Szarvas, hüpe, hanuka

Verő Bán Linda: Mesés képek egy zsidó család életéből

cimkék: #jó könyv #Hanna blog

Verő Bán Linda egy olyan zsidó élethelyzetet szólaltat meg újra, ami ismerős a Bibliából, ismerős Pészách ünnepéről és ismerős a mindennapokból, amelyekbe átszivárgott, még ha a család már rég nem ismeri pontosan a gyökereit: És beszéld el fiaidnak! A legkisebb gyerek kérdez, a legidősebb pedig válaszol. A nagyszülők mesélnek az unokáknak.

A történetmondás kétszeresen is megszakadt nálunk: a nagyszülők először is nem voltak, mert megölték őket a háborúban, vagy hallgatásba és feledésbe burkolták a múltat, a szülőknek pedig nem volt, aki elmondja. Mostanában, az elmúlt tíz évben kezdi újramesélni a történeit magának a zsidó közösség: a gyerekek a szüleiknek, a szülők maguknak, és aztán az unokáiknak is.

Ebben a könyvben is az unoka és a nagyapa párbeszédét hallgatjuk, illetve Rebeka, a hatéves kislány meséli tovább nekünk a saját kis fényképalbumát lapozgatva, amit a nagyapjától és a szüleitől tud. A fényképalbum pedig felidézi mindazt, ami Magyarországon a vallásos vagy a zsidó hagyományokat tisztelő családok közös kultúrájának része: a szarvasi tábortól és zsidó gimnáziumtól kezdve egészen a pénteki gyertyagyújtásig. A szerző kívül-belül ismeri ezt a világot, és ügyesen adogatja gyerek-elbeszélője szájába a szavakat: kis csodálkozás, kis büszkeség hangzik ki belőle, ahogy elmeséli, ami a szüleinek fontos, és amivel ő is azonosul. (Az apa barátai kicsit kilógnak ebből.) A vallásosságot nem hangsúlyozza a könyv, inkább a szokásokat, amelyeknek a zsidó esküvő éppúgy része, mint a pénteki kalács, még ha nem is házi készítésű, mert van ami változatlan, de van, ami nem. Az ima és érintőlegesen szerepel, de szerepel a Smá Jiszroél, amivel kérni lehet valamit – de nem váltunk át oktatóba, hogy imádkozz, hanem megmarad fontos apróságnak, amit lehet csinálni. A könyv íve az unokatesókkal közös karácsony-hanukában ér valójában véget: itt is jótékonyan nem tér ki arra a szerző, hogy tartsunk-e karácsonyt, hogyan tartsunk hanukát, csak megmutatja, hogy lehet együtt is, és érzékelteti, hogy Rebeka kis családjában nincs karácsony (hiszen az csak a nagycsaládban van). Ezután megtörik a könyv íve: a régi fényképnek nincs köze az előbbiekhez, nincs benne a zsidóságra vonatkozó információ. A temető és a Purim is ad hoc kiválasztott alkalmak: fontosak, de nincsenek beleszőve a könyv szövetébe. A zárókép, amelyben a zsinagógában vannak, és a kistestvérnek örülnek, akinek továbbadják megint a hagyományt, nagyon jó zárás, csak nem kapcsolódik az előzőekhez. Kár, hogy a szép szerekezet megcsúszik a végén, de mindezzel az apró hibával együtt egy praktikus és kedves könyvet kapnak a zsidó családok a kezükbe, ami a gyerekeknek és a szülőknek is jó eszköz, hogy a zsidó identitásukat megjelentsék.

A meséskönyvvel egy időben jelent meg Verő Bán Linda énekes könyve, a Héber dalok zsidó ünnepekre, amelyben zsidó ünnepekhez kapcsolódó dalokat olvashatunk héberül (de kiejtés szerint átírva) és magyarul, valamint az ünnep lényegének rövid összefoglalását. Jól használható az énekek megtanulására, kár, hogy kotta nincs a szöveg fölött, de a mellékelt cédét, amelyen gyerekek énekelnek, párszor meghallgatva magunk is elénekelhetjük a dalokat. A rövid összefoglalók afféle gyorstalpalók a zsidó ünnepekhez. Azonban nem tudok szó nélkül elmenni a grafika mellett: sajnos nagyon kaotikusak az oldalak, az egész oldalas, sokszor sötétbarna hátterű, nagyon kavargó, elkent festményeken elhelyezett versszakokat kellemesebb lett volna egy letisztult háttéren, szebb képek mellett, matt papíron olvasni.

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek