Videójátékra hangszerelt mese

Salman Rushdie újabb gyerekkönyvet írt

cimkék: #jó könyv #ismertető #Eszter blog

Első gyermekkönyvét abban az évben írta meg, mikor kimondták rá a fatvát. A kényszerű bujdoklásra adott rushdie-i válasz a Hárun és a mesék tengere. Ahogyan ő mondja: életének legsötétebb időszakában ez a történet hozott fényt az életébe. Több mint húsz év elteltével, Rushdie újabb gyermekkönyvet írt, Milan fiának tizenharmadik születésnapjára. A Luka and the fire of life múlt héten jelent meg a The Random House Group gondozásában.

Valahol mindkét történet egy apamentő kalandregény. A nagyobbik fiának, Zafarnak írt regényben, a főszereplő kisfiú Hárun, azért kel útra, mert apja, minden idők legnagyobb mesemondója nagy bajba kerül: egyszer csak kifogy a történetekből. A fiú madárháton indul a mesék tengeréhez, hogy apja csodás képességét visszaszerezze.

A Hárun és a mesék tengerét nem sokkal azután írta meg Rushdie, hogy Khomeini ajatollah, a Sátáni versek miatt kimondta rá a fatvát. “Ez egy nagyon sötét időszaka volt az életemnek. Épp ezért próbáltam meg a regényemet fénnyel megtölteni, és egy boldog végkifejlettel lezárni. Abban az időszakban leginkább a boldog befejezések érdekeltek.”

Hárunnak ugyan sikerül a mese végén helyreállítania a világ rendjét, de öccsének, Lukának Rushdie következő könyvében is akad feladata bőven. Kahani legendás mesemondója ezúttal olyan mély álomba merül, hogy senki sem képes felébreszteni, és félő, hogy végül átalussza magát a másvilágra. Ahhoz, hogy Luka megmenthesse az apját, el kell utaznia a Varázsvilágba, és el kell lopnia az élet örökké égő tüzét.

Rushdie paralel világa a videójátékok logikájára épül. A mesében is a keresésen van a hangsúly, és a számítógépes játékokhoz hasonlóan, egy-egy sikeres küldetés után Luka is begyűjthet néhány plusz életet. Az élet értékét hangsúlyozandó, Rushdie a valóságot és a videójátékoknak az újrajátszás által szavatolt, kimeríthetetlen élettartalékokkal bíró világát állította szembe egymással.

Lukát keresőútján egy, az apjához kísértetiesen hasonlító, Nobodaddynek nevezett hologramszerű figura kíséri el. Útközben számtalan furábbnál furább lénnyel találkoznak: a kutyával, akit Medvének hívnak, aztán meg a medvével, aki a Kutya névre hallgat, na és ott van még a madár-elefánt hibrid, hogy a repülő szőnyeges hercegnőt már ne is említsem.

Rushdie nagyon élvezte a meseírást, ennek ellenére nem tekinti magát gyermekkönyves szerzőnek. De azt hiszem ez nem is lényeges mindaddig, amíg lesz folytatása a dolognak.

Kapcsolódó cikkek