Berg Judit időutazós kalandregénye, amely az Abszolút töri sorozatban jelent meg, gyakorlatilag egy romantikus nagyregény, mind komplexitását, mind terjedelmét, mind dramaturgiáját és karaktereit tekintve.Jelentős város-, művelődés- és irodalomtörténeti anyagot sűrít magába, ám a kalandos fikció élvezetessé teszi az információk befogadását is.A regény természetesen él a sorozat adta keretezéssel, de feszegeti is a határait az eddig megszabott mozgástérnek. Jóval jelentősebb szerephez jut a regény elején a büfés néni, sőt, ő maga kénytelen szabályt szegni, amikor felkéri egy küldetés teljesítésére az iskola két diákját. Ezenkívül a regény 21. századi főhősnője, a beszélő nevű Szabados Juli az első alkalom után még kétszer is visszatér a múltba. Harmadik utazásakor pedig azt is tudja, hogy a legfontosabb szabályt, a múltba való beavatkozást tilalmát készül éppen megszegni, mégis, ráadásul egyedül(!), nekivág a nagy kalandnak.