Trollok, tündérek, gyerekek

Joseph Helgerson: Három troll meg a hold

2010. december 8.nikisze

cimkék: jó könyv ismertető Juli blog

trollHogyan lesz a babonából színes mese, majd izgalmas valóság? Hogyan találja meg sok-sok kalandon át mindenki a neki való helyet és létformát a világban, akár a hétköznapokban, akár varázslények társaságában?
Főhősünkkel, a tizenkét éves Claire-rel úgy találkozunk először, hogy éppen lábánál fogva lógatják a hömpölygő Mississippi fölé, azért, hogy megleckéztessék olyan dologért, amiről nem is tehet. A leckéztető nem más, mint Claire unokaöccse, Duke, akivel nem ajánlatos ujjat húzni. Láthatjuk, hogy nem sokat lacafacázik a könyv, rögtön belepottyanunk a történet kellős közepébe. (Szerencsére a Mississippibe nem, vagy legalábbis nem konkrétan.) Duke sok komiszságát egy varázslat orrszarvval bünteti, amit csak egy igazi, önzetlen cselekedettel lehet visszaváltoztatni emberi orrá, addig meg minden újabb rosszaságnál tovább változik, míg az egész gyerek orrszarvú nem lesz. Duke-ot ez a tény annyira azért nem rázza meg, meg sem kísérli az önzetlen cselekedetet.
Ezt azért is említem, hogy ne higgyük, hogy valamilyen horrormeséről van szó, ami brutális fenyegetéssel akarja rávenni a gyerekeket a jó útra. Persze nyilván ott rejlik a tanító szándék a sorok között, de megfelelő könnyedséggel ahhoz, hogy csak izgalmat, és ne félelmet keltsen. Claire úgy kerül bele a bonyodalmakba, hogy egyrészt szeretne segíteni Duke-on, aki -agresszivitás ide vagy oda, mégsem érdemli meg az orrszarvat. Másrészt, mikor családjának néhány tagját egyszercsak kővé váltan találja, akkor már sejti, hogy trollok keze lehet a dologban, és a kaland leküzdhetetlen erővel hívogatja.
Megismerkedik három folyami trollal, akik éppen a félelmetes Szikla Trollhoz igyekeznek, találkozik a jóságos kékszárnyú tündérrel, és kiderül, hogy Claire saját családjának a története is sokkal jobban összefonódott a csodavilággal, mint ahogy azt a kételkedő felnőttek valaha gondolták volna. Claire a tipikus jókislány, aki udvarias, csendes, mindenkinek segíteni próbál, fogat mos rendesen és a szobáját is rendben tartja. Mésem lesz ellenszenves stréber az olvasó szemében, ugyanúgy, ahogy az erőszakos Duke-ot is inkább sajnáljuk a rosszaságai miatt, de a könyv végére nem lehet nem megszeretni őt is. Nem arról szól a történet, hogy milyennek kell lenni, hanem hogy milyenek vagyunk, és hogy az adottságainkon belül megvan mindenkinek a saját helye a világban, olyan helye, ahol igazán jól érzi magát. Ehhez a meséhez kiválóan illik Nicoletta Ceccoli gyönyörű illusztrációja, amiből sajnos csak elég kevés díszíti a könyvet. De a címlap homályos-mesés rejtélyessége éppen úgy keveredik a bumfordi kedvességgel, mint a történetben a varázslat a hétköznapokkal, a könnyedség az izgalmakkal.