Egyedi ritmusérzék-fejlesztő program
Az általunk fejlesztett zenei módszer középpontjában elsősorban a zene ritmusa és a zenekari élmény, mint közösségformáló eszköz áll.
"A "Ritmusvarázs" tevékenységek során a gyermekek észrevétlenül játszanak ritmuskészség- és hallásfejlesztő játékokat, melyek során a gyerekek aktívak, és mivel a tevékenység érdekli őket, motiváltak, így nem fáradnak el.
A Ritmusvarázs tevékenységeket úgy tervezzük, hogy a foglalkozás elején mindig ritmusgyakorlat előzze meg a hangszeres játékot. Ez lehet ritmussal kísért élménybeszámoló, ritmusvisszhang játék, de szívesen alkalmazunk digitális programmal készített ritmusolvasó játékot is.
A tevékenységeket úgy tervezzük, hogy változatosak, színesek, sokoldalúak legyenek. A gyerekek igazi hangszereket használhatnak, melyeket először mindig kipróbálunk. Ezen néhány perc alatt lehetőségük van megszólaltatni a hangszert, meghallgatni a hangját, kipróbálni, hogy milyen módszerrel lehet könnyen megszólaltatni, hogy lesz szebb a hangja. Ebben a élmény és tapasztalatszerzésben a gyerekek segítségére vagyunk, így megtanulják a hangszereket biztonsággal használni. A hangszerek önálló kipróbálására, megszólaltatására egyébként a nap folyamán, szabad játéktevékenységben bármikor lehetőségük van, a Ritmusvarázs tevékenység közben azonban mindig adunk időt az újabb kísérletekre. Ilyenkor lehetőség van hangszer-cserére is, de tapasztalataink szerint ezzel a gyerekek nagyon ritkán élnek, többnyire ragaszkodnak az általuk kiválasztott hangszerhez."*
További részletek: ritmusvarazs.hu