Megjelent egy közérzeti novellagyűjtemény
Hangulatjelentés – Közérzeti novellák Szerkesztette: Grancsa Gergely Illusztrátor: Biacsics Renáta (Renyagyár)Klímaválság, háborús feszültségek, migráció, genderkérdések, szuverenitás, világjárványok, és a társadalmi-politikai változások – ezek a hívószavak határozták meg a 2010-es és 2020-as évek közbeszédét, és mindennapjaink részévé váltak. De vajon hogyan élik meg mindezt azok, akik ezekben az években nőttek fel, és kezdték el építeni saját felnőtt életüket? Milyen kihívásokkal szembesülnek, hogyan találják meg a helyüket egy ilyen gyorsan változó világban a mai 20 és 30 évesek?A kötet szerkesztője, Grancsa Gergely arra kérte a kortárs szerzőket, írják meg egy novellában, szerintük milyen a 21. század eleji Magyarországon kamasznak, fiatal felnőttnek lenni. A kötet novelláinak szerzői - ahogy a mai magyar közéletben oly sokan - nem bújtak el a válaszadás alól, és a legváltozatosabb, merész szövegekkel mutatják meg, mit gondolnak, hogyan éreznek itt és a most Magyarországgal kapcsolatban, milyen érzés ma, 2024-ben Magyarországon kamasznak és fiatal felnőttnek lenni. A Hangulatjelentés írásai egyfajta látleletet adnak az ország és a fiatal generációk állapotáról, hol fanyar humorral, hol dühösen, hol beletörődve, de érzékletesen és pontosan bemutatva a mindennapi életüket meghatározó kérdéseket és a hangulatokat.„A kötetben helyet kapott többek között pályaelhagyó tanár, szexuális orientációja miatt megtagadott fiú, a legnagyobb lázadóból a hatalom szolgálatába álló végzős egyetemista, értelmiségi szülők elhanyagolt gyereke, származása alapján megbélyegzett gimnazista, nőgyógyászati vizsgálat alkalmával megalázott lány és politikától megcsömörlött, kiábrándult kamasz is.” – írja a szerkesztő, Grancsa Gergely a kötet utószavában.A kiadó reményei szerint a novellák közül minden kamasz és akár felnőtt olvasó is talál olyan történetet, amelyben magára vagy a környezetére ismerhet. A szerzők néha szókimondó bátorsága példaként szolgálhat arra, hogy az olvasó nyitottabban közelítsen azokhoz a kérdésekhez, amelyek mindannyiunkat érintenek. A kötet borítóját és a belső illusztrációkat a Renyagyár néven alkotó Biacsics Renáta készítette, akinek stílusa és világlátása pontosan illeszkedik a szövegek hangulatához és még inkább átélhetővé teszi a valószínűleg amúgy is ismerős helyzeteket.Biacsics Renáta 2018-ban szerzett diplomát a Pécsi Tudomány Egyetem Művészeti Karán, grafikusműszész szakon. A valódi áttörést grafikus-illusztrátorként a Renyagyár hozta el számára, ezen a néven készíti a hétköznapi társadalomkritikákat megjelenítő rajzait-kollázsait. A grafikák többnyire valós személyek valós helyzetekben kialakult szituációit, megjegyzéseit, beszólásait örökítik meg fanyar humorral, gyakran globális politikai eseményekre is reflektálnak. A grafikusművész hat éve szabadúszóként dolgozik a szakmában, a közreműködésével létrejött projektek is többnyire a Renyagyárra jellemző stílust, formavilágot, hangulatot hordozzák magukon.Beleolvasó a könyve: Kalapos Éva Veronika novellájaA kötet szerzői: Aradi Péter, Balássy Fanni, Bendl Vera, Biró Zsombor Aurél, Borda Réka, Czakó Zsófia, Élő Csenge Enikő, Harag Anita, Kalapos Éva Veronika, Kállay Eszter, Luka Klára, Mécs Anna, Mészöly Ágnes, Miklya Luzsányi Mónika, Moesko Péter, Molnár T. Eszter, Nyulász Lelle, Rojik Tamás, Veszprémi SzilveszterA könyv az Őszi Margó fesztiválon mutatkozik be: Hangulatjelentés – közérzeti novellák 2024. október 12. szombat, 14 óra Nemzeti Táncszínház – Kávézószínpad (Budapest 1024, Kis Rókus utca 14, A szerzőkkel Grancsa Gergely, az antológia szerkesztője és Biacsics Renáta (Renyagyár), a kötet illusztrátora beszélget.
Személyiségfejlesztő írásgyakorlatok egy gyönyörű kötetben
Molnár Krisztina Rita: Ilyen kék virágok Személyiség fejlesztő írásgyakorlatok Gráf Dóra rajzaivalAki kezébe veszi az Ilyen kék virágok című könyvet, és kipróbálja a benne található kreatív gyakorlatokat, jobban érezheti magát a bőrében, mint előtte.Az írásgyakorlatok origója többnyire egy-egy műalkotás, legyen az egy festmény, graffiti, film vagy vers. Molnár Krisztina Rita az alkotások világán keresztül vezet az önmegismerés útjára, ahol az olvasó nemcsak a külvilág részleteiben mélyed el, hanem saját belső világában is. A könyv hangsúlyozza: az írás nem tesz senkit íróvá, de segíthet abban, hogy felfedezzük önmagunkban a tehetséget, és elinduljunk egy kreatív ösvényen. A kötet nemcsak technikai segítséget nyújt az íráshoz, hanem az önismeret fejlesztésében is hatékony társ lehet, éppúgy fiataloknak, mint idősebbeknek. A Jól lenni íróműhelyek már kipróbált gyakorlatai segítenek az olvasónak közelebb kerülni saját személyiségéhez, megtalálni az egyensúlyt – hogy aztán ebből újra kibillenve jobban érezze magát. A gyönyörű illusztrációkkal kísért kötet a szerző elképzelése szerint olyan gyakorlatokat kínál, amelyek segítenek abban, hogy az írás által megtaláljuk a megfelelő szavakat, felfedezzük az apró részleteket, eltűnjenek a kérdőjelek, megtaláljuk a történetet, megértsük a miérteket, rájöjjünk a hogyanokra, megismerjük a múltat és a jelent, végre kimondjuk mindazt, ami eddig bennünk rekedt:“Ez a könyv leginkább abban különbözik a mesterséget, a szakmai fortélyokat átadó kreatív írás könyvektől, illetve a konkrét traumák feldolgozását támogató irodalomterápiás gyakorlatoktól, hogy elsősorban a figyelem, a töprengés, a szemlélődés művészetét szeretné megmutatni. Mert biztos vagyok benne, hogy a csöndnek, a lelassított időnek - még akkor is, ha csak néhány másodperc tágul ki állóképpé a figyelem pillanatában -- nagyon fontos szerepe van minden alkotásban. Aminek alapja a világot és magunkat megismerni és megérteni szándékozó figyelem. Mindegy, hogy egy festményt vagy egy csigaházat vizsgálunk elmélyülten, maga a tűnődésre kész elmélkedés biztosan elmozdít bennünket onnan, ahol voltunk.” - vallja a szerző.Az Ilyen kék virágok ideális társ azoknak, akik szeretnének kilépni a sodrásból, megállni egy pillanatra, hogy saját gondolataikat meghallva elmélyülhessenek bennük. A kötet segít abban, hogy lassítsunk, felfedezzük belső világunkat, és szavakba öntsük mindazt, amit talán eddig nem tudtunk megfogalmazni.14 éven felülieknekA kötet bemutatója az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon lesz:Molnár Krisztina Rita: Ilyen kék virágok – személyiségfejlesztő írásgyakorlatok 2024. október 11. péntek 16.30 - Nemzeti Táncszínház - Kamaraterem
A verseny 2022. októberi indulása óta havonta egy-egy üzlet került fel a döntősök listájára Magyarország különböző pontjairól. A helyezettekről tíz fős neves szakmai zsűri döntött. A döntősök bebizonyították, hogy a személyes minőségi ügyfélkiszolgálás még a mai, digitális korban is jelentős értéket képvisel.A Magyarországon 2022 őszén indult Visa Boltok Boltja verseny célja a helyi vállalkozások eredményeinek elismerése, a vásárlók figyelmének felhívása a magas szolgáltatási színvonalú üzletekre, valamint a kis- és középvállalkozások számára motivációként is szolgáló legjobb gyakorlatok bemutatása.A verseny szervezője, az Instore Consulting EU, a Visa pedig névadó szponzorként állt a kezdeményezés mellé. A vásárlói élményt a cég képzett kollégái titkos vásárlás során a fizikai kiskereskedelmi létesítmények nyolc kritériuma szerint értékelik. Ezek alapja a jelöltek üzleti koncepciójának, az üzlet külső és belső kialakításának, az üzleten belüli marketingnek, az áruk megjelenítési módjának, a készpénzmentes, barátságos fizetési módok lehetőségének, de a személyzet hozzáállásának szakértői értékelése is. Mivel az üzlet hangulata hatással van az általános vásárlói élményre, és így befolyásolhatja a vevők döntését és vásárlását, az olyan jellemzőket is figyelembe veszik, mint a világítás, az illatok, a zene, valamint a termékek vonzó kihelyezése. A szakértők az egyes kritériumok értékelése alapján választják ki a győzteseket az értékelt üzletek közül.A versenyben havonta egy-egy üzlet került fel a döntősök listájára Magyarország különböző pontjairól, a havi nyertesek közül pedig tíz fős neves szakmai zsűri nevezi meg a Visa Boltok Boltja fődíjasát.A döntősök bebizonyították, hogy a személyes minőségi ügyfélkiszolgálás még a mai, digitális korban is jelentős értéket képvisel.A 2024. február 29-én megrendezett díjátadón kiderültek a magyarországi Visa Boltok Boltja 2023. évi verseny eredményei: a verseny első helyezettje a Bartók Pagony lett! A verseny szervezőinek indoklása szerint az üzlet koncepciója sokrétűen tükrözi a gyermekközpontúságot, a bolt kialakítása messze túlmutat a könyvesbolti funkciókon azzal, hogy a gyermekek és szüleik igényeit szem előtt tartva, olvasásra és közösségi élményekre egyaránt alkalmas teret kínál.„Nagy örömmel jelentjük be a Visa Boltok Boltja verseny győzteseit. Ezek a vállalkozások jól példázzák a gazdaságunk motorjaként működő kis- és középvállalkozások innovációs erejét, erősítik a helyi közösségeket. A digitális fizetések átalakítják a vállalkozások számára elérhető fizetési módokat, megnyitják az utat az új ügyfelek felé, lehetővé teszik a biztonságos fizetések egyszerű elfogadását, a kiadások nyomon követését és ellenőrzését, növelik a biztonságot és a hatékonyságot, így ösztönzik a növekedést. Az értékesítési csatornák szélesítésével a kisvállalkozások a kizárólagos helyi jelenléttől az országos vagy akár nemzetközi ügyfélkör kiszolgálásáig növelhetik lehetőségeiket. A Visa Boltok Boltja versennyel számos ügyfélközpontú üzletet szeretnénk bemutatni a magyarországi fogyasztóknak, egyúttal segíteni a kiskereskedőket abban, hogy a legjobb gyakorlatok alapján javítsák a vásárlói élményt” - hangsúlyozta Sármay Bence, a Visa Magyarországért felelős vezetője.A Pagony Kiadó egyik tulajdonosa, Sárdi Dóra az elismerés átvétele után elmondta:„Köszönjük az elismerést! Büszkék vagyunk arra, hogy elnyertük a Visa Boltok Boltja díját!A Bartók Pagony lelkes csapata már 10 éve, nap mint nap az elégedett vásárlókért dolgozik - éppen ezért