Tudományos zöldség

Gévai Csilla: Nagyon Zöld Könyv

cimkék: #jó könyv #Hanna blog #Gévai Csilla #ismeretterjesztő

A Nagyon Zöld Könyvet olvasva új kontextusba helyeződik az ismeretterjesztés. A könyv alaphelyzete és hangütése az első perctől az üldögélés-megbeszélés szituációját idézi meg.

Nem az a fajta tölcsérrel fejbe öntős információátadás, ami a legtöbb hasonló műfajú könyvet jellemzi (amelyekben a szöveg bonyolultsága és az információ mennyisége, tagolása ritkán alkalmazkodik a megcélzott korosztályhoz, ld. például az egyébként nagyon szép és jó Ravensburger ablakos könyv sorozatot vagy a Mi micsodát).

Gévai Csilla leül, és bemutatkozik nekünk, olvasóknak, kérdez minket és elkalandozik, reflektál a saját szövegére, rajzaira és elgondolkozik a legegyszerűbbnek tűnő tényeken – hiszen a célja éppen az, hogy amit evidenciának veszünk, azt mindig kérdőjelezzük meg.

És akkor még csak a harmadik oldalon tartunk.

A továbbiakban is végig figyel az olvasóra: személynek tekinti, akinek érzései, gondolatai vannak és azok érdekesek is, nem puszta befogadó. Alakíthatja a világot, belerajzolhat a könyvbe, lehet neki valami nehéz, lehet vele tréfálni.

Arról pedig nem is beszéltem, hogy a beszélgető-csapongó-tréfálkozó hangnem mellett és mögött egy nagyon logikusan és tisztán felépített tudásszerkezet rajzolódik ki, amiben pontosan kitalálta, honnan hova akarunk eljutni, és milyen tudáselemeket kell egymásra raknunk ahhoz, hogy koherens érvrendszerrel támasszuk alá zöld meggyőződésünket és az ebből következő tetteinket. Ez a sok információ és érv teszi, hogy a könyvvel egyetérthetünk és vitatkozhatunk; érdemes vitatkozni, mert van mivel.

Én is teszek egy kitérőt. Én ugyanis magamat cseppet sem tartom zöldnek (bár van, akihez képest az vagyok), és nagyon sok mindent nem fogadok el abból, ami a zöld ideológiának része. Kevéssé szokott meghatni a vulgáris zöldség a maga hajmeresztő tudományos és fizikai képtelenségeivel (az antibiotikum- és oltásellenességtől az atomenergia-ellenességig és őskornosztalgiáig terjed legalább a skála – nem, azt hiszem nem volt régen minden jobb, amikor még barlangban laktunk és kevés energiát használtunk életünknek abban a húsz évében, amit 10-ből egyen megértünk, amikor is antibiotikum híján elpusztultunk tüdőgyulladásban a fűtetlen viskóinkban).

A zöld-séget rehabilitálja Gévai Csilla könyve azzal, hogy nem tesz engedményeket a tudománytalanság és a pontatlanság felé az ideológia kedvéért. Ideologikus mű, persze, a címében is benne van, de a cím büszkesége és öniróniája (nagyon zöld!) mutatja, hogy van kedve vitatkozni és meggyőzni, de nincs kedve téríteni, nem hívőkre, hanem okos gyerekekre és felnőttekre számít. És ezért mindenkinek érdemes elolvasni – például olyan iskolai osztályoknak, ahol a természettudományokat nem magolással akarják elsajátítani, hanem úgy, hogy a mai közbeszéd legfontosabb kérdéseiben a gyerekek okosan és informáltan tudjanak a különböző vélemények között mérlegelni.

Minden fejezetnek van egy kis általános elgondolkozós alapfelvetése (vajon ez miért van így? vajon ez hogy működik? - kíváncsi a világra), aztán megtudunk belőle egy-két tényt vagy megismerünk egy-két fontos fogalmat, amire a többit felépíthetjük, majd ebből következik egy újabb, a következő fejezetre előremutató kérdés vagy probléma.

A könyv első részében onnan indulunk, hogy nagyon sokan vagyunk a Földön – egyszerűen csak létezünk, és már ez nagyon sok. A második fejezet a Földet mutatja be – hiszen ő lesz a másik főszereplőnk az emberek mellett. A következő fejezet az ökológiai lábnyom fogalmát vezeti be, összeköti a Földet, annak méretét, és használóinak számát, azaz a második és az első fejezetet. Kibővíti az elvagyunk csak úgy témakört, amit az első fejezetben megpendített, és elmagyarázza, hogy mitől növekszik meg annyira az energiafelhasználásunk. Rögtön kapunk pár megfogadható tanácsot is (ne járjunk mindenhova autóval, kapcsoljuk le a lámpát, ne áztassuk magunkat minden reggel fél órát a forró zuhany alatt – olyan dolgok, amiket sokan eleve követnek, mert nem telik rá. Nem kell különösen zöldnek lenni ahhoz, hogy ezeket amúgy is, automatikusan kövessük).

A negyedik fejezet belecsap a lecsóba, és nekikezd az ipari fejlődés és a légszennyezés témájának: először a találmány és az autó kerül a képbe, a következő fejezetben pedig a légkör felépítése és a légszennyezés által kialakult üvegházhatás következik – fizikai-biológiai ismeretanyag tekintetében ez a legnehezebb rész, ehhez kell leginkább egy értő felnőtt támogatása. Itt van egy kis szakadás a mese szövetében, mert a két légkörös fejezet közé ékelődik a vízkészlet apadásának kérdése, ami talán többet érdemelne két rövid, képes oldalnál és talán jobban illeszkedett volna a légkör és az időjárás fogalmainak bevezetését követő lapokra. A nyolcadik fejezet lezárja az alapfogalmak bevezetését a levegő összetevőinek és a levegő körforgásának megismertetésével. Innentől az eddigi tudásunkra építünk: jön az energiafelhasználás növekedése az ipari forradalommal és a fejlett iparú országokkal, és az ezzel kapcsolatos környezetszennyezés. A következő fejezetet a zöldenergiák (no meg a magfúzió) és a passzívházak kapták. A sok információt rendre vicces kis boxok oldják, itt például Kovács Deutériumnak köszönhetünk, de megköszöntük már a dinóknak és az őspáfránynak is, hogy voltak olyan kedvesek, és csináltak nekünk magukból fosszilis energiát, meg a tölgyfának, hogy ad nekünk jó levegőt, a menő autósok meg azzal dicsekednek, hogy kukoricával megy a kocsijuk.

A tizenegyedik fejezet újabb részt nyit: egy csomó tanácsot ad, hogy mit tehet egy gyerek, hogy óvja a környezetét. Nagyon fontos, hogy nem afféle feltartott mutatóujjú kioktatás zajlik, mint oly sok zöld kiadványban. A tanácsoknak megágyaznak az eddig információk és az informális, beszélgető hangnem. A tanácsokat is megmagyarázza a szerző, megérti a nehézségeket, nem bagatellizálja el a gyerekek igényeit, szükségleteit, beismeri, hogy ő is esendő, például folyóvízben szeret mosogatni :). Csak hogy érzékeltessem a tanácsok “keménységét”, kétharmadukat például nekem eszembe sem jutna minden zöld meggyőződéstől függetlenül másképp csinálni, mint ahogy a könyv tanácsolja. Bennem inkább tudatosította, hogy mi miért fontos.

Az utolsó két fejezet afféle levezető: a sok tudás után most egy kicsit megint csak üldögélünk és beszélgetünk arról, hogy mi értelme ennek az egésznek, hogy hogyan kell megvédeni ezeket az elveket és értékeket. Hogy érdemes a lényeggel foglalkozni, és a Föld védelme egy lényeges kérdés, nem lehet lesöpörni az asztalról.

Ha ennek a könyvnek a segítségével ismerkedünk a témával, biztosan nem is fogjuk egyhamar elfelejteni, amit Csilla elmesél nekünk a Földről, a levegőről és önmagunk szerepéről az élet rendszerében.

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek