Tervbe vett teremtmények

Klein-Varga Noémi-Nádori Gergely: Nagy az Isten állatkertje Kispál Éva illusztrációival. Koinónia, 2011. - Pompor Zoltán ajánlója

2011. augusztus 2.Hanna

cimkék: kritika jó könyv

nMondják, nem értik a kisiskolások a Kincskereső kisködmönt, mert olyan szavak, kifejezések szerepelnek benne, amelyek a gyerekek számára idegenek, ismeretlenek – dolgoznak is diákok, tanítók becsülettel, hogy csökkentsék a távolságot, s áthatolva az elsődleges megértés falán közelebb jussanak a történet titokzatos szépségéhez. Eltörpül azonban ez a probléma akkor, ha egy több évezredes bestsellert, a Bibliát – pontosabban annak morzsáit, néhány kiemelt történetét – próbáljuk meg a gyerekek számára fogyaszthatóvá tenni. A szent szöveg esetén ráadásul arra is ügyelnünk kell, hogy a továbbadás során ne vesszen el a történet „üzenete”.

Újramesélni vagy újramondani a bibliai szöveget anélkül, hogy azon bárki megütközne, lehetetlen. Akkor már szerencsésebb, ha továbbírjuk, -gondoljuk, más szemszögből mutatjuk be az ismert történeteket. A Nagy az Isten állatkertje című könyv meséinek szerzője, Klein-Varga Noémi a gyermekirodalom egyik klasszikus műfaját, az állatmesét (annak is modern változatát) használta fel néhány válogatott bibliai epizód felidézésére.

A könyv felépítése szigorú rendet követ: minden blokk egy bibliai idézettel kezdődik (örömmel emelem ki, hogy végre nem Károli veretes, ugyanakkor nehézkesen olvasható fordítását, hanem a Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliájának gördülékeny szövegét használta a kiadó), ezt követi az idézetben szereplő állat meséje Klein-Varga Noémitől, végül néhány érdekes (gyermekolvasóra, -hallgatóra szabott) információ az állatról Nádori Gergely tollából. Még egy elem, ami a rendezettségre utal: a történetek ugyanolyan sorrendben követik egymást, ahogyan a Bibliában szerepelnek. Ami csupán a kereshetőség szempontjából releváns, valószínűleg ez esetben (mind a szentírási, mind a vallásos gyermekirodalmi) hagyománynak nagyobb ereje volt, mint az újítás szándékának.

A kilenc állatos mese egy részének alapja valamely jól ismert és sokféle formában feldolgozott bibliai történet: például Noéval és Jónással találkozhattunk már lapozóban, színezőben, képeskönyvben egyaránt. Dániel, Illés, Bálám vagy éppen Péter kalandjai ugyancsak ismerős történetek, de ritkábban (ha egyáltalán) készül ezekből gyermekek számára parafrázis – pedig ezek az epizódok is legalább annyira tanulságosak a ma embere számára, mint a klasszikus, ezerszer elmeséltek. Erénye a könyvnek, hogy új bibliai állatokat „kanonizál”, különös jelentőségűvé válik például az a féreg (karimáspoloska), amelyik a Jónásnak árnyékot adó tököt elszárította, a tékozló fiút pedig egy disznó szemszögéből látjuk. Az állatok monológjai szórakoztatóak, az új nézőpont lehetőséget ad a történet hallgatójának arra, hogy az ismert bibliai epizódokat új irányból is megszemlélje – bár ez inkább az iskolás, néhány év hittanoktatási tapasztalatával bíró gyermekek esetében igaz. Érdekes kultúraközvetítési kérdés, hogy azok, akik nem ismerik az eredeti bibliai történetet, hogyan kezelik a parafrázisokat.

A bevezetőben említett időbeli távolság áthidalására tett kísérlet a Nagy az Isten állatkertje esetében sikeresnek bizonyult: az állatok első személyű monológjai és az ehhez kapcsolódó könnyed hangvétel lehetőséget ad a mesehallgató számára a beleélésre. A mesélő nem bonyolódik mély kortörténeti leírásokba, a hangsúly a pillanatra, az átélt élményre helyeződik, érezhetően maga is átéli a kalandokat. A könyv középső meséje világít rá, mi is valójában a könyv koncepciója. Jónás és a cet (bálna) meséjénél éreztem leginkább egyben a bibliai igét (Isten tervének része a bálna), a mesét (teljesen a bálna szemszögéből látjuk a történteket) és az ismeretterjesztő részt (gyerekekhez szól úgy, hogy a gyerekek is megértik). Lehet, nem véletlen, hogy ennek a blokknak az illusztrációja került a könyv borítójára is.

A „lelkes”, beszélő állatok fikciója mindvégig koherensen megmarad, az időbeliség azonban többször zökkenni látszik (az angyal „közlekedési rendőr módjára” mutogat, Péter aranyórát horgászik ki a tóból) a hiteles történetmondás így a humor áldozatává válik, a szent történet elveszítve komolyságát, profanizálódik (a humorosnak szánt cím esetében is ugyanígy mellétrafáltak az alkotók).

A megváltoztatott nézőpont akkor életképes, ha tud annyit hozzáadni az eredeti történethez, hogy az olvasó az irodalmi élmény által gazdagodjon. Egy képes mesekönyv esetében ez fokozottan igaz az illusztrációra. Kispál Éva kevés (jobbára sötét tónusú) színnel ábrázolja a mesék állatszereplőit. A könyv képi világa egységes koncepciót mutat, ám a szöveg könnyedségére csak ritkán rezonál (a legviccesebb a bárkába zsúfolódott állatok ábrázolása), két különböző interpretációt kapunk, amiből az illusztrátoré a kevésbé szimpatikus. A szomorú szemű, lógó orrú/csőrű állatok alig teszik vonzóvá a bibliai történeteket, a pongyolás angyal és a kabátos Péter anakronizmusa elvileg elképzelhető a művészi szabadság tág határai között, esetünkben azonban kifejezetten visszás hatást kelt.

Ha arra a kérdésre vagyunk kíváncsiak, hogy hol helyezkedik el a Koinónia Kiadó könyve a nem túl gazdag keresztény gyermekkönyv-kínálatban, válaszom: az igényesebb, felső tíz százalékban. A mívesség igaz mind a könyv tárgyi kivitelezésére, mind a szerzői és illusztrátori munkára. S bár az igényesebb könyvek közé tartozik, különlegesnek mégsem nevezhető. Éppen tavaly jelent meg a Kálvin Kiadónál spanyolból fordítva a Berta Garcia, Fransesc Rovira és Mercé Segarra Bibliai állatok című könyve, amely jelen munkához hasonlóan (bár nem irodalmi igénnyel, inkább ismeretterjesztő céllal) számos bibliai állatot mutat be, Peter Spangenberg a Kiscsacsi útja a jászolig című meséje pedig megelőlegezi a Nagy az Isten állatkertjében megszólaló állatszereplő monológokat.