Törpék minden mennyiségben

Horváth Ildi: Irány Észak!

Horváth Ildi illusztrátor most nemcsak rajzol, hanem elmesél egy felejthetetlen történetet a Galád családról. Miért különleges mindez? Ismerd meg a mesekönyvet a cikkből!

Manók, koboldok, törpék, hobbitok – a néphiedelemben évszázadok óta létező lényekről sok-sok legenda és mítosz kering, számos irodalmi alkotás fő- vagy mellékszereplői, találkozhatunk velük filmekben és dalokban, de mégis kicsodák ők és miért ragadják meg annyira az ember fantáziáját?

A népi mítoszokban és az emberek fejében is összemosódik a különbség ezek között a különös lények között. Tony Wolf klasszikus meséjében pédául a törpék szakállas kis öregemberek, akik szorosan kötődnek a természethez, szimbiózisban élnek az állatokkal, segítik egymást, és nagyjából ugyanez igaz a Hófehérke és a hét törpe törpéire is. Tolkien komplex világában azonban a törpök kemény harcos nép, akik inkább az erejükkel, mintsem az eszükkel tudnak érvényesülni, és a hobbitok azok, akik zárt kis közösségükben félig természeti lényként, békésen élnek Középföldén.

De sok mesében gonoszkodó, álnok kis lények a törpék, ami viszont összemossa őket a koboldokkal és a manókkal, akik általában az emberek életét felforgató, rosszcsont kis lényekként jelennek meg. Gondoljunk például Pumuklira és Éder mesterre, vagy A hercegnő és a kobold történetére, vagy, hogy ne menjünk messzebb, Viplalára, Annie M.G. Schmidt radírméretű főhősére, aki varázserejével akár kővé is tudja változtatni azt, aki felbosszantja. Mandl Péter meséjében viszont Kiskobold az, aki a Hófehérke törpéihez hasonlóan egy bányában dolgozik, de a leírás szerint az különbözteti meg tőlük, hogy nincs szakálla.


Ezek az apró lények tökéletes azonosulási pontot kínálnak a gyerekeknek, akik maguk is kis törpökként élnek a felnőttek uralta világban; meggondolatlanságuk, hirtelenségük és csínytevéseik is a gyerekek viselkedésére emlékeztetnek. Sokszor viccesek és esetlenek, apró méretükkel rögtön belopják magukat a gyerekek szívébe. A mesék általában, így a törpékről-manókról szóló történetek is lehetőséget nyújtanak arra, hogy anélkül tapasztalhassanak meg problémákat, viselkedésformákat és élethelyzeteket, hogy ezeket közvetlenül átélnék, így nem kerülnek konfliktushelyzetbe, nem sérülnek, és lehetőségük van a fantáziájukra hagyatkozni.

Az Irány észak! törpecsaládjánál minden teljesül, amit eddig állítottunk ezekről az aprólényekről. Eleinte az emberek közelségében, egy metróaluljáróban élnek, majd később egy tágas törpevillában az Északi-fennsíkon, ahol nagyokat kirándulnak és répát termesztenek. Különböző főzeteket készítenek, izgalmas lényekkel találkoznak, kincsek után vadásznak, és kisebb-nagyobb kalamajkákba keverednek. A család éppen úgy gyerekekből, szülőkből és nagyszülőkből áll, mint egy átlagos család, így az ovisok könnyen találnak viszonyulási pontot, el tudják helyezni magukat a törpecsalád hierarchiájában.

Galádéknál ugyanis minden családtag archetípusára rá lehet ismerni. Tata szeret nagyokat aludni és horgászni, Nana befőz mindent, amit lehet, és a legjobb orvosságok tudója, Apus mindig bütyköl valamit, Anyus pedig ha éppen nem főz vagy takarít, akkor szerelmes regényeket olvas. A nevük, illetve annak hiánya is a gyermeki szemszöget erősíti, hiszen ők mindenki nagymamája, nagypapája, anyukája, apukája. Csak a gyerekeknek van megkülönböztető, saját nevük: a folyton éhes, lassúcska Menyus, és az izgága, hebrencs Piros.

Horváth Ildi meséje Galádék életének új szakaszát dolgozza fel. Régóta vágytak egy tágasabb lakásra, és végre itt a lehetőség, hogy egy távoli rokon örökségeként, messze a város zajától egy északi villában éljék tovább az életüket. Felkerekedik hát a kis család, maguk mögött hagyják a várost, papírhajón utazva és galambháton repülve egészen az Északi-fennsíkig utaznak, ahol nem csak az új lakás, de új kalandok és nyálkás háziállatok is várják őket. Tudtátok például, hogy a párduccsiga és a fennsíki futrinka éppen olyan kis kedvenc a törpéknek, mint nekünk egy kutya vagy egy cica? Hát, ha elsőre nem is hangzik bíztatóan, főhőseink elképzelni sem tudnának hűségesebb házőrzőket.

Kalandjaik során sellőkkel alkudoznak, fennsíki húsimádókra vadásznak és varjakkal viaskodnak, és mindeközben egy rejtélyes kincsestérkép is meglapul az egyik ősöreg fiókban... Vajon mit jelöl a térkép, hová vezeti a Galádékat?

Az izgalmas meseregény rövid, elkülöníthető fejezetekből áll, így tökéletes esti mese lehet. A történet világának nyitottsága pedig lehetőséget ad arra, hogy akár saját folytatást is kitaláljunk főhőseinknek, hiszen maguk a kalandok, és a különös lények is olyanok, mintha egy kreatív szülő fejéből pattantak volna ki egy lefekvés előtti gyors mesélés közben. Éppen ettől lesz igazán szerethető és befogadható ez a mese, hiszen egyedi, mégis ismerős, könnyedén továbbmesélhető, humoros, és kedves.

Olvass bele a könyvbe itt!

 

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek