Tőke Péter: Afrikai nyomozás

cimkék: #nosztalgia #Eszter blog

Teljesen véletlenül bukkantam rá a Magyar Elektronikus Könyvtárban gyerekkorom egyik meghatározó olvasmányélményére. Az eredeti még mindig megvan a gyerekszobám könyvespolcán, lapjain azokkal az óriási zsíros nyomokkal, amiket akaratomon kívül ejtettem mindenhol, amiatt a borzalmas gyógykenőcs miatt. A könyvnek csak a harmada van meg. A ragasztás már az első lapozásoknál kezdte megadni magát, és valahol a harmadszori újraolvasás táján teljesen szét is esett. Aztán hogy teljes legyen a kétségbeesés, egy költözésnél szőrén szálán el is tűnt a könyv nagy része. Pedig sokáig csak szemeztem vele, nem akaródzott olyan könyvet olvasni, amiben állatokat öldösnek, hát még olyat nem, amiben elefántokat. Meg voltam róla győződve, hogy a tanítónénik bakot lőttek, mikor tanulmányi jutalomként Tőke Péter Afrikai nyomozását nyomták a kezembe. Aztán lám, szó szerint rongyosra olvastam.

Pedig a könyvben tényleg ölnek állatokat, nem is keveset, ráadásul jórészt vadászszenvedélyből teszik. Sőt, még emberi áldozatokról is szó esik, de a történet annyira csavaros és izgalmas, hogy mindezeken emlékeim szerint meglepően könnyedén túllendültem. Az Afrikai nyomozás tulajdonképpen egy ügyesen megírt, krimibe oltott ismeretterjesztő. Az antropológiai részek persze csak felnőtt fejjel szúrtak igazán szemet, nyolc évesen még inkább az állatokra, és a kalandos részekre voltam kihegyezve.

Egy fiatal lány, egy fizikai munkásként dolgozó értelmiségi fiú, és egy idősödő vadász készül Kenyába, hogy elejtsék a titokzatos afrikai medvét. A tét három millió dollár, amit a lány akkor kap meg örökség gyanánt, ha nagybátyja nevében sikerül bebizonyítani a medve létét. A három magyar vonaton és tengerjáró hajón utazik Afrikába, de gyorsan kiderül, hogy az úton kíséretük is akad, mégpedig minden bizonnyal egy mindenre elszánt gyilkos, akinek legfőbb célja, hogy a kis csapatot eltántorítsa a tervtől.

Az utazást aztán hajszál híján, de csak megússzák, viszont Afrikában sem vár rájuk kevesebb kaland, sőt. A nyomukban caplató gyilkos mellett még a vadállatokkal is rendre meg kell küzdeniük (az elefántok és a kafferbivaly csorda mellett még egy párduc is megtámadja őket), hogy az ügyes cselszövőkről és nyomelterelőkről már ne is beszéljünk. És hogy teljes legyen az izgalom, még szarvasmarha tolvajokkal is közelharcba keveredik a hármas. Minden fejezet valami csavarral, vagy ügyesen félbehagyott akciójelenettel zárul, hogy biztosan ne akarjuk letenni a könyvet.

Sokan Tőke Péter scifi regényeit is jó szívvel ajánlják, úgyhogy irány az antikvárium! Itt meg lehet olvasgatni az Afrikai nyomozást, az eredetit egyébként a szerző saját rajzai díszítik.

Kapcsolódó cikkek