fontos visszaigazolás számunkra ez a díj, mert megmutatja azt, hogy nálunk kortól függetlenül valóban a vásárló a legfontosabb! Célunk, hogy aki hozzánk betér, amellett, hogy minőségi gyerekkönyvekkel és izgalmas társasokkal tér haza, élményekkel, tudással és azzal az érzéssel gazdagodjon, hogy itt értik, megbecsülik és értékelik. Szülőként és a kultúra iránt érdeklődő emberként is. Nemcsak könyvekkel és játékokkal, de programokkal, kávézóval is várjuk és visszavárjuk a vásárlóinkat. Mert mi nagyra tartjuk a kicsiket - és szüleiket is.”„Hisszük, hogy a kiskereskedelmi szektor szereplőinek érdemes folyamatosan fejleszteni üzleteiket, szolgáltatásaikat, hogy minél magasabb vásárlói élményt biztosítsanak. Ehhez hozzájárulunk azzal, hogy kimagasló példákat mutatunk be. A verseny első évében minden döntős üzlet kiemelkedik valamiben.A versenybe nevezett boltokat képzett kollégáink értékelik titkos vásárlás során, nyolc kulcsfontosságú szempontot figyelembe véve. Ezek között fontos elem a digitális fizetés lehetősége, ami lényegessé vált az elmúlt években a vásárlók kiszolgálása során. Ezért örülünk, hogy versenyünk névadó partnere a Visa” - emelte ki a verseny szervezését és lebonyolítását végző Instore Consulting EU Magyarországért felelős vezetője, Csukás Zsuzsanna.A Visa továbbra is elkötelezett a kiskereskedelmi jó példák és példaképek felkutatása mellett, a versenyre bárki nevezheti saját boltját, vagy ajánlhatja kedvenc üzletét. További információ: https://www.visa.hu/boltok-boltja.htmlA Visáról:A Visa (NYSE: V) világelső a digitális fizetések terén, világszerte több mint 200 országban és területen kapcsoljuk össze a fogyasztókat, kereskedőket, pénzügyi intézményeket és kormányzati szerveket, megkönnyítve közöttük a tranzakciókat. Küldetésünk, hogy a világot a leginnovatívabb, legkényelmesebb, legmegbízhatóbb és legbiztonságosabb fizetési hálózaton keresztül kössük össze, lehetővé téve az egyének, a vállalkozások és a gazdaságok gyarapodását. Hiszünk abban, hogy az inkluzív gazdaságok mindenkit mindenütt felemelnek, a hozzáférést pedig alapvetőnek tekintjük a pénzmozgás jövője szempontjából.
Kuflik egy új könyvben és egy filmben
Dániel András: A kuflik és az Akármi (A szerző illusztrációival)A kufli-könyvek sok tekintetben egyedülállóak a gyerekkönyvek birodalmában: Dániel András író-illusztrátor egy olyan univerzumot hozott létre, ahol minden a feje tetején áll, és az olvasó (a szerzővel együtt) maximálisan engedheti szárnyalni a képzeletét. A kuflik rendhagyó mesehősök, akik hasonlóképpen rendhagyó, gyakran abszurd kalandokba keverednek – ám a bonyodalmak során sosem veszítik el nyugalmukat és mindig megnyugtató megoldást találnak. A kuflik fantáziavilágában a legképtelenebbnek tűnő dolgok is megtörténhetnek. Dániel András Kuflik sorozata kötetről kötetre bizonyítja, hogy a fantáziának valóban nincsenek határai, és mindig valami egészen váratlan, új történettel tud előrukkolni, immár a 17. önálló Kuflik-köteten keresztül.A kuflik és az Akármi című új részben ismét 2 történetet olvashatunk. Mindenkinek ismerős az az érzést, amikor reggel kinéz az ablakon, és nem tudja eldönteni, tél van vagy nyár. Nos, pontosan ez történik a hét kuflival is a legújabb kötetben! Mielőtt nagyon összevitatkoznának, elmennek a varázsgombákhoz, ahol kiderül, hogy új évszak köszöntött be. Rögtön meg is próbálnak nevet keresni neki: vajon a szörcsönd vagy a langyofagyolán lenne jobb?Persze ha csak simán ősz van, akkor is akad látnivaló az elhagyatott réten – Titusz és Fityirc például kiállításra mennek. Igaz, Titusz eleinte nem igazán érti az Akármit, ám végül alig akarja záráskor elhagyni a terepet…Hansági Ágnes laudációja a Hubby-díj kapcsán: https://www.pagony.hu/cikkek/daniel-andras-az-ev-gyerekkonyv-iroja-hubby-0-6-eves-korosztalyA kuflik és az Akármi FILMBEMUTATÓ A könyvvel szinte egy időben, augusztus 12-én mutatják be a mozik a nagysikerű Kuflik film folytatásaként A kuflik és az Akármi mozifilmet. A hatéven felülieknek szóló egész estés rajzfilm a KEDD Animációs Stúdió gyártásában, Dániel András könyvsorozata alapján készült.A kuflik és az Akármi 10+1 humoros történetet tartogat a nézőknek. Zödön elvarázsolt foltját keresi, Valér megpróbál eltévedni, Hilda végtelen hosszú sál kötésébe kezd, Fityirc és Titusz egy különleges kiállításra keverednek, Bélabá világkörüli útjáról mesél, Pofánka pedig majdnem végleg elkavarodik az időben. A filmből azt is megtudhatjuk, miért bánjunk csínján a szőrbogyókkal, mit tegyünk, ha elfurcsul az árnyékunk, hogyan néz ki egy vadonatúj évszak, mire használható az odavissza-gumó, no és legfőképpen: hogy mi is az az Akármi! A hét kufli emellett olyan új szereplőkkel is megismerkedik, mint a titokzatos Mamóka, az ormányos flömd, aki szökdelős-elkapdosósozni is tud, Szamóca Anyóka, aki a boltjában ezernyi furcsa dolgot árul, nem is beszélve a csavargó Vándorkaktuszról, aki messzi földről érkezik az elhagyatott rétre.Az új Kuflik mozifilmben semmi sem az, mint aminek elsőre látszik (vagy épp nem látszik) és nézőkre van bízva, hogy akármibe bármit beleképzeljenek. Ahogyan azt a film szlogenje is mondja: Ebből még bármi lehet!A szereplők ezúttal is Scherer Péter hangján ontják a poénokat és a rap-dalt, míg a hangzásvilág Alpár Balázs zeneszerző munkája. A film a KEDD Animációs Stúdió műhelyében készült, producere a Bogyó és Babóca-filmeket is jegyző Oscar-nominált M. Tóth Géza, a rendező a Dargay Attila-díjas Jurik Kristóf. A filmben látható 10+1 történet szövegét a Kuflik-könyveket szerző Dániel András írta. A kuflik és az Akármi - Ebből még bármi lehet!magyar rajzfilm, 72 percPremier: 2021. augusztus 12. Rendező: Jurik KristófÍró: Dániel AndrásMesélő: Scherer PéterZene: Alpár BalázsProducer: M. Tóth GézaKészült a KEDD Animációs Stúdió gyártásában
Friss megjelenéseink
Dániel András: A kuflik és az elveszett folt (a szerző rajzaival)Világszenzáció! A kuflitörténelemben először: egyetlen izgalmas egybefüggő történet két részben egyetlen kufli-kötetben! Továbbá soha nem látott lények megismételhetetlen vendégszereplése az elhagyatott réten!Zödön egy tavaszi reggelen épp lehajol a kedvenc virágjáért, amikor egyszer csak RECCS! -- kiszakad a nadrágja! Most mi lesz? A kuflik azonnal törni kezdik a fejüket a megoldáson. Természetesen rengeteg ötletük van, de valahogy egyik sem az igazi, és a nagy próbálkozásban egyszer csak Zödön szeretett rózsaszín foltja is eltűnik! Csakhogy folt nélkül Zödön úgy érzi magát, mint... mint... mint vadsóska levél nélkül! Nincs más hátra, a kuflik elindulnak, hogy foltravalót keressenek valahol az elhagyatott réten… A kufliktól amellett, hogy végtelenül szórakoztatóak, rengeteget lehet tanulni: a valóság többféle értelmezéséről, a szabad gondolkodásról, a képzelet teremtő erejéről és arról, hogy akárki lehet mesehős. Még egy dundi, pattogó, zokniszerű lény is.2 – 5 éves kor között ajánljuk.Harcos Bálint: A halandzsarablók (Turi Lilla rajzaival)Megjelent Harcos Bálint tizenkét rövid mesét tartalmazó, vicces, érzékeny és különleges mesegyűjteménye – amelyhez Turi Lilla készített ugyanennyire érzékeny, vicces és különleges rajzokat.Harcos Bálint mesekönyvei telis-tele vannak olyan szereplőkkel, akik kicsit kilógnak a sorból, szeretnek álmodozni és nagyon szeretnivalók. Ennek a kötetnek minden egyes meséje egy-egy varázslatos kis univerzumot villant fel, ahol szívesen időznénk hosszabban is akár, de az biztos, hogy jó ideig velünk marad az összes bolondos, kedves szereplő. Kezdve az oroszlánok sörényének nyírására specializálódott sörényfodrásztól egészen Gibrász Fickándorig, a hírneves nyomozóig, aki kizárólag képtelenségeket nyomozott ki, ezért elveszítette az állását.3 – 6 éves kor között ajánljuk.David Hockney: A képek története gyerekeknek (Rose Blake rajzaival)A képek története nem egy szokványos művészettörténet gyerekeknek. Az egyik legnevesebb kortárs angol festő, David Hockney és művészettörténész barátja arról beszélgetnek sok-sok érdekes sztorival, hogy milyen sokféleképpen lehet nyomot hagyni, hogy a művésznek mindig végig kell gondolni, hogy mit visz a papírra abból, amit lát, és hogy miképp forradalmasította egy-egy találmány a festészetet, a képeket és a látásmódunkat. Közben megmutatják nekünk és egymásnak a véső-festő-fotózó emberiség képi alkotásait a barlangrajzoktól Caravaggión és Disney-n át a számítógépes grafikákig. Mintha egy exkluzív tárlatvezetésen járva bepillanthatnánk a mesterek kulisszatitkaiba. A beszélgetésre Rose Blake ragyogó illusztrációi felelnek. David Hockney a 20. század egyik legbefolyásosabb brit képzőművésze. Szinte minden technikával alkotott – festett, rajzolt, fotózott, készített nyomatokat –, és mindnek kitágította a határait.9 éves kortól ajánljuk.Vadadi Adrienn: Dani biciklizni tanul (Pásztohy Panka rajzaival)Dani mindenkivel jóban van. Ákossal tornyot szokott építeni, Majával hintáznak, Petivel rendőröset játszanak.De ha valami nem megy elsőre, akkor sem adja fel! Kitartóan próbálja hajtani a pedálos biciklit, míg el nem indul vele.Addig-addig álmoskodik, ásítozik, míg az egész óvoda együtt nem ásít és nevet vele. Majával pedig sülve-főve együtt vannak: a kiskonyhában, az udvaron, sőt, még alvás közben is fogják egymás kezét. Mert nincs szebb, mint egy igazi ovis szerelem!Vadadi Adrienn meséi a legkisebbek mindennapjairól szólnak kedvesen, megértően. A meséket Pásztohy Panka rajzai keltik életre. Minden ovis polcán ott a helye!2 – 5 éves kor között ajánljuk.