Új könyvek régi-új köntösben

Már tudok olvasni sorozat a Móra kiadótól

cimkék: #illusztráció #jó könyv #ismertető #Nik blog #Hanna blog

Vannak olyan könyvek, amik az emlékezetemben piros felkiáltójellel jelennek meg. Vagy azért, mert jaj, ezt soha többé, vagy azért, mert jaj, ezt sosem fogom elfelejteni, olyan jó. Ez utóbbi persze nem azt jelenti, hogy feltétlenül a legjobb könyvről van szó, hiszen az ember gyerekként képes egy csomó olyan dologért rajongani, ami nem feltétlenül a minőség miatt válik vonzóvá. De a Már tudok olvasni sorozat valahogy alapkő volt, mikor elkezdtem olvasni. Egyrészt mert imádtam, ahogy minden könyvnél elolvashattam újra és újra a sorozatcímet, dagadt a mellem a büszkeségtől, hogy már én is a hieroglifa fejtők táborába tartozom, másrészt tetszett, hogy nagybetűs, és nem veszek el a sorok között. Az időnként változó minőségű kínálatban azért rengeteg, nagyon jó mese kapott helyet.

 

A Móra kiadó ismét felkarolta a sorozatot, és nem csak a régiek újrakiadására vállalkozott, hanem modern, új mesékkel bővíti a sorozatot, figyelembe véve a kezdő olvasók igényeit. Ezekből választottunk kettőt olvasásra, és egy új könyvet szintén a Móra kiadótól, ami szerintünk nagyon ideillik...

Viola violával - Békés Pál


Nik: Nézzék el nekem a kedves olvasók, de a Viola violával című könyvről nem tudok egészen csak olvasói szemmel írni. Azáltal, hogy az író nevének helyén Békés Pál neve áll, összeszorul a szív, a gyomor. Ez nálam már csak így marad. Emellett a könyv egy múzeumi festményről leszökött kislányról szól, és engem általában le lehet venni a lábamról az ilyen ötletekkel. Viola nem érzi jól magát abban a képkeretben, ahová kényszerítették őt, és egy másik keresésére indul. Közben megfordul a városban, bejut egy kertbe, egy képkeretező műhelybe, végül mégis visszatér jól megszokott keretéhez. És úgy tűnik, most már véglegesen őt választja, de ezt már szabad akaratából teszi. Ezek a nagy felfedező és önfelfedező mesék, amikor a hős elindul, hogy megtalálja azt, ami tulajdonképpen egy karnyújtásnyira volt tőle. Hányszor is kerülünk ilyen helyzetbe?!

Amit Békés rettentően érzett, az az atmoszféra-teremtés, amit képes úgy ábrázolni, hogy mindig vidám leszek tőle. Sosem végletes egyik szereplője sem, mert a változás lehetősége mindenkinek megadatott, csak élni kell vele. Viola állandó eposzi jelzője a "modern volt és rövidített" már csak olyan finomság, ami hiányozni fog, ahogy az a kedvesség is, ahogy egy író tud csak bánni teremtett szereplőivel, minden handicapjük ellenére. És kellő humorral is szemléli őket.

A mesét igazán kezdő olvasóknak ajánlom, mert Békés Rozi rajzfilmbe illő képei (szinte látom magam előtt, ahogy peregnek a kockák) segítik és könnyítik az olvasást, a könyv szellős, nem vészesen sok a szöveg, és nagybetűs természetesen. A kertes részhez készült festményért, ami már-már egy szecessziós üvegfestményre hajaz még egyszer respect a rajzolónak!

És köszönjük ezt a kis mesét Békés Pálnak és a Móra kiadónak...

Papa, ne már! - Nógrádi Gábor

Hanna: Nógrádi Gábor új könyve, a Papa, ne már! a nagyszülő és unoka kapcsolatáról szól. De Samu és a nagyapja között nem a szokásos idilli kapcsolat van sajnos, ugyanis nagyapa borzasztóan kínos alak: hangos, mindenkinek udvarol, nagyon tudja, hogy működik az élet, mindenbe beleszól és ráadásul szakadt és öregszaga van. Samunak pedig meg kell küzdenie ambivalens érzéseivel: egyrészt egyértelműen szereti a nagyapját, tudja, hogy alapvetően jó ember, de nem tudja elviselni furcsaságait, másságát, és főleg nem akarja vállalni az ismerősei előtt. A kapcsolat története azonban, szemben Kiss Ottó A nagypapa távcsöve című verseskötetével, nem az elfogadás, az empátia megtanulásának története. Itt a fejezetek inkább magukban is megálló elbeszélések, melyeket a közös szereplők és a közös narratíva köt össze: variációk egy témára. Samu gondba kerül, a nagyapjával nagy nehezen megosztja a problémát, az segít neki, őszintén, azonban csak még nagyobb galibát okoz, ami miatt Samu örökre megharagszik rá. Egyszerre látjuk a történeteket az én-elbeszélő, Samu szemszögéből, és kívülről, ettől persze jót nevetünk a kínosan mulatságos szituációkon. Pörgős dramaturgia, humoros helyzetek, mindennapi, gyereknyelvi kifejezésekkel tarkított, hibátlanul gördülő nyelv: azt kapjuk, amit Nógráditól megszoktunk. Az elbeszélések nem ásnak a kapcsolat mélyére, de felvillantanak tipikus helyzeteket, melyeket a humor segítségével kicsit másképp láthatunk. A zárás meglehetősen hirtelen: a nagyapa kórházba kerül, Samu persze hirtelen rettenetesen szeretni kezdi, majd amikor bemennek, kiderül, hogy persze attól még ugyanaz a ciki, de kedves, udvarlós vénember maradt. Ennek ellenére Samu a betegség hatására empatikusabban viszonyul hozzá, eljut odáig, hogy ne csak szeresse, de meg is értse nagyapját.

Három bajusz gazdát keres - Víg Balázs
(ami nem a Már tudok olvasni sorozat része, de mégis ideillik)

Nik: Furcsán szelektál utólag az emlékezet, emlékek, amik villanásszerűen vannak jelen a múltból, vagy éppen csak képszerűen jönnek elő, és persze vannak egész kis történetek is, hol az általunk, hol a mások által átírt színezgetéssel születve mindig ujjá s ujjá. Ilyen nekem Víg Balázs Három bajusz gazdát keres című meséje. Egy kisfiú hallgatja a nagypapa történetét, de ez a történet képes viszonylag hamar a való világból elsodorni minket Fantáziaországba. Többszörösen történet a történetben, vagy mese a mesében, kinek hogy tetszik, hiszen egy felnőtt visszaemlékezését hallhatjuk, ahogy nagyapja elmond egy régi-régi történetet, de később a történetmesélést átveszi tőle is valaki. Mert a kisfiú, aki egy darabig türelmesen hallgatja nagypapa szürreál meséjét nem ovis ám már, és nem dől be afféle vetítéseknek, hogy élő, kedves, kunkori bajuszokról elhinne bármiféle lehetetlenséget is. Így egyszer csak nagypapáról leugrik az életre kelt bajusz, nyomatékosítva ezzel a való világ és Fantáziaország közötti határ elmosódását, illetve történetének valószerűségét, és saját létezésének bizonyosságát. És elbeszélővé válik.

A mesét Kárpáti Tibor illusztrálta, minimalista rajzai most már széles körben elismertek, és a gyerekek között is egyre nagyobb rajongótábora lett, hála a Csimota kiadónak. Egyik kedvenc képem, amikor a három bajusz egy kerítés tetején beszélget lazán, lábat lógálva, háttérben a teliholddal. Mintha egy kicsit én is ott ülnék köztük olvasás közben... És gratulálok a bátorságért a Mórának, hogy Magyarországon ki mert adni fekete borítóval egy könyvet, hadd tegyem hozzá, a borító telitalálat!

A sztorit nem lövöm le, de annyit elárulok, hogy a könyv finoman illeszkedik a Lázár Ervines, Csukás Istvános, Tarcsai Szabó Tiboros humoros, finoman bölcselkedő, de csöppet sem pöffeszkedő mesehagyományba. Talán csak egy részt bírtam nehezen, amikor nagypapa szó szerint levonja-levonatja unokájával és olvasóival a tanulságot, és azt én sosem szeretem annyira, ha az olvasónak teljességgel szájába adják vagy rágják a megoldást. Hiszen reméljük megoldásból - lehetőségeink szerint - akár több is van. Ha csak árnyalatokban is, de hadd értelmezzünk szabadon. A klasszikus (vándorlás, beszélő "tárgy") és a modern (elbeszélők halomzása, elvonatkoztatás, modern téma) mesemotívumok mellett pedig egy nagyon fontos dolog szerepel még a mesében, és ez a család. Generációkon átívelő, meleg dunyhát adó szeretet jelenik meg egészen egyszerű és magától értetődő formában a könyvben. Legszívesebben párba tenném Kiss Ottó Nagypapa távcsövével, és ezt adnám a fiam nagyapjának karácsonyra. És azt hiszem, ezt is fogom tenni, mert elárulok nektek egy titkot, ő is visel egy beszélő bajuszt, és legalább olyan vicces figura, mint a könyvben szereplő nagypapa.

ÉS VÉGÜL, DE NEM UTOLSÓ SORBAN, AKI JÓL MEGTIPPELI HANNA ÉS NIK KEDVENC, RÉGI MÁR TUDOK OLVASNI SOROZATOS KEDVENCÉT, AZT CSOKI VÁRJA A PAGONYBAN!

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek