Vidéken a helyzet változatlan

Pacskovszky Zsolt: Szabadesés, Tabu-sorozat, Móra, 2013.

cimkék: #jó könyv #regény

Szabadesés - nagyon jó cím. Pacskovszky Zsolt fordító, író első regényében semmi nem szabad. Semmi szabadság nincs ebben a nyomasztó kisvárosi közegben. Mindenkinek kötött szerepe és helye van a mikrotársadalomban: a részeg, a féltékeny, a csaló, az áruló, a vagány, a lázadó, a szexi tanárnő is mind előre megírt forgatókönyv sablonjai szerint mozognak.

No nem azért, mintha sablonos figurák lennének. Annyiban sablonosak, hogy ők maguk nem reflektálnak a cselekedeteikre, azonosulnak társadalmi szerepeikkel. Nem csak az önreflexió hiányzik belőlük - nulla egység empátia szorult a legtöbb emberbe ebben a könyvben - amiből persze önzés fakad, az érzelmek hiánya vagy kommunikálatlan volta. Súrlódnak, törnek egymáson az emberi sorsok a könyvben, de véletlenül se csiszolódnak össze. Közel-távol nincs pozitív példa, hacsak nem a nagyapa, aki talán bölcs ember volt - vagy csak a gyerek látta annak, mert a saját gyerekével, a gyerek apjával ő sem tudott mit kezdeni.

A gyerek, aki már 17 éves, szakmunkás, Bencének hívják, és igaziból mehetett volna gimnáziumba is, de hát annak mi értelme... Náluk ciki, ha valaki érti, amit a tanárok mondanak, hiszen a tanárok ellenségek - megkeseredett emberek, akik rosszat akarnak, de úgyse tehetnek semmit, mert a gyerekeket át kell engedni, tilos elvárni bármit - hiszen ez a selejt, ez nem tudhat, nekik csak szakma kell.

Így hal meg egy rosszindulatú és szerencsétlen magyartanár keze alatt az önreflexió egyetlen lehetséges terepe, az irodalom is. Bence ugyanis olvas, sőt meglepő (nekem kicsit túlkimódolt) olvasmánylistája van. Kedvence az Édes Anna éppen, ami nyilván nem véletlen, hiszen élete tükre az Anna könyv, ahol Édes Anna szintén egy hatalommal rendelkező személy zaklatásának lesz áldozata, ahogy később Bence is. Anna szintén magányos, szeretetre vágyik és kommunikáció képtelen. De ma már nincsenek Moviszterek. Bence mestere, az egyetlen, aki megbecsüli, szereti, akire ő is felnéz, a regény végén ugyanúgy elfordul tőle, mint bárki más. Ebben a világban nincs is kit meggyilkolni, csak önmagát. Még a bosszú szabadsága is elvétetett.

Bence szülei elváltak, anyja kilép az elhanyagoló, feszült házasságból, egy túlkontrolláló, bántalmazó férfi mellé. Bence az apjánál marad, mert az elhanyagolás látszólag jobb, mint a másik - igaziból mindkettő ugyanolyan rossz, és ezt ő is tudja. Mivel soha semmilyen megerősítést nem kap, ezért teljesne külső megerősítésektől függ, hogy tud-e cselekedni. Két “barátja”, két tőle teljesen különböző agresszív rosszfiú jelentik ezt, bár valójában egy lány külső megerősítésére várna - és itt a szexuális vágyakozás nem csak a szexet, hanem a hazaérkezést, a valaki másban otthonra lelést is jelenti, mint azt jól példázza a záró jelenet. Csakhogy akikre vágyik, azokat sem ismeri, vágyképeket kerget, és így persze nem érkezik a megerősítés. Az osztály másik könyvolvasója, Luca, már rég észre sem veszi, lemondott róla, hiába produkálja magát gyerekesen - ő autonóm lény, és elvárja az egyenes beszédet. Bence igaziból nem is Lucára vágyik valószínűleg, hanem a lány antiszociális olvasása mögött rejlő magabiztosságra, hogy mindenkire tojva mer az lenni, aki.

Erre a szeretetéhségre (és persze a kisportolt fiatal testre) csap le az új magyartanár. Átlátszóan, egyszerűen. Bence hiába irtózik tőle, mégis elkezd kötődni hozzá, jobb híján. Ez az egyetlen hely, ahol és ahogy foglalkoznak vele - így lesz az áldozat a bántalmazó védője.

A zárójelenet lebegteti, hogy hogyan zárult, zárulhat egy ilyen sztori. Hogy lehet ebből hazaérni valakihez - nem, nem lehet valószínűleg, de megmutatja, hogy milyen lenne Bence szerint hazaérni. Nagyon jó.

Pacskovszky Zsolt regénye átgondolt, dramaturgiailag nagyon jól felrakott munka. Sodor, visz magával. Látszik rajta a filmes múlt. Egy nagy hibája van, ami engem rendre kizökkentett az átélt olvasás folyamatából. A narráció egyes szám harmadik személyű, azaz egy külső elbeszélőnk van, aki mindent tud Bencéről és környezetéről. De mivel elsősorban Bencét és az ő perspektíváját akarjuk megismerni, ezért rengeteg a szabad függő beszéd, a gondolatfolyam. Viszont nyelvileg-stilárisan nem válik el egymástól eléggé az elbeszélő hangja és Bence belső hangja. Olyan szavak, kifejezések, gondolatok adódnak a főszereplő szájába-fejébe, amelyek egyáltalán nem illenek a személyéhez. Időnként ugrál a külső és belső reflexió között. Nincs markáns, egyedi, megkülönböztethető hangja. És ezzel nem azt mondom, hogy gyerek- vagy kamasznyelven kéne beszélnie, vagy valamilyen erőltetett szlengben, mert tudom, hogy az nagyon elviszi a könyvet. Az elég az egyenes megszólalásokban. De a gondolatfolyamokat is meg kell próbálni az ő szintjén tartani, különben erodálódik a személyiség és az elbeszélés hitele. Ezzel együtt: várom az író következő kötetét.

Kapcsolódó cikkek