Tengerecki hazaszáll

Tamkó Sirató Károly

cimkék: #esszé #Hanna blog #költészet

Tamkó Sirató Károly a huszadik század magyar avantgárdjának egyik vezető alakja - mint ilyen, persze külföldön nagyobb elismerést szerzett saját korában, mint nálunk. Itthon a gyerekversei miatt ismert, hiszen ki ne tudná eldúdolni a Bőrönd Ödönt, ami azóta békávés hangjelzéssé avanzsált, vagy a Szil, szál szalmaszálat. A Kaláka Tamkó Sirató albuma minden óvodába és kisgyerekfülbe elvitte a költő szürreális képeit és játékos-virtuóz rímeit.

Amikor elkezdtem Tamkó Sirató Károllyal foglalkozni, akkor döbbentem rá, hogy mennyire nem tudok róla semmit. Nem pusztán arról van szó, hogy nem tanultam róla semmit az iskolában – még a magyar szakon sem említette senki sehol a nevét. Inkább az volt a felismerésem, hogy nem működtek azok az automatikus konnotációk, amelyek segítségével egy szöveget vagy alkotót félig-meddig explicit módon elhelyezek a fejemben lévő többi szöveg kozött. Nem mozogtak a háttérben olyan szövegek, amelyeknek kontextusában a versei valamilyen költőcsoport nyelvéhez kapcsolódtak volna (Újhold, Nyugat harmadik nemzedéke, svéd versek, Weöres Sándortól KAF felé ívelő lírai vonulat, Tandori stb). A Tengerecki hazaszáll ugyan egy gombot megnyomott bennem: A ló meghal, a madarak kirepülnek jutott róla önkéntelenül eszembe. Bár Kassák és Tamkó Sirató között sok érintkezési pont van, de a két verset összeolvasva kiderül, hogy valójában nincs poétikai hasonlóság közöttük, csak a versek íve asszociálható egymásra (mindkettőben a realitás darabjait szürreális képekbe emelő nyelven jelenik meg a vándorút személyiségromboló és - építő hatása, melynek végén a hős (még) felnő, hazatalál, mert csak ott tudja megvalósítani költői ambícióit – megváltani magát -, bármilyen ellenségesek is a körülmények.) Így hát elindultam erre az izgalmas utazásra, hogy megismerjem, honnan jönnek Tamkó Sirató gyerekversei.

Tamkó Sirató Károly egy évben született József Attilával, a magyar avantgárddal indult költői pályája, de hamar kisodródott még az avantgárdból is, mert őt nem kötötte le az urbánus-népies vita és a köré gyűlő költészeti csoportok. Nem volt elég látványosan baloldali a baloldalnak, a jobboldalnak viszont nyilván borzalmasan avantgárd és nemzetietlen volt, és legszívesebben bezúzatták volna (ami akkoriban szokásban is volt).

Tamkó Sirató szenvedélyesen kísérletező költő, aki tudományos és technicista gondolatokat próbált a költészet nyelvére fordítani. Olyan nyitott műveket akart létrehozni, amelyek megmutatják a mű szerkezetét, hatásmechanizmusát és ezzel bevonják az olvasót a mű létrehozásába. Pontosabban, tisztában van vele, hogy a recepció újra létrehozza a művet, és ezt akarja explikálni a versformában. Ugyanakkor megőrzi a nyelv expresszivitását, a képeket, és kiemeli a költészet azon általános szokását is, hogy az egzisztánciális peremvidékeken barangoljon. A verseiben a sorok rendje felbomlik, illetve opcionálissá válik, hogy az olvasó rakhassa össze magának, akár többféleképpen a vers szövegét. Segédegyenesként (hogy egy másik, későbbi nagy sorszétzilálót idézzek ide) nyilakat és vonalakat használ, a sorok közt vándorló szem útjait jelezve.

Nem nehéz rokonságot találni a nyitott műről alkotott gondolatai, amit az Artpool Tamkó Sirató kötetéből ismerhetünk meg lenyűgöző alapossággal és szuggesztivitássl, és a posztmodern törekvések között, amelyekben a vers szavai eltérő regiszterekből épülnek és így zökkentik ki az olvasót állandóan a vers linearitásából. Ezt nevezte el Tamkó Sirató síkversnek, azaz több dimenzió, irány felé nyitott műnek. Hogy egy ennyire elvont, sőt elszállt elmélet is mennyire kézzel fogható és a magyar költészeti hagyományokban gyökerező valójában, arra példa maga a megvalósulás, a fent látható két síkvers, a Ballada vagy Balladagép és a Vízhegedű. A Balladában a balladai elemeket kapju meg kétfelé bontva: szuggesztív jelzőkkel összekapcsolt főneveket, azaz aktorokat, és az életet körülhatároló igéket. A nyilak mutatnak irányt az összekapcsoláshoz, a végkifejlet pedig a szürrealista képek rejtjelességét rántja egy síkba (szó szerint) a híres balladai homállyal, és a modern élet kellékeihez asszociálja a balladisztikus világleírást.

A költő visszaemlékezése azt erősíti, hogy a nyelv és a haza (terep, ahol otthon vagyunk) mozgása is megfelel egymásnak, hogy a síkvers a síkságból tud imitatív módon kinőni: "Gyermekkoromat a nagy magyar Alföldön, Békés megyében, Pusztaföldváron töltöttem, s első eszmélő élményem a magyar puszta volt: a síkság.

Falunkat hatalmas tanyavilág vette körül, s apámat, a falu orvosát gyakran hívták tanyasi beteghez. Sokszor vitt magával, s a lassú parasztszekereken órákon át döcögve bámultam a végtelen, de geometrikai alakzatokkal változatossá tett síkságot, a havas vagy a napsütötte rónát. Ez volt gyermekkorom legnagyobb öröme és legmaradandóbb, legmélyebb élménye. A beláthatatlan síkot útvonalak hasogatták keresztül-kasul, akác- és jegenyesorok meneteltek az utak mentén, a kis tanyák mint csomópontok, súlypontok, sűrűsödések uralkodtak a négyszögek közepén, a tanyák udvarán pedig magasba meredő gémeskutak ostorfái jártak fel-le, szinte harangoztak. Ilyen gémeskutak csak a magyar Alföldön vagy attól keletre találhatók. Mindez egy életre szóló élményként vésődött emlékezetembe."

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem akarom Tamkó Sirató pályáját taglalni, de azért annyit érdemes róla tudni, hogy ő is járt Párizsban, ahogy egy avantgárdhoz illik, lyukas zsebbel és mélyszegénységben, ahogy a magyar avantgárd költőhöz illik, de neki sem volt ez szokatlan, mert a vadkapitalista, háború utáni, gazdasági válság sújtotta nyomorBudapestből érkezett, ahol egy kollégiumszerű tömegszálláson lakott. Míg azonban Párizsban az avantgárd alkotói között megtalálta a helyét, megírta a Dimenzionista kiáltványt, amelyben összefoglalja a síkverseinek elméletét, és aminek nagy visszhangja volt, itthon nem volt olyan irodalmi közeg, ami befogadta volna a kísérletező, elméletalkotó költőt. A háború után, a diktatúrában meg aztán még annyira sem, noha ő sosem vált tiltott költővé, csak egyszerűen nem érdekelt senkit, még a tiltott körökön belül sem. Tehát Tamkó Sirató nem kényszerből fordult a gyerekköltészet felé – reklámszövegeket írt (ó, mai játékos költők, nem ismerős-e ez?), és a tréfás rigmusok felől érkezett a gyerekköltészetbe.

A vers ugyanis, mint azt a síkversekből is látni, Tamkó Siratónál elsősorban anyag – akárcsak a posztmodern, nyelvjátékos költészetben. A felnőtteknek szóló versekben ez az anyagszerűség elsősorban a szintaktika és a nagyobb strukturális, logikai elemek kimozgatásával dolgozik, a lineáris befogadást bontja meg (pár évtizeddel korábban, mint a többablakos, böngészős, kattintgatós olvasás). A gyerekversekben a szavak hangzása áll a középpontban. Ez szervezi a szöveget, a vers történetének irányát. Nagyon gyakran egy-egy névből indul a vers: tehát egy létező hangalakból, ami mégis absztrakt, nem egy adott tárgyara vonatkozik. A tulajdonnevek sokkal önkényesebbek, “értelmetlenebbek”, és ezért szabadabb játékra invitálnak, mert mi tölthetjük fel őket jelentéssel és történettel. (Ugye mindenki ismerősek ezek a gyermeki kérdések, hogy mit jelent a Budakeszi? A Szabó Ervin Könyvtárban szabják a könyveket? (c. Lea)). A legtöbb vers nagyobb szervező elve pedig a felsorolás: minden rímpárban ugyanaz az elv érvényesül, azaz egy névhez választunk egy hasonló hangzású igét (Országjárás), egy városnévre rímeltetünk egy cselekvést )Tengercki és még sok másik), egy szót módosítgatunk képzőkkel (Gingalló). Vagy éppen, ahogy a Pista bácsiban, a rímszót megelőzi egy előkép, egy rímhalandzsa. De például a Két ló a betonon halandzsa verse a dadaistákat idézi (például Hugo Ball Az elefántkaraván című művét). A szürrealizmus és a dadaizmus igénye, hogy újrateremtse a nyelvet és a szavakat megfossza irodalmi konnotációjuktól, Tamkó Sirató gyerekköltészetében találkozik a gyerekek működésével: ők ugyanis valóban megteremtik maguknak a nyelvet a nyelvelsajátítás során, és a szavak materialitása, közvetlen kapcsolata a világgal jobban foglalkoztatja még őket. A képek asszociációs hálója pedig ugyanúgy megbontja sokszor a vers linearitását, mint a korábbi síkversekben – noha itt is megmarad sok versben a lineáris történet – aminek azonban az elemei, ahogy regényelméletében írja Tamkó Sirató, téglái kimozdíthatóak és átrendezhetőek.

Ez a két dolog: a zeneiség és a szervező elv explicit megjelenése teszi még nyitottabbá a műveket. A gyerekek ugyanis pár versszak után maguk is kitalálhatják a folytatást. Tapasztalatból tudom, hogy mondjuk egy Gingalló vagy Pista bácsi-féle ismétlésre épülő vers mennyire kiváltja ezt az elaboratív működést. De a Barta című versben meg is fogalmazódik, hogy a közönség is beleszólhat a szövegbe. A költő valószínűleg elégedetten személélné, ahogy versei ebben a nyitott kontextusban érvényesülnek Szalóki Ági koncertjein – melyek a népies motívumok mellett a (gyerek)jazz felől hódítják meg a szövegeket.

Tamkó Sirató Károly verseinek, életművének inherens része az a fejlődésoptimizmus, ami manapság megmosolyogtatóan elavultnak tűnik, amikor az iphone-unkkal a zsebünkben és a védőoltásunkkal a vérünkben szeretjük elfelejteni a robbánásszerű technikai fejlődés áldásait, és inkább a hátrányaira fókuszálunk. És persze ennek az optimizmusnak van giccsbe hajló vadhajtása (a Tyereskováékhoz írt dal), de ez a tudományos-technicista fordulat képezi a gondolati magját a költészetének, és ahol a nyelv részévé válik, ott zseniális alkotást eredményet, mint például a Kattentotta című versben, ahol a hottentotta, pattintotta-pattentotta, kattintotta-kattentotta szóalakok egymásra rímeltetésével rajzolja fel a technikai fejlődés vonalát (és állítja kedvesen szembe a villany praktikus fényét a szakóca igéző csillogásával). De a század közepét jellemző “űrkorszak-őrület”, sok versébe szállít motívumokat: a Csillagjáró Ráró parázs helyett atommagot eszik, és Tengerecki neon-ruhát húz, űrhajóval járja a csillagos eget, és csak aztán ér vissza ide, a Tisza peremére. “Lova üget... Gépe dörög...”: az avantgárd nyelvfelforgató erejét és kedvét, az örömöt, ami egy szöveg befogadásával jár, soha nem hagyta maga mögött, de mellette ott volt mindig a gondolkozás ideje, a lassúság is, mert a gondolkozás, a nyelv szétrakosgatása és összerakása a költőnek és a befogadónak is öröm.

 

Itt találod meg a nálunk kapható Tamkó Sirató Károly köteteket és CD-ket.

Felhasznált irodalom:

Tamkó Sirató Károly: Tengerecki Pál, Móra, 2011.

Tamkó Sirató Károly: Szélkiáltó, Móra, 2011.

Tamkó Sirató Károly: Tengerecki hazaszáll, Móra, 1975.

Tamkó Sirató Károly: Pinty és Ponty, General Press, 2006.

Aczél Géza: Tamkó Sirató Károly, Akadméiai Kiadó, 1981.

Petőcz András: "Dimenzionista" művészet: Tamkó Sirató Károly költészeti törekvései a két világháború között. In. Spanyolnátha. http://www.spanyolnatha.hu/archivum/sarospatak/21/tanulmany-kritika-recenzio/petocz-andras-tamko-sirato-karolyrol-/1434/

Hegedűs Géza: Magyar irodalom arcképcsarnoka, http://www.mek.oszk.hu/01100/01149/html/tamko.htm

Tamkó Sirató Károly: A dimenzionista manifesztum története. Szerk.: Klaniczay Júlia, Artpool – Magyar Műhely Kiadó, 2010. http://artpool.hu/TamkoSirato/

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek