Találkozásom a Meseterápiával

Egy könyv margójára

cimkék: #esszé #ismertető #Nik blog

Adott egy tudományág, ami valahol ott lebeg a (szabad)bölcsészet, a pszichológia és a spirituális területek között, meglepően erős és vállalható mezőt alkotva. Én szkeptikus természet vagyok, de ahogy telik-múlik az idő, egyre inkább azt veszem észre, hogy közelebb kerülök a spirituális tartalmakhoz, természetesen sosem levetkőzve személyiségem, mások szerint jegyem adta kritikus és racionális hajlamomat. A "Boldizsár Ildikó jelenséget" (ha mondhatok ilyet, már pedig miért is ne) kicsit harcnak, egy legyőzendő feladatnak is fogtam fel magamban, ahol úgy éreztem, elsősorban magamat kell legyőznöm. Ki kell nyitnom a „tarisznyámat”, ki kell nyitnom becsukott ajtóimat, és engedni beáradni rajta az elfeledettet, a meséket...

Meseterápia, Boldizsár Ildikó, 2010. Magvető

Mert szkeptikus voltam, hogy ugyan mesékkel gyógyítani nagyon jól hangzik, és nincsen ellenemre egyáltalán, a terápia egyenesen pozitív szó az én szótáromban, de borsódzott a hátam az olyan számomra sem nem tudományos, sem nem meggyőző mondatoktól, mint hogy: "a mesék abban a korban keletkeztek, amikor még mindenki tudott, vagy akart repülni, és azzá változott, amivé lenni akart" (72.o.), és még egy-két ilyen hasonló.
Aztán egész este forgolódtam, és bár a racionális mondataimat megtaláltam a párnámon, de egyre közelebb kerültem egy lehetséges másik úthoz. Hogy talán a magyarázatok nem csak a látható síkon léteznek, helyesebben nem is biztos, hogy jól látok, és jót nézek. A fantáziám - tovább mennék, rácsodálkozó, gyerekes énem - odaveszett?
A meseterápiának egy nagyon érdekes és sajátos belső logikája van, ahogy a könyvet olvastam, egyre inkább kezdtünk rendbe jönni egymással. A könyv négy fő részre tagolódik (és ötödikként az utószóra). Az első rész a meseterápia elmélete. Ez sok-sok elméleti, pszichológiai, irodalomtudományi és történeti, illetve néprajztudományi elemekkel megtűzdelt ismertető, nagyon jól szerkesztve. Kitűnően helyreteszi a félreértéseket, illetve meghatározza önmagát egyéb diszciplínák viszonylatában is. És bár ez a rész a legkevésbé meggyőző számomra, izgalmas világ(látás) tárul fel belőle. Bemutatásra kerülnek a mesék típusok szerint, megismerünk egy fogalomrendszert, amelyben elkülönül népmese és műmese, képzelet és valóság, páciens és terapeuta, helyreteszi a mese és mítosz kapcsolatát, és a szimbólumok értelmezését. A második fejezetben áttérünk a gyakorlatra, a különböző mesés elemek hogyan alkalmazhatóak a terápiában, rengeteg példával illusztrálva. Nagyon részletesen és izgalmasan enged be ennek a misztikus utazásnak a belső rendszerébe, amiről hamar kiderül, mennyire logikus és strukturált.

A harmadik részben három esettanulmányt ír le Boldizsár Ildikó, természetesen név nélkül, de mégis olyan személyes lesz ezáltal a szöveg, hogy azonnal magával ragad. Egyrészt kikerülhetetlenül azonosítjuk magunkat időnként a szituációkkal, problémákkal, másrészt beletekinthetünk így a terápia gyakorlati menetébe. Mélyen megrázó, hogy valójában mi megy végbe a páciensben és a terapeutában (!!!!) is. Amit Boldizsár Ildikó egyáltalán nem hallgat el, és ez bizony a messzemenőkig meggyőző és humánus hozzállás.

A tanítás szolgálatában - a mesélés mint prevenció címmel a zárófejezetben sokat hallhatunk az olvasóvá nevelésről, és szerencsére megint meggyőződhetünk arról is, hogy nagyrészt a szülő felelős mindenért. Természetesen itt is a mesélésé a főszerep, nem az erőszaktételé a gyerekeken. Kialakulhatnak a belső képek, mozoghat a fantázia, megelőzve talán a tévét, videó-játékokat, aminek az időszaka úgyis eljön. Leginkább tanárok kezébe adnám ezt a részt, hiszen minden korosztálynál részletesen kifejti Boldizsár Ildikó, hogy milyen üzeneteket, milyen megoldásokat dekódolhatnak a gyerekek, egészen 14 éves korukig.

Én mit szívtam magamba? Elhiszem, hogy a mesék különösen alkalmasak a gyógyításra. Két dologgal is meggyőzött, és most nem a statisztikai adatokról fogok beszélni, mert azok abszolút meggyőzőek, és nem is ide tartoznak. Egyrészt kiemeli, hogy a magyar népmesék hősei individuális lények: „a magyar népmese nem ismeri a kívülről jövő megváltást, egy utat ismer, az individuális megszabadulás útját” (84.o.) Én ezt persze úgy magyarázom - szerencsére a bölcsészek mindent kedvükre magyarázhatnak -, hogy íme, itt a választás lehetősége. Számomra ez amúgy is individualizációnk egyik alappillére. A másik fontos pont számomra az volt, amikor a pszichoterápia viszonylatában fogalmazza meg önmagát, mint gyógyítási ágat. A meseterápia cselekvő és pozitív.

Hadd osszak meg veletek még egy-két gondolatot kedvcsinálónak: „Azt gondolom, hogy a magyar népmesék nagyon sokat segítenek a bal és jobb agyfélteke összehangolt működésében, és ennek az az oka, hogy sem a fantasztikusnak, csodásnak hitt elemek, sem a realisztikus motívumok nincsenek túlsúlyban a történetekben. … a csodás és racionális elemek egymással való harmonikus keverédese eredményezi azt, hogy a mesehallgatóban is megteremthető a kívánt egyensúly. Másrészt … a mese nyelvezetében egy olyan kódrendszer rejlik, amely az élet teljességéhez kapcsolja a mese hallgatóit.”(83.o.)

„A mesék azért nyűgözik le a gyerekeket, mert a világot olyannak láttatják, amilyen az valójában: a határtalan lehetőségek birodalmának.” (94.o.)

„a terápia nem a „ki vagy te a mesében?” kérdéssel kezdődik. … Tapasztalataim szerint többet árul el a páciensről az, hogy hol látja magát a történetben.” (103.o)

2011. február 1-én, kedd este 6 órakor volt a Stúdió K-ban egy beszélgetés Mesebeszéd címmel Boldizsár Ildikóval. Szerencsére már rögtön megegyeztek a beszélgetőpartnerek, hogy káosz ide, káosz oda, ez egy kötetlen beszélgetés lesz, bízva tudatunk káoszrendező képességében. És tulajdonképpen sikerült is. A kérdező, Sándor Klára mondjuk nekem nem hozta a jó kérdezőhöz fűzött reményeimet, valahogy többször mellékvágányra futott a beszélgetés, nem igazán kerekedett ki belőle a sok-sok lényeges, körüljárható pont általi teljesség. A Bibliothéque Pascalból láthattunk egy filmrészletet, amikor Mona, a főszereplő egy zsibvásári helyzetben mesél a közönségnek. Boldizsár Ildikó azzal a hasonlattal élt, hogy olyan lány ő itt kicsit, mint Seherezádé, aki az életéért mesél, hiszen Mona az önfenntartásért fűzi történeteit. Természetesen ez csak hangulatfestés volt a beszélgetéshez, de nagyon jó kis filmrészlet az atmoszférateremtésre, az biztos (magának a filmnek is egyik legjobb része ez). Amit a könyv alapján ismertettem a meseterápiáról, azok persze elhangzottak nagy vonalakban szintén az előadáson, de ezen kívül még egy néző kérdésének köszönhetően szó esett Palóznakról is, a Meseterápiás Központról. Ez valóban egy különleges hely: a terápia gyönyörű területen, és szuper körülmények között zajlik majd. Egy házaspár kereste meg Boldizsár Ildikót, hogy árva gyerekek megsegítésére szeretnének teljesen önerőből, állami és egyéb támogatás nélkül egy intézményt létrehozni. Így lett ez a központ, ahol egész nyáron turnusokban fogadják majd az állami gondozott gyerekeket. Hogy ismét egy kis spirituális töltetet is kapjunk, az épületnek igazi bentlakói is lettek, mégpedig madarak. Boldizsár Ildikó szerint a madarak olyan kódokat képesek felébreszteni bennünk, amelyeket már teljesen elfeledettnek hiszünk (a fészeképítés és az utódok gondozása az állami gondozottaknál különösen fontos), és úgy, olyan nyitottan engednek be életükbe, ami egészen különleges kapcsolatokat hozhat létre.   
Szóba került a történethallgatási transz is, hiszen az előadáson persze mese is volt, A mesetarisznya című (olvassátok el mindenképpen!!!!). Amikor erről a bizonyos transzról beszél, szinte érzem, ahogy árad valami Boldizsár Ildikóból, kicsit boszorkányos, de csak úgy, mint Amália a boszorkányos mesékben, kicsit tündéres, kicsit hableányos (na ez most összekacsintós annak, aki már olvasta, és feladvány annak, aki még nem...), közben ott az egészséges öntudat, ami azokból árad, akik a helyükön vannak, és úgy élnek, ahogy szeretnének. Ez nem problémamentes életet jelent, hanem cselekvést.

Újra otthon, mintha egy nagy utazást tettem volna. Meggyőztek. És őszintén kívánom, hogy Palóznak is beváltsa a hozzá fűzött reményeket. Sőt, továbbmennék, mindenkinek, magamat is beleértve, azt kívánom, hogy találja meg a neki való mesét, hogy aztán meglelhesse a mesében a helyét, útját, feladatát és talán hősét, győzze le az akadályokat, hogy aztán boldogan tehesse sarkát a kipurcant sárkány hátára. És boldogan éljen, amíg meg nem hal!

Végül, de nem utolsó sorban február 7-én hétfőn 16 órakor beszélgetés a Meseterápiás Központról a PIM-ben!

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek