Winnie kifordított világa

Laura Owen, Valerie Thomas és Korky Paul: Winnie könyvek

cimkék: #jó könyv

Kétféle Winnie létezik: az egyik játékos, bohóc jellem, aki kövér, általában mocsokban dagonyázó macskáját néha kizárja a konyhaablakon kívülre, hogy agyonázzon a szerencsétlen pára. Vagy a születésnapján megszámlálhatatlan emeletű tortát kínál a válogatottan boszorkányos, varázslatos vendégseregnek. Ő egyértelműen kedvemre valónak bizonyult, és az ötévesek is megszeretik majd hamar. A kicsit nagyobb korosztályt, a kisiskolásokat azonban valószínűleg megosztja majd a másik Winnie, akinek ugyan játékossága hasonlatos előzőekben említett társáéhoz, mégis van benne valami különlegesen bizarr. Két ugyanolyan, mégis más Winnie, kétféle könyvben: egy a kisebbeknek, egy a nagyobbaknak.

Jó, lehet, hogy csak én nem vagyok tisztában az angol humor rejtettebb bugyraival, de könnyen beláthatjuk, hogy a kelet-európai gyomor még nincs tökéletesen felkészülve arra, hogy 6-7 éves gyerekeinek morbidba, horrorba hajló szövegeket mutogasson, bármennyire mulatságos is. Márpedig Winnie és az ő Wilbur nevű macskája, aki mindig kócos, boglyos és főleg bolhásan imádnivaló, egyáltalán nem alkotnak hagyományos mesehősöket. Nem bájosak, nem jóságosak és nem is gusztusosak, sőt! Mégis szerethetőek, nagyon is. Bevallom, én kifejezetten jól szórakoztam a Winnie-sorozat nagyobbaknak írt kötetein, olykor még fel is nyihogtam a metrón, villamoson vagy akárhol az utcán (neeem, ez nem a Csoda és Kósza). A főhősök állandóan apró, megoldásra váró kalandokba bonyolódnak, rózsaszirom illatú nagynénit üldöznek, régi, poros fényképek fölött potyogtatják könnyeiket, takarító operátori állást igyekeznek betölteni, teszik mindezt bárdolatlan őszinteséggel, esetlen bájjal, ízléstelen felkiáltásokkal.

A szerző, az angol Laura Owen, lehetséges, hogy a brit gasztronómia hiányosságait igyekezett pótolni, de lehet, hogy csak a végtelenségig kívánta fokozni a visszataszító ételkülönlegességek tárházát. Mindenesetre Winnie és Wilbur – akik igazán jó barátaimmá váltak az olvasás közben - a sorozat lapjain megszámlálhatatlan ocsmány dolgot tolnak a bendőjükbe: békaikrás turmixot szívószállal, elefántlábkörmöt csattanómaszlag-szószba mártogatva (juj), bolhapépet, konyakos patkányfarkat. És ez még csak az ízelítő.

Ami még megragadott ebben a rendkívüli, kifordított világban azok a hirtelen szóösszetételek, amik elhagyják a főhős boszorkányunk száját. Mi, átlagos halandók csak valami olyasmit mondanánk meglepettségünkben, hogy „az anyja szemit”, „az ördögbe” és folytathatnám a sort. Winnie boszinál az egyszerű káromkodás is bizarrba hajlik: „Azt a penészférgét”, „Ó, a gőte taknyát!”, vagy éppen, „A szúnyog térde kalácsát”, Ó, tetű és térdnadrág”. Ezek az egyszerű és nagyszerű be- és elszólások roppant mód szórakoztattak. A karikatúrák kidolgozottsága teljesen lefedi a történeteket, még inkább nyomatékot adva a humoros borzalomnak. Azért egy-két túlkapás tetten érhető, például amikor Winnie egy undorítóan ízletes rágcsálnivalótól kiköpi az egyik fogát, amely helyett a gonoszkodó fogtündér egy agyarral ajándékozza meg őt. Itt kihagytam volna a karikatúrára hajazó képet, és az utána két oldalon keresztül követhetetlenül selypegő Winnie monológját is. Ennek ellenére le a kalapom a szerző, az illusztrátor és a fordító előtt is, mert egy valódi, viccesen szörnyű világot megálmodni és egységes formába önteni, biztos kemény meló. De jelen esetben sikerült.

Gyerekek és szülők egyaránt kiváló szórakozást biztosítanak a Winnie-sorozat könyvei!

Itt beleolvashatsz Winnie kalandjaiba.

Ha angolul is érdekelnek Winnie boszi bizarr kalandjai, kattints ide!

 

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek