Pontosan pöttyös

Különféle Pöttyösökről, három könyv kapcsán

cimkék: #jó könyv #Juli blog #holokauszt

A pöttyös könyvekről úgy tartják, kiskamasz lányoknak szóló érzelmes, néha építő mondanivalóval is kiegészülő hétköznapi történetek. Gyakran hallottam már, hogy a Pöttyös sorozat a fiatal lányok ponyvája. Lányoknak szól, persze, hogy érzelmes, és átlagemberek problémáival foglalkozik, persze, hogy hétköznapiak a történetek. Fiataloknak szól, persze, hogy egyszerű a könyvek nyelvezete. Ez jól is van így. Mégis szeretném árnyalni a képet. – Turai Juli három Pöttyös könyvet olvasott újra, hogy utánajárjon, milyen is ez a könyvsorozat.

Mikor szóba kerültek a pöttyöskönyvek, első blikkre eszembe jutott gyerekkorom három kedvence, amiket most újraolvasva rájöttem, hogy a pöttyös műfajon belül mennyire különböző ez a három, és milyen érdekes, hogy rögtön ezek jutottak eszembe. A Bezzeg az én időmben a pöttyösségén túl magyar történelmi, a Heidi pöttyösségén túl mesei, a Hárman a szekrény tetején pedig igazán kedves, hétköznapi történet.

Fehér Klára Bezzeg az én időmben című regénye pontosan úgy indul, mint bármilyen kamaszos lányregény. Kati három lánytestvér közül a legidősebb, a legrendetlenebb. Kitűnő tanuló, egyrészt belső késztetésből, másrészt, hogy megtartsa a tandíjmentességét, amely nélkül nem tudna iskolába járni, mert szegény a családjuk. Nem nyomorgó szegénységben élnek, de sok mindenről le kell mondaniuk, ami a többi gyereknek megvan. Hárman használnak közös tankönyveket, klottnadrágban tornáznak, amiért mindig csúfolják őket, nem telik villamosjegyre, ezért a legnagyobb hidegben is gyalogolniuk kell. Nem a létért küzdenek, de nem bírnak felszabadult fiatal lányokként elvegyülni a közösségben, nem tudnak gondtalanul az apró-cseprő problémáikkal foglalkozni.

Katinak sorozatos konfliktusai vannak a testvéreivel, konfliktusai önmagával, szerencsétlennek és csúnyának találja magát, és még fiúja sincsen. Aztán egyszercsak persze megérkezik Laci, az első szerelem, megtapasztalja, hogy valakinek ő és csak ő kell. Kezdődnek az ilyenkor jelentkező problémák: titkolózás a szülők előtt, tanulmányi eredmény leromlása, mert szerelmesen azért mégiscsak nehéz ugyanazt a színvonalat nyújtani! Szóval a megszokott témákat, megszokott köröket futja a regény egészen az utolsó pillanatig. És hiába jelenti ki Kati, hogy ő nem foglalkozik politikával, ugysem érti, és elég neki a maga baja, de mégiscsak 1941-et írunk, és egyszercsak kimarad az iskolából Kati barátnője, Antal Magdi, mert zsidó, és kirúgják kedvenc tanárát, mert órán felemelte a szavát Magdi mellett. Egyszer csak rájön Kati is, hogy ha akarja, ha nem, érintik a nagyvilág eseményei, főleg mikor a regény végén villámcsapásként éri a hír, hogy Lacinak is be kell vonulnia.

Azért jó a könyv, mert olvasása közben ugyanazt tudja elhitetni az olvasóval, amit maga Kati is elhisz: hogy a hétköznapjainkkal kell csak megküzdenünk. Hogy nincsen fontosabb, mint a történelem felelés meg az első randi. Szellemesen, humorosan von bele ebbe a világba, és aztán jön a maflás, mikor mindannyiunk számára kiderül, hogy sokkal súlyosabb kérdések is érintenek minket. Ez volt az a könyv, amelynél először értettem meg igazán a háborút. És éppen azért, mert a saját problémáim mellé állította, összehasonlításképpen.

