Szeretjük, mert...

művészi mesekönyvekről vallanak a pagonyosok

cimkék: #szemle #jó könyv

Itt, a kiadóban és persze a boltban is mindenkinek megvan a kedvenc könyve, pontosan tudjuk már egymásról, hogy ki és miért ajánlja legszívesebben ezt vagy azt a kötetet. Mint mindenkienk, nekünk is vannak kedvenc íróink és illusztrátoraink, most megosztjuk veletek, hogy melyik művészi mesekönyvet szeretjük a legjobban mi. Nem volt könnyű a választás, egy-egy kötetre többen is lecsaptak, úgyhogy válasszatok ti is bátran, írjátok meg, nektek mi jön be a legjobban.

A telhetetlen hernyócska - Sugár Judit, a Pagony kommunikációs vezetője ezt szereti

Bár egy kicsiknek szánt lapozó, mégis annyira magával ragad, hogy nem lehet nem észrevenni. Egyszerű nyomatok, összetett színek, semmi flanc - Eric Carle össze könyve ilyen, ezért is szeretem őket. A legelső könyvem-sorozat népszerűsége abban rejlik, hogy pont annyit mutat meg a világból a legkisebbeknek, amennyire szükségük van, érdemes a legkisebbeket a színek, számok, formák világába így bevonni. Aztán következő lépcsőnek ott A kelekótya kaméleon. Az összes Carle-könyv közül nekem mégis a hernyócska meséje a kedvencem. A történet nem tűnik bonyolultnak: az apró hernyócska elindul, hogy mindent befaljon, ami csak az útjába kerül, végül óriásira nő, bebábozódik, a végén pedig csodálatos pillangó válik belőle. És most egy kis vallomás következik, miért is ez a könyv az abszolút kedvencem: göndör, sűrű hajjal és karakteres arccal áldott meg a Teremtő. Egész gyerekkoromat azzal a vágyakozással töltöttem, hogy mennyire jó lenne másmilyennek lenni, mondjuk pont, mint az a szőke babaarcú kislány a másik padban. Aztán felnőttem és rájöttem, hogy minden úgy jó ahogy van, én például pont így. A telhetetlen hernyócska meséje nekem pont ezt a kiteljesedést jelenti. Felnövünk és ha szerencsénk van, kerek egésszé válunk. És az a pillangó a könyv végén...

A piros szárnyú gyík, a lila levelű fák és Gauguin - Fekete András webboltvezető kedvence

Amikor ezt a csodálatos könyvet lapozgatom, két - talán mindannyiunk számára ismerős – hangulat kerít hatalmába. Az egyik az elvágyódás, de jó lenne máshol lenni, mást csinálni, rövidebb-hosszabb ideig hátrahagyni mindent. A másik: de jó lenne kiemelkedni a szürke átlagból, eredetivé, különlegessé válni. Persze ezek csak múló hangulatok egy átlagos ember számára, de jó eljátszadozni a gondolattal.

Gauguin nagyon különleges ember volt, rendkívüli művész, azonnal felismerhető stílussal, senki sem alkotott így. És nem csak a művészete, az élete is különleges volt, legalább négyszer kezdte újra, gyökeresen szakítva az addigival: új foglalkozás, új ország, sőt földrész, új feleség, gazdagság és szegénység.

Szeretem ezt a 8-12 éves gyerekeknek szánt könyvet, ami bemutatja ezt a kalandos életet és színpompás, gyönyörű festészetet. A kötet illusztrátora szinte a lehetetlent viszi véghez: Gauguin stílusában rajzol és fest, mintha maga a festőóriás készítette volna. A meseszerű „életrajz” pedig garantáltan megszeretteti a gyerekekkel ezt a különc embert.


Garmann nyara - Szollár Vera webszerkesztő egyik kedvence a sok közül

Egy olyan könyvet választottam, amit sokan raknak vissza nálunk is a boltban a polcra, hogy köszönik, ezt azért nem. „Mert olyan ijesztőek rajzok,” szokták mondani a vevők, akik épp egy hatévesnek keresnek iskolába menős könyvet. Nem sejtik, hogy ez az egyik legjobb könyv ebben a kategóriában, és én már alig várom a hamarosan megjelenő második kötetet. Tetszik ez a különleges, melankolikus, kollázsszerű, kissé néha groteszkül felnagyított, de a gyerek szemszögéből talán így sokkal hitelesebben ábrázolt és őszintébb világ. Benne van minden szorongás, félelem és kíváncsiság, apró titkos rezdülés, amit egy hatéves érezhet az utolsó igazán szabad nyarán. Véget ér valami és kezdődik egy teljesen új, ismeretken élet. Fantázia és valóság keveredik tökéletes arányban a norvég szerző Stian Hole rajzain, és igen, ebben a túlsterilizált reklámszagú világunkban ijesztőek az arcok, a szemölcsös, műfogsoros, ráncos öregasszonyok, és riasztónak tűnik a vézna kisfiú, Garmann is. De higgyétek el, ilyenek vagyunk valójában, nem a tükröt kell hibáztatni. Ez a bátor kötet egy közös együttolvasós-böngészős-beszélgetős könyv, barátkozzatok Garmannal, itt van egy korábbi kritikánk a könyvről, ha nem lettem volna még elég meggyőző.


végül 8 könyvet választott Győri Hanna, a Pagony kiadó szerkesztője-kritikusa

Én azokat a szépen illusztrált könyveket szeretem legjobban, amiben a szöveg és a kép egyenrangú: a szöveg szépirodalmi és izgalmas, a kép pedig művészi és reflektál a szövegre. Vannak olyan párosok, akiknél tökéletes az összhang szerintem: A rettentő görög vitéz, A Sötétben Látó Tündér, Az emlékfoltozók, vagy éppen A kéményseprő hóember, a Kicsibácsi és Kicsinéni vagy Pálcika kalandjai. Nem is tudok közülük egyetlen egyet választani, ezért mindet ideírtam:), de most választok mégis két másikat, két külföldit: két olyat, ami rendre előkerül otthon, és a gyerekek hosszan nézegetik akár önállóan is. Az egyik Sven Nordqvist Hová tűnt a testvérem? című képeskönyve, amiben minden hatalmas dupla oldal ezernyi nézegetnivalót nyújt. Nordqvist groteszk, mindent mindennel összevegyítő világának a kvintesszenciája ez a könyv, és a gyerekek jót mulatnak az újabb és újabb felfedezéseken. A másik örökké kézben forgó könyvünk a Friss tinta – mindenkinek megvan benne a kedvenc verse, amit újra és újra elolvasunk. A mindig cicának öltöző kisebbik természetesen a Macskagrófkisasszonyt szereti a legjobban, az analitikus nagyobb Oravecz Másképp mindenki más kötetének nyelvjátékos verseit olvassa, már magának. Én meg, persze, Kovács András Ferenc andalító dallamaira andalodom legszívesebben.

Kapcsolódó cikkek