Szélkarika

cimkék: #kreatív #Eszter blog

A Waldorf-módszerre alapuló kreatív gyerekjátékok közül a szélkarika az egyik kedvencem. Egyszerűen és gyorsan elkészíthető, a vele való játék pedig ösztönzőleg hat egyszerre több érzékszervre is. Remek szabadtéri eszköz, melynek segítségével játékos formában, észrevétlenül ismerkedhetnek meg a legkisebbek a négy elem egyikével.

Amire szükséged lesz:

(egy karikához)

1 db 3mm-es peddignád (hobby boltban beszerezhető)

vetőfonal

négy darab 2 cm széles, 1 méter hosszú, kétoldalú szalag

hímzőfonal vagy cérna

olló


Így készítsd el:

Ha szükséges, áztasd be a peddignádat rövid időre. Én ezt a műveletet kihagytam, mert áztatás nélkül is remekül meg lehetett fonni a karikákat. Hajlítsd meg a nádat kör alakra, igazíts méretre, majd a hosszabbik végét fond rá az alapra. Ha körbeértél, akkor rögzítsd a végeket vetőfonallal, vagy vastagabb hímzőfonallal. Ha szatén szalagokkal dolgozol, akkor szegd le, vagy egy öngyújtóval óvatosan égesd le a végeket, hogy ne rojtolódjanak, majd erős öltésekkel rögzítsd a karikához. Ha nem szeretnétek varrni, vagy a gyerekek maguk szeretnék rögzíteni a szalagokat, akkor használhattok hosszabb, két méteres szalagokat, amiket egyszerűen csak rácsomóztok a karikára, vagy felragaszthattok krepp csíkokat is.


 

 

A szélkarikát a Kreatív játékok 2-4 éves gyermekeknek című könyv alapján készítettem el.

Kapcsolódó cikkek