"Szeretném, ha ezután is részem lehetne hasonlóban"

Interjúnk Schein Gáborral

cimkék: #interjú #Hanna blog #ibby-díj

Schein Gábor könyve, az Irijám és Jonibe (Csodaceruza) nyerte idén megosztva Az Év Gyerekkönyve-díjat. A könyvből pár rövid vers korábban megjelent a Friss tinta antológiában, a szöveg első és harmadik része pedig 1998-ban az azonos című verseskötetben szerepelt. A Koinónia kiadónál jelent meg Schein Gábor első gyerekkönyve, az Isten nevetett. A szerző sokféle műfajban alkot: a versek mellett kisregényeket (Mordecháj könyve, Lázár!), a Bolondok tornya című verses elbeszélést olvashatjuk tőle.



Legutóbbi könyve Az angyal önéletrajzai, mely egy briliáns és szórakoztató regényelméleti bevezető avagy ars poetica után két távoli életet mesél el sok-sok kitérővel, mégis azonos kényszerpályákon haladva. Félreismerhetetlen hang; aki egyszerre vágyik intellektuális és érzéki gyögyörökre olvasás közben, az forgassa könyveit - a hattól kilencvenkilenc éveseknek ajánlott Irijámot is.
Az Irijám és Jonibe kétszeresen díjazott: az illusztrációkért Rofusz Kinga kapott méltán díjat.

- Először is szeretnék gratulálni a díjhoz, mert valóban egy nagyon különleges könyvről van szó, mely valami egészen mást nyújt, mint a gyerekkönyvek nagy része. Nem gügyög és nem is akar megfelelni egy csomó olyan követelmények, mint pl. a gyorsaság, humorosság. Nyilvánvaló, hogy az Irijám nem egyszerűen egy jó, érdekes mese, hanem egy megkomponált szöveg.

Köszönöm a gratulációt, amely azonban nem csak engem illet. Olyan könyvet készített a Csodaceruza, amelyben a szöveg és Rofusz Kinga illusztrációi egyenrangúak, és együtt alkotják azt a világot, amelybe a könyv olvasója, hallgatója és nézője elmerülhet. A képek tehát szerves részei a kompozíciónak, és számomra éppen ez jelentette a legfontosabb élményt a könyv készítésekor, hiszen eddig nem volt alkalmam arra, hogy egy képzőművésszel közösen készíthessek könyvet.

- Nagyon sokféle nyelvvel kísérletezik, de mostanában sem a versekben, sem a prózában nem volt erős ez a mitikus nyelv, milyen volt átdolgozni és részben újra írni ezen a nyelven, visszahelyezkedni egy egészen más szövegvilágba és élethelyzetbe?

A verses mese három része közül kettő jelent már meg más versek társaságában egy külön kötetben. Már akkor gondoltam arra, hogy folytatni kellene, illetve hogy meg kellene írni a közepét, de az 1998-ban megjelent kötetben ennek nem lett volna helye. Később nekifogtam, és megírtam a mese középső részét, és eltettem az egészet az íróasztalomba. Sok évig feküdt ott. Úgy képzeltem, hogy egyszer majd gyerekkönyv lesz belőle, képekkel. De nem tettem ennek érdekében semmit. Vártam, hogy eljöjjön az ideje. Én sokszor nagyon türelmetlen vagyok, de közben nagy bizalom van bennem, bízom az időben. Tíz évvel ezelőtt Lengyel Péter, aki korábban a Szófa-trióban és Nagy József társulatában táncolt, mozgásszínházi előadást rendezett a megjelent két részből. Nekem csak utólag szólt, az előadást csak felvételről láttam. Ezt azért említem, mert a másik, eddig megvalósulatlan elképzelésem az, hogy Irijám és Jonibe meséjéből bábszínházi előadásnak kellene születnie. A gyerekkönyv viszont megvalósult. Ehhez az kellett, hogy megismerkedjünk Sándor Csillával. Amikor megmutattam neki a teljes szöveget, azonnal azt mondta, hogy ebből könyvet csinál. A következő lépés az volt, hogy Rofusz Kingát kérte meg az illusztrációk elkészítésére. Innentől fogva világosan látszott, hogy a sors kegyelmébe fogadta a könyvet.

- Írásainak fontos témája a történelem és a történelmet leíró nyelv mitikus volta. Itt a mítosz nyelve szólal meg. Ez az ismétlésekkel és több ezer éves hordalékkal, szimbólumokkal teli nyelv valamiképp önműködő. Hogyan íródik át ez a nyelv az egy műben, egy íróban?

Erről nem mondhatok többet, mint hogy életemnek egy adott pillanatában megszólalt bennem ez a nyelv, és én írtam rajta. Írtam rajta magamat, az akkori világom történetét. A történet is magától keletkezett, nem terveztem meg előre. Tudom, hogy ez is mitikusan hangzik, de ha bármi mást mondanék, ebben az esetben hazudnék. Ha előkeresem a kéziratot, azt látom rajta, hogy alig van benne javítás, pedig én általában rengetegszer átírom, kihúzom, újraírom a szövegeimet, míg végül elkészülnek. E tekintetben nincs különbség vers és próza között.

- A testiség tapasztalata a mítosz nyelvén elbeszélhető?

Igen, határozottan igen. A testiség tapasztalata, a szexualitásé, a szerelemé az egyik alapvető mítosz. Hajlamos volnék azt mondani, hogy az "isteni", a "transzcendens" keresésén, és ezen keresztül a sorsszerű közelségén és az énné váláson kívül nincs is más mítosz.

- Lehet-e a szerelem egyfajta alaptörténetét kiolvasni a három részből, van-e valami törvényszerű egymásrakövetkezés ebben a szerelmi történetben, és ha igen, mi az?

Alighanem minden olvasó, legyen gyerek vagy felnőtt, összerakja a maga alaptörténetét, amiben nem csupán a szöveg sugallatai lesznek benne, hanem az ő érzésvilága, állapota is. Nem volna helyes, ha én itt előállnék a sajátommal, annál is kevésbé, mivel a történet bennem is folyamatosan változik, például mások történeteinek hatására.

- A gyermeki lét (a szerelemmel) véget ér? (Irijámé például a hét test egyesülésével és az anya halálával.)

Tapasztalom, hogy nem ér véget. Ha magamról van szó, azt is remélem, hogy egyszer sikerül jobban felnőnöm. A felnőtté válás befejezhetetlen folyamat. Tehát nem az a kérdés, megmarad-e a gyermeki lét bennünk, hanem hogy mi történik vele e folyamat során. A gyermeki alatt persze itt most nem jót és ártatlant értek, és a felnőtt alatt sem ennek az ellentétét. Ilyen erkölcsi megközelítéssel se a gyereket, se a felnőttet nem lehet megérteni. Bonyolult és elválaszthatatlan viszonyokról van szó. A "gyerek" meg a "felnőtt" valószínűleg csak olyan segédegyenes, amelyet rögtön el kell vetnünk, amint komolyan kezdenénk beszélni az énné válás befejezhetetlen, mégis minden pillanatban befejezett folyamatáról.

- Hogyan képzeli el az Irijám gyerekolvasóját és gyerekrecepcióját?

A kisebb gyerekekre alighanem először a szöveg ritmikája, tehát a nyelv jelentés nélküli igazsága hat. Aztán ahogy nőnek, egyre többet megértenek belőle a szavakhoz, képekhez kötött jelentésből, egyre rétegzettebben. Nekem is van olyan gyerekkönyvem, amely gyerekkoromban erősen hatott rám, és a hatás folyamatos volt, nem szakadt meg akkor sem, amikor újra és újra elővettem. Velem maradt nagyon sokáig. Remélem, lesznek olyan olvasók, akik mellett az Irijám és Jonibe ugyanígy megmarad.

- Mit olvas a gyerekeinek, ha még olvas, vagy mit olvasott? Próbálja befolyásolni még az olvasmányaik kiválasztását? A gyerekeim már csak maguknak olvasnak. Néha megpróbáltam befolyásolni őket, de sosem sikerült. Már csak akkor ajánlok nekik valamit, ha kifejezetten ők kérnek rá. Akkor a kezükbe adok egy könyvek, ők belelapoznak, és aztán gyakran valami mást választanak. A gyerekeknek szánt könyvek kínálata, azt hiszem, meglehetősen gazdag. Más kérdés, hogy akárcsak a felnőtteknek szánt könyvek között, viszonylag sok lélektelen, hazug dolog van közöttük, de ez nem új jelenség. És hát én azokat a könyveket sem szeretem, amelyeken átsüt a nevelés predikatív, és így mindig lapos szándéka. De az utóbbi években jó néhány igazán remek, érdekes és jó könyv jelent meg, magyar és külföldi szerzőktől egyaránt. Örülök, hogy olyan könyvkiadóknak is hála, mit a Pagony vagy a Csodaceruza, egyre nagyobb figyelemben részesül a gyerekirodalom, és annak is, hogy újra beszélhetünk az illusztráció kultúrájáról.

- Mik a további gyerekirodalmi tervei?

Terveim vannak, de hát tervekkel nálam mindig tele a padlás. Csak kis részük valósul meg... Majd meglátjuk. De az Irijám és Jonibe készítése nagyon jó élmény volt. Szeretném, ha ezután is részem lehetne hasonlóban.

Kapcsolódó cikkek