Johanna Spyri Heidi című regénye teljesen másfajta könyv. Ez inkább a fiatalabb korosztálynak szóló fordított fejlődésregény: itt egy kislány neveli nagyapját, ő tanítja meg szeretni. Heidi ötévesen kerül zord nagyapjához, a hegyi bátyóhoz az Alpokba, mert az árvaságra jutott kislánnyal senki nem akar már foglalkozni. Heidi ártatlanságával szelidíti meg az öreget: kizökkenti mogorva magányából. Ám az idill közepén nagynénje elviszi Frankfurtba egy gazdag családhoz, hogy ott játszótársa legyen a kerekesszékes, szomorú Klárának. Heidi megszereti a frankfurtiakat, azok is őt, mert elevenségével, őszinteségével színt és vidámságot visz szomorú városi életükbe. De a kislány végig elkeseredetten visszavágyik nagyapához, a természetbe. Mikor már majdnem minden életkedve elmegy, visszakerül hozzá, és így, életterét újra visszanyerve igyekszik másoknak is segíteni.

A könyv erőteljesen kiélezi a vidéki és városi élet ellentétét, de a fő mondanivalója mégis az, hogy hiába legyenek óriásiak az ellentétek, szeretettel minden határ átjárható. A regény tele helyzetkomikummal, de a kedvenc részem Heidi frankfurti napjainak leírása: szívbemarkoló, ahogyan a honvágyat megjeleníti. Való igaz, hogy idealisztikus a könyv, tanító jellegű, s hogy minden lehetetlennek tűnő problémára megoldást kínál –  de ez jól áll a meséknek.

Végül a harmadik könyv, amit ajánlani szeretnék, G. Szabó Judit regénye, a Hárman a szekrény tetején. Már írtam, hogy magyar hétköznapi kategóriába sorolnám az önkényesen felállított rendszeremen belül. Nem meglepő módon három lánytestvérről szól. A történetet a középső, Andrea szemszögéből halljuk, ő a kreatív, az eleven, aki mindenféle vicces ötletet talál ki, aminek a felnőttek nagyon sokszor nem örülnek, de a gyerekek annál inkább! És ő az is, aki nem tud mit kezdeni azzal, mikor egyik nap cask úgy betoppan évek óta nem látott nővérük, aki a szülők válása után apjukkal Svájcba ment. Mindenki örül, de Andrea nem érti, hogy miért affektál ez a lány, miért dagadt, miért hord szalagos ruhákat, és miért hívják Médikének, mikor ő Mari! Végülis az állandó konfliktusra való tekintettel külön mennek nyaralni: Andrea és Éva elutaznak Óvárra a rokonokhoz, Médi-Mari pedig otthon marad az anyjukkal. Ez a testvér-összetalálkozás a fő konfliktus, de a regény során alig esik róla szó, inkább csak ott lappang a háttérben, ugyanúgy, ahogy játék közben sokszor elfelejtünk olyan kérdéseket, amik azért ott a mélyben nagyon is foglalkoztatnak minket. Tényleg nem kell nagyon nagy kalandokra számítani a törénet során: strandolás, színháziasdi, csínytevések, bontakozó szerelemféleség. De ez volt az a könyv a három közül, amin most is igazán jól szórakoztam. Nagyon jó, nagyon eleven figurák vannak benne, ügyesen és szellemesen megírt dialógusok, amelyek követik a gyereknyelvet, de egyáltalán nem abban az erőltetett formában, ahogyan a felnőttek elgondolják, hogyan beszélnek a gyerekek. Nincsenek kierőszakolt helyesírási hibák, az egész nagyon természetes, kicsit ironikus, s nagyon vicces.

Ez tehát az én top 3-as pöttyöskönyv-ajánlásom. Pontosan annyit tudnak, amennyit akarnak. De azt le szeretném szögezni, hogy pöttyös és pöttyös között is óriási különbségek lehetnek.

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek