Surréalisme - avagy utazzunk Clézio-val a fák országába

cimkék: #jó könyv #Nik blog

Éppen tegnap, igazi vasárnap délutáni hangulatban néztük meg moziban az Arthur és a villangók második részét, és végre egy ízig vérig francia film! Van egy jelenet, ahol a kisfiú, Arthur eggyé válik egy fával. Indián próbatétel ez, leegyszerűsítve (és persze a filmben sincs ennél jobban bonyolítva egyáltalán) az a lényege, hogy képes-e együtt létezni, teljesen öszesimulni, eggyé válni a természettel. Nem volt nehéz a kis, vékonyka könyvre, Clézio meséjére asszociálnom rögtön, amit a múlt héten szúrtam ki a Pagony polcán...

Clézio rengeteget utazott, már fiatalkorától kezdve, Nigéria, London, Nizza, Mexikó... Egyik útja során ő is közel került az indián kultúrához, hiszen 1970 és 1974 között, az Embera-Wounaan indiánok között élt Panamában. Könyvében egy unatkozó kisfiúról ír, aki elindul a fák közé (társaságért) és ahogy kapcsolatba lép az erdővel, azaz kommunikálni bír velük (majd táncol is), már rögtön nem tűnik számára félelmetesnek az öreg tölgy vagy a sötét árnyak, és a kétes nyikorgások. Magányossága hirtelen véget ér. Tipikus Clézio-s téma, a magány, az utazás.... A szerző 2008-ban még Nobel-díjat is kapott, ami elég vicces ahhoz képest, hogy mennyire kísérletező irodalmi vonalról került be az ún. kánonba, és megnyugtató is egyben, hogy ilyen van...



A szürreális és lírikus meséhez az illusztrációk tökéletesek, hiszen az az Henri Galeron illusztrálta, aki nagyon közkedvelt, szürrealista festő hazájában. Honlapján találunk sok-sok általa illuszrált gyerekkönyvet, de számos plakát, bélyeg, felnőtt könyv és humoros, de egyben gyomorszorító festmény is elénk tárul, ha van időnk "nála" körülnézni... Én szeretem ezeket nagyon, mert persze 15 éves korombeli rajongásom Magritte iránt beindítja a "ha hasonlót látok, nosztalgikusan örülök" effektusát... Itt is találunk levélből kialakuló kismadár fejet, lomkoronából összeolvadó szemet, és táncoló, ásító, nevető fákat is.

Kapcsolódó cikkek