Amit tilos, azt szabad!
Egy igazán különleges, innovatív kötetet mutatunk most be nektek. Agócs Írisz Vonalból kimenni ér! című kreatív, felszabadító könyve mindenkiben újra felébreszti majd a gyermeki, gondtalan rajzolás utánozhatatlan élményét. Megkértük Várnai Zsuzsanna művészetterapeutát, hogy ossza meg velünk a gondolatait erről a kötetről. Az ő cikkét olvashatod most. Kattints ide!
Ha valaki valaha is kételkedne abban, hogy rajzolni mindenki tud, érdemes átgondolnia azt a tényt, amit Rhoda Kellogg amerikai pszichológus, gyermekrajzkutató állapított meg több, mint egymillió (!) 2 és 8 év közötti gyerek firka- és rajzelemzése után. Kellogg elmélete szerint a világ bármely pontján – társadalmi- és kulturális háttértől, földrajzi helyzettől, a rajzeszközök fajtáitól, vallástól, iskolázottságtól és minden mástól függetlenül – minden gyerek magát tanítja meg rajzolni, mégpedig úgy, hogy a vizuális nyelvet éppoly természetességgel sajátítja el a firkakorszak kezdetétől fogva, mint ahogy az anyanyelv is birtokába kerül néhány év alatt. Így a formaalkotás során az alapfirkák, a belőlük épített alakzatok (diagrammok, kombinátumok, aggregátumok), majd végül nagyjából az óvodáskor környékén megjelenő rajzok ugyanúgy alkalmassá válnak gondolatok, érzések kifejezésére, történetek elmesélésére, mint ahogy a hangok, szóelemek, szavak, szókapcsolatok, majd mondatok töltik be ugyanezt a szerepet.
Aki látott már 2-3 évest firkálni, óvodást rajzolni, tudja, hogy a kisgyermekek magabiztosak és egoisták: minden, amit megjelenítenek, a fejükből, gondolataikból születik, még véletlenül sem merülhet fel, hogy bármely vonal téves, nem elég jó, nem „olyan”, az pedig végképp elképzelhetetlen, hogy megkérdőjelezzék önmagukat, radírozzanak, javítsanak munka közben, hiszen mindaz, amit ábrázolnak, úgy tökéletes, ahogy van.Ez a végtelen, felszabadult rajzi tevékenység szűnik meg 8-9 éves kor körül, amikor a gyerekek már nem azt rajzolják, amit gondolnak a világról, hanem amit ténylegesen látnak. A szemléleti realizmusnak ez a szakasza, persze, azonnal felvet olyan kérdéseket, hogy mennyire valósághű az ábrázolásunk, jók-e az arányok, ki tudjuk-e fejezni azt, amit látunk? És akkor jön a hidegzuhany. A válasz ugyanis ezekre a kérdésekre az esetek többségében nemleges. Ám ez egy természetes folyamat, amely mögött az az egyszerű tény áll, hogy a gyerekek az anyanyelvet teljes mértékben elsajátítják ennyi idős korukra, és ez a kifejezésmód válik az elsődleges kommunikációs eszközzé, így a vizuális nyelv csupán másodlagos funkciót tölt be.
Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy olykor bizony – feltehetően egyáltalán nem rosszindulatból – fejcsóválás, összeszűkült szemek, értetlenkedő tekintetek és rosszalló megjegyzések kérdőjelezhetik meg az alkotás érvényességét, melyek közül egy is elég ahhoz, hogy a világot még teljes egészében magukhoz ölelő, azt sajátos és megkérdőjelezhetetlen módon reprezentáló gyerekek többé próbálkozni se akarjanak rajzolással.
Agócs Írisz szemtelenül merész könyve jó szívvel ajánlható nemcsak kicsiknek, hanem nagyobbaknak és még nagyobbaknak is. A szerző szinte észrevétlen módon nyújt segítséget foltjaival, pacáival, hogy mindenkibe visszatérhessen az alkotókedv, a gyermeki bátorság, kíváncsiság és bizalom. Hogy hiszen én is tudok! Firkákkal, vonalakkal, pacákkal „elrontott” lapok esetében nem kell aggódnunk, itt nagyobb kárt már nem okozhatunk, indulhat a garázdálkodás! Mivel nincs jó megoldás, minden megoldás elfogadható, önmagában úgy tökéletes, ahogy a papíron megszületik. A kisebb gyerekek bátran fognak a rajzoláshoz egyedül is, a többiek viszont pont azt az apró lökést kaphatják meg a pacák nyújtotta rejtélyes világ felfedezésével, mely nélkül talán nem is merészkednének az alkotás mezejére.
Ebben a könyvben azonban a legjobb dolog mégiscsak az, hogy büntetlenül kísérletezgethetünk: színek, formák, vonalak, végső formájukra váró alakok – a valóságban és a fantáziánkban létezők egyaránt – jönnek-mennek az oldalpárokon keresztül, és ösztönöznek bennünket arra, hogy még többen legyenek. Ha valaki tényleg veszi a bátorságot, és Írisz javaslatára belerajzol, belefest a könyvbe (micsoda szentségtörés lett volna ez néhány évtizeddel ezelőtt!), saját, teljesen egyedi példányt hozhat létre magának a szerzővel karöltve.
Kattints ide és lapozz bele a könyvbe!
Firkákkal és vonalakkal is izgalmas dolgozni, de egy paca mégiscsak más. A színek sokszor önmagukban mesélni kezdenek, a foltok szinte megfoghatóak, a síkból kiemelhetőek, kiterjedésük, textúrájuk van, érezhető bennük a forma, mely kibontható. Nem egy, nem kettő, hanem rengeteg! Agócs Írisz tökéletes instrukciókkal bátorítja a szégyenlősebbeket, segíti a perfekcionistákat: rajzolhatunk jobb kézzel, bal kézzel, esetleg mindkettővel, kimehetünk a vonalból, de benne is maradhatunk, tematikus ötletekkel lát el bennünket (medvék, dzsungellakók, madarak, arcok, bogarak, stb.), szabálytalanságot, lazaságot és természetességet hirdet. A véletlen diadalát. S aki még többre vágyik, esetleg elfáradt a nagy alkotásban, olvasgathatja a pacákból lett szereplők vicces beszólásait, megjegyzéseit. Garantáltan nem fog unatkozni!
Olvasd el a szerzővel készített interjúnkat!
Szerencsére egyre több olyan könyvvel találkozhatunk, melynek végső megszületéséhez elengedhetetlen az olvasó aktív közreműködése, és ha gyerekkönyvekről beszélünk, a szöveg értelmezésén kívül az sem árt, ha a képekkel, a vizuális történettel is közelebbi kapcsolatba kerülhetünk, jelen esetben egészen test- illetve kézközelbe.
A Vonalból kimenni ér! különálló foltokkal teli lapjai, valamint színekben tobzódó, egymásba kanyarodó, sűrű kavalkáddá összeálló, motívumokban gazdag oldalpárjai egyaránt szórakoztatóak mind magányos harcosoknak, mind csapatjátékosoknak. Titokban azt remélem, hogy nemcsak a gyerekek, hanem szüleik, nagyszüleik, tanítóik, tanáraik sem tudják majd abbahagyni ezt a végtelen teremtést.
Ne feledjük: amit tilos, azt szabad! Kalandra fel!
Várnai Zsuzsanna művészetterapeuta cikkét olvastad.
Szeretnéd a falra tenné a pacákból született alkotásokat? Kattints ide és ide! Válassz a kötethez készült foltrajzolók közül!