Törések és illesztések

cimkék: #jó könyv #ismertető #Juli blog

Ez a könyv azoknak való, akik szeretik a kicsit másmilyen meséket. Maga a történet végül is egy klasszikus népmesei vonalat követ: három királyfi elindul a nagyvilágba szerencsét próbálni.  A mese szinte minden pontján valahogy eltér a szokványos forgatókönyvtől. A széttört mese cím erre is utalhat, igaz, közben egy valóban széttört meséről is szó van benne.

Tehát a három serföldi királyfi: a Legidősebb (Árkusz), a Legközépső (Manór) és a Legkisebb (Poroszlán) elindul otthonról, hogy egy igazi, nagy, királyfiakhoz méltó kalandban legyen részük. (Már ennél a pontnál látszik, hogy a szerző folyamatosan kikacsint a mesei hagyományokra: tulajdonképpen azért indulnak útnak, hogy beilleszkedjenek egy mesei normába.) A városban barátságot kötnek a munkanélküli bohóccal, Flukk-kal, és elindulnak, hogy visszaszerezzék az arc nélküli fiú arcát. Nem kell viharos kalandokat várni, ez a mese inkább csendesen csordogál, mégsem unalmas.

Kedvenc részeim a Serföld Krónikájából vett “történelmi” hivatkozások: ezek kedves, szellemes beillesztések és külön izgalmas, hogy a fikció egy fikcióval akarja igazolni hitelességét. (Újabb kikacsintás!)
Hiányoltam viszont a szereplők kellően részletes kidolgozottságát, a valódi jellemeket. Csak néhány vonással vázolta fel őket a szerző, amelyek viszont érdemesek lennének egy alaposabb kibontásra, így viszont nem igazán lehet őket se szeretni, se utálni. Ellenben mindenkinek nagyon jó neve van. És nekem tetszik az a kavarodás is, ahogyan a nevek nem egy kitalált sémát követnek, hanem van köztük olyan, ami teljesen a képzelet szülötte (Árkusz), van általunk is ismert, hétköznapi (Mária), van, ami emlékeztet egy másik szóra (Manór, Poroszlán) és olyan is, ami egy létező szó kicsavarása (Pengellér). A gyerekek is valahogyan így szoktak nevet adni a játékoknak, ismerősöknek, képzelt barátoknak.

Az már csak ráadás, hogy az író és az illusztrátor neve is olyan, mintha valamilyen meséből léptek volna ki: Jólesz György és Orr Máté. Az illusztráció egyébként nagyon szép: egyszerű, mégis aprólékosan
kidolgozott ceruzarajzok kapcsolódnak a fő történethez. A krónikás betétekhez középkorias, kódexbe illő illusztráció társul, sőt van egy ikon jellegű is. Ez a stíluskeveredés teljesen jól illik a történet vegyességéhez, ahhoz, ahogyan keveredik benne a klasszikus a maival. A borító is gusztusos, jó kézbe venni az egész kiadványt. Igazán nem rossz A széttört mese: kedves, helyenként nagyon szellemes, olykor kicsit költői, nincsenek nagy tétek, nagy buktatók, nagy fordulatok, nagy összetalálkozások,
nem is kell tőle ilyeneket várni. Sajnos én vártam, de ez az én bajom.

Kapcsolódó cikkek