni a falnak. A kis Jack kezdetben még megpróbálja okítani a szalmabábut, de mivel a répafejről minden tanítás lepattan, a kisfiú inkább taktikát vált, és a továbbiakban amolyan villámhárító szerepkörben próbál meg közvetíteni Madárijesztő és a világ között. Jacknek azonban ugyanúgy szüksége van Madárijesztőre, mint ahogy Madárijesztőnek rá. Remekül kiegészítik egymást, és így, egymást támogatva lesznek mindketten teljes értékűek.

A két barát elképesztő kalandokba keveredik. Banditákkal találkoznak, színésznek, majd katonának állnak, és még hajótörést is szenvednek, hogy aztán a legvégén a tárgyalóteremben kelljen megküzdeniük a legfőbb ellenséggel, Pandolfo úr unokaöccseivel, a Buffaloni családdal. A Buffalonik minden hájjal megkent üzletemberek, akik még az élőhelyüket is nagyüzemben pusztítják.

Fogalmam sem volt róla, hogy Pullmannak ilyen remek humora van. Az a rész még biztosan sokáig élénken fog élni bennem, mikor a lakatlan szigeten a kis Jack víz és élelem híján, teljesen kétségbe van esve, küzd a halálfélelemmel, és Madárijesztő vigasztalja. Majd ahelyett, hogy a megmenekítésükön munkálkodna, mint valami kisgyerek, inkább a szigeten talált csillogó kincseket rendezgeti, szortírozza. Madárijesztő nem tud mérlegelni, nem képes előre gondolkodni, és épp ezért nem látja a halált sem, csak az ragadja meg a figyelmét, ami épp abban a pillanatban körülveszi.

- Ne kínozd magad! “Míg élünk, remélünk!” Ismered a mondást! Hát élj, és remélj!
- Bocsáss meg, gazdám - szipogta Jack. - Máris abbahagyom... Találtál érdekes dolgokat a sétád során?
- Találtam bizony! Van itt egy bokor, ami tisztára úgy néz ki, mint egy pulyka! A másiknak éppen olyan színűek a virágai, mint a seregély tojásai. Még egy kacsa formájú követ is láttam! Ez a sziget tele van érdekesnél érdekesebb dolgokkal!

Kapcsolódó cikkek