Tündérek, boszorkányok és földi halandók - Fairy Oak

cimkék: #kritika #Nik blog

Elisabetta Gnone izgalmas atmoszférájú meseregénye hatalmas sikert aratott Olaszországban, és belépett azon könyvek sorába, amelyek fantáziát és különös lényeket mozgatva teremtenek meg egy kis ábrándvilágot, amibe igen kellemes belemerülni...

Zöldlapályvölgyben a dolgok kissé másképp történnek. Egyrészt élnek itt tündérek, boszorkányok és olyanok is, akiknek semmilyen mágikus képességük sincs, mondjuk úgy, hogy normális, földi halandók.

Az egész történetet Haboldogleszelfelismeremmertelmondodröhgtönnekem meséli el, aki aztán a Feli nevet kapja, ez azért valamivel egyszerűbb. A falu, ami növényektől burjángzónak, és illatokkal telinek tűnik, a nagy békéből egyszerre csak a káoszban találja magát. Feli, aki egy ikerpár nevelő tündére, rakja össze számunkra és saját maga számára is néha eléggé bonyolult történéseket. A szabályok ellenére ugyanis a két lány nem lehetne boszorkány, mivel ikrekként születtek, de mindkettejüknél eljön az az idő, amikor varázslatos képességeik mégis előtörnek. Ezzel egy időben a faluban újra visszatér a sötétség ura. Ebben a kaotikus helyzetben összefognak a boszorkányok, és megpróbálják a sötét erőket megfutamítani.

A varázslatos világ, amit Elisabetta Gnone, a Witch írónője teremt, egy nagyon gördülékeny szövegre, és egy erős képi világra épül. A szereplők teljesen olyanok, mint bárki a való életben, szemtelenek, veszekedősek, rátartiak, pletykások, csak képesek repülni, vagy éppen tündérek vigyáznak rájuk. Meg persze a falu közepén lévő tölgy is beszél, ha öregszik is, és egyre pletykásabb, de azért fontos információkat hordoz. Néhol a felnőtt olvasó elgondolkodik azon, hogy mennyire kibontott a Sötétség urának lénye és története, az ő létezése függ-e a faluban lakóktól, valójában miért is tér vissza, és így tovább, de könnyen lehet, hogy ez a folytatásokban majd magyarázatot kap.

A könyv tipikusan azok közé tartozik, amiket az ágyban olvasunk, mondjuk a takaró alá bújva és kisebb hibáit, felesleges elhallgatásait (amiknél nem könnyű eldönteni, hogy ihlet hiányában, vagy a folytatás előrevetítése miatt fordulnak elő néha) megbocsájtjuk, mert közben izgalmas, lebilincselő és nem utolsó sorban eléggé fantáziadús meseregény. Egy két-három éve már biztosan olvasó gyerek nyugodtan elbújhat a könyvvel és éjjeli lámpával valamelyik sarokba, lehetőleg tűrjünk és bírjuk ki valahogy, megéri. Szemész szülőknek javasolnám inkább a demokratikus rendes-lámpás megoldást...

Kapcsolódó cikkek