Sütőtök színű boldogság

Maros Krisztával beszélgettünk

2017. november 7.Pagony

cimkék: interjú illusztráció Pagony

Te gondolkoztál már azon, hogy épp most, ebben a pillanatban milyen színűnek érzed magad, az életed? Könnyű Maros Kriszta illusztrátornak, hiszen ő most egy egész könyvbe belefestette magát, ez a Milyen színű a boldogság?...
Munkákról, könyvekről és persze a boldogságról kérdeztük őt.
- Hogyan lettél grafikus? Mit jelent neked az alkotás?

maroskriszta- Alapvetően már kisgyerekként is ezt a mesterséget űztem, bár akkor még nem tudatosan. Aztán elég sok kanyar következett, mire hivatásszerűen is grafikussá váltam: először óvónőnek, később dekoratőrnek és nyomdásznak tanultam, majd tipográfusi végzettséggel kezdtem el dolgozni. A könyvek, kiadványok készítésébe ekkor már belefolytam ugyan tervezői oldalról, és mindezekhez szintén szükség volt rajzolásra, kreatív gondolkodásra, viszont folyton úgy éreztem, hogy valami hiányzik. Végül a gyerekeim megszületése és a mesekönyvek újbóli felfedezése volt az a pont, ahol megtört a jég, és visszakanyarodtam oda, ahonnan elindultam. Az alkotás számomra létszükséglet, amelyben ugyanúgy jelen van a felhőtlen öröm, mint a kínzó gyötrelem. Egy kiapadhatatlan forrás, amelyhez mindig vissza kell térnem. Ezek most szörnyű nagy szavaknak tűnnek, de tényleg így érzem! Maga a folyamat akkor tud a szó szoros értelmében véve alkotás maradni, ha minél változatosabbak a feladatok, aminek kifejezetten kedvez, hogy több területen is tevékenykedem.


Ez a könyv egy pályázatra született, mesélnél erről?

sb- A könyvtervet a Silent Book Contest elnevezésű képeskönyv-pályázatra készítettem, melyet évente rendeznek meg – csakis szöveg nélküli, képekben „beszélő” kötetek számára. A nemzetközi – elismert illusztrátorokból és könyves szakemberekből álló – zsűri véleményezése alapján több döntős művet is bemutatnak Olaszországban, melyek közül végül egyetlen fődíjas pályamű (a magas pénzjutalom mellett) először az olasz piacon, könyv alakban is megjelenik. Ez mind nagyon izgalmasan hangzott! Egyébként is szeretek időnként pályázni, mert általában több könyv-ötletem is hever parlagon, és ilyenkor előhalászom ezeket, hogy vajon megfelelnének-e az adott koncepciónak. A színekkel való mesélés jó ötletnek tűnt, aztán persze menetközben sok nehézséggel szembesültem – például, hogy a különböző színű boldog pillanatokat hogyan fűzzem föl egy szálra, legyen-e főszereplő, és hasonló problémák. maroskA pályázat döntőjébe végül nyolc, a világ más-más pontjáról érkező tervet válogatott be a zsűri. A döntős pályaműveket először a Bolognai Gyerekkönyvvásáron mutatták be a közönségnek, valamint a vásár területén, majd később Montereggioban, egy-egy kiállítás keretében is megtekinthetőek voltak. Hatalmas élményt jelentett számomra, hogy a munkám bekerülhetett ebbe a sokszínű válogatásba, és megismerhettem az alkotókat, valamint a zsűritagokat, akik között olyan kiválóságok is voltak, mint – a magyar illusztrátorok körében is igen népszerű – Gabriel Pacheco.

- Miért fontosak a képek a gyerekkönyvekben szerinted?

- Amellett, hogy sok esetben didaktikus funkciójuk is van (például a gyerekek előtt ismeretlen tárgyak, korok, épületek, ruházatok hű ábrázolása), egy olyan sajátos hangulatot tudnak teremteni, ami elsősorban a gyerekek érzelmeire hat, és segít nekik belépni a szöveg által megteremtett univerzumba.

- Felnőtt könyvet is illusztrálnál? Apropó, miért nincsenek szerinted a felnőtt könyvekben rajzok?

- Szívesen illusztrálnék, sőt, ha szigorúan értelmezzük a korosztályi besorolást, illusztráltam is felnőtt könyvet (Szabó Imola Julianna Kinőtt szív, Magos Judit Demény – Kóbor kalandjaim, valamint a Falus András szerkesztésében megjelent, Zene és egészség című köteteket). Bár valóban ritkábban szokás felnőtteknek szóló szöveget rajzok kíséretében kiadni, szerintem részben anyagi okokból, illetve talán abból a feltételezésből adódóan, hogy fölöslegesek – de én ezzel egyáltalánnem értek egyet. Az biztos, hogy itt már más szerepet töltenek be a képek, mint a gyerekkönyvek esetében, épp ezért nem lehet, és nem is kell minden egyes megjelenést illusztrálni. Viszont ha azt vesszük alapul, hogy a könyv nem csupán egy használati tárgy, amelyet ráadásul főként a szemünkkel „használunk”, hanem akár a kedvenc történetünk is lapulhat benne, amit annyira szeretünk, hogy újra és újra előveszünk, akkor annak igenis fontos a vizuális megjelenése, mert jelentős többletet adhat az illusztráció, csakúgy mint a különleges kötés- vagy papírtípusok használata, hogy a „polcunk dísze” lehessen. Van egy nagyon klassz angol kiadó (The Folio Society), amelyik művészi kivitelű, illusztrált (klasszikus és kortárs) remekművek kiadására szakosodott, az ő pályázatukon is részt vettem már – ha időm engedi, még fogok is –, varázslatosan szépek a könyveik! Igaz, hogy az áruk is borsosabb az átlagos kivitelű regényekéhez képest, de az ilyen „könyvtárgyaknak” is megvan a maguk rajongótábora, tehát semmiképp sem feleslegesek.


- Miben más illusztrálni és szabadon alkotni?

- Elméletileg abban, hogy míg előbbi esetben igazodni kell mindenféle kötöttségekhez (úgymint a szöveg stílusa, a korosztály, szerzői és kiadói igények, határidők), utóbbi esetben – legalábbis joggal gondolhatná ezt bárki –, minden külső körülménytől függetlenül, teljes mértékben kikapcsolódva, a lehető legfelszabadultabb üzemmódban rajzolgathat bármit az ember. Nos, nálam sajnos erősen összemosódik a kettő, mert amint szabadon alkotnék, elkezd bennem dirigálni a „főnököm”, és innentől kezdve megérkeznek azok a bizonyos elvárások is, majdnem pont úgy, mint ha megrendelésre dolgoznék. (Ezért is szoktam pályázni például, hogy adjak valamiféle keretet a nagy „alkotói szabadságnak”, legalább a biztosabb befejezés reményében.) Viszont a fordítottja is megeshet, amikor a határidők és egyéb megszorítások ellenére szabad alkotásként élek meg egy-egy megbízást.

angol
- Milyen technikával készült ez a könyv? Mi a könyved titka?


- Saját, kézzel festett textúráimat használtam fel, majd ezeket számítógépben összeollózva és továbbrajzolva készültek el a kész képek. A titka talán pont ugyanaz, mint a holland sajtoknak: a jó hosszú érlelési idő.


- Hogyan tetszik Szabó T. Anna verse, ami csak illusztrálni hivatott a képeidet?

- Csodálatos! Amint elolvastam, tudtam, hogy tökéletesen belesimul a kötetbe. Pedig korábban azt gondoltam, utólag nehéz lesz szöveget tenni a képek mellé, épp azért, mert önmagukban is túl beszédesek, de Anna finom érzékkel megírt sorai azonnal eloszlatták a kétségeimet. Nagyon boldog vagyok, hogy az ő versével jelenik meg a könyv! Ráadásul további verselésre, mesélésre buzdít, ami eredetileg is célja volt a kötetnek.

- Kiknek ajánlod a könyvet?

- Úgy képzelem, hogy szülők és gyerekek, vagy kicsik és nagyobb testvéreik együtt lapozgatják, ízlelgetik, beszélgetnek róla, tehát közös időtöltésnek szánnám, elsősorban.

- Min dolgozol most és mik a terveid a jövőre nézve?

- Jelenleg a Csimota kiadónak rajzolok egy vicces, macskáról szóló papírszínház-mesét, Tasi Kata szövegéhez. Közben füzetcímkéket tervezek, és már szemezek egy újabb pályázattal.  Amikor ez a könyv elkészült, épp arra gondoltam, hogy most egy darabig semmiféle könyves tervem nem lesz, kicsit más dolgokkal fogok foglalkozni, de már érzem, hogy ez az elhatározás nagyon gyenge lábakon áll. Egyelőre már annak a kis lépésnek is örülnék, jövőbeli megvalósított tervként, ha jobban be tudnám osztani az időmet, és többet tudnék aktívan pihenni. A többi meg úgyis jön magától.

- Milyen színű a boldogság neked?

- Most éppen sütőtökszínű, egy kis tejszínnel és tökmagolajjal megbolondítva. De ez folyton változik.