A család a világon a legfontosabb
Klára és a mumusok szlovák meseregény - mégis, ha olvassuk, otthon érezzük magunkat benne. Akár nálunk is játszódhatna, egy mai magyar családban, egy itthoni vidéken. Ilyenek a sietős apukák és a gondoskodó nagypapák, a felhőtlen vidéki nyarak és a szorongató félelmek - a sötéttől, az iskolától, a kistestvértől, azaz az ismeretlentől. A kötet szerzőjével, a Szlovákiában igen sikeres, négygyerekes Petra Nagyova Dzengerovával beszélgettünk e-mailben.
A nagypapa a legfontosabb felnőtt ebben a könyvben. Miért olyan fontos a nagypapa-unoka kapcsolat? Neked is ilyen fontos volt?
Úgy gondolom, hogy a nagyszülő – unoka viszony nagyon fontos. Kiegészítik a szülőket azon a téren, ahol ők a mindennapi rohanás miatt nem érnek rá. A szülőnek nevelni kell, ami természetesen nem mindig kellemes, sőt ellenkezőleg. Szigorúnak lenni, meghatározni a szabályokat és ellenőrizni azok betartását egyáltalán nem egyszerű. A nagyszülő viszont foglalkozhat csak a nevelés kellemes részével - örülhet az unokáknak és melléjük áll, mikor azok tinikorban konfliktusba kerülnek a szülőkkel. Jó dolog, ha a gyerek ilyenkor a nagyszülőnél talál menedéket, és nem valami kétes társaságban. Ez Kláránál is így van – a nagypapa megérti Klára félelmeit. A könyvbe az én vágyamat vetítettem bele – az én nagyszüleim mindkét oldalról korán haltak meg, és ezért én ilyet nem éltem át, de mindig irigyeltem azokat a gyerekeket, akiknek voltak nagyszülei.
Négy gyereked van. Ők is féltek a sötétben?
A három idősebb nem félt, legalábbis sosem mondták ki, de mégsem akartak egyedül aludni. Kiskorukban esténként altattam őket, és majdnem nyolcéves korukig rendszeresen bejártak hozzánk az ágyba. Volt saját gyerekszobájuk, de a mi hálószobánkat kiegészítettük két széthúzható ággyal, hogy éjjel foghassuk a kezüket. De ők voltak olyan huncutok és megtanulták, hogy ha elég halkan jönnek be a szobába, mi nem ébredünk fel, és akkor ők bebújhatnak egyenesen közénk az ágyba. Néha reggel arra ébredtünk, hogy össze vagyunk nyomva, mint egy hamburger.
A legkisebb, Klára fél a sötétben, még velünk alszik egy szobában J. Megértéssel állok a dologhoz – én magam is féltem gyerekkoromban a sötétben, és bekéredzkedtem a szüleimhez az ágyukba. Aztán úgy 11 éves koromban az anyukám megtiltotta, hogy átjárjak hozzájuk, merthogy nem tudja magát kialudni a másnapi munkához. Ezután, ha éjjel féltem, a kishúgomhoz bújtam be az ágyba. Még most is emlékszem az akkori félelemérzetre...
Mikor döntöttél úgy, hogy gyerekeknek fogsz írni?
Amióta csak írok, szerettem volna gyerekeknek írni, mégha felnőttkönyvekkel kezdtem is. De eleinte tartottam attól, hogy esetleg nem leszek képes rá. Ugyanis a gyerekirodalmat nagyon fontosnak tartom, mert a gyereket egy egész életre meghatározza, hogy mit olvas. Meg vagyok győződve róla, hogy azokból a gyerekekből, akik olvasnak, jobb felnőttek lesznek, mert a történetek segítenek abban, hogy bele tudják képzelni magukat a másik ember bőrébe, és ezáltal jobban megértik őket.
Amikor írsz, gondolsz arra, hogy mi tetszene vagy nem tetszene egy gyereknek? Teszteled a gyerekeiden az eredményt?
Nem, nem gondolok rá az írás közben egyáltalán, a felnőttkönyvek írásakor sem. Egyszerűen látom a fejemben a történetet, és az pereg magától. A végén a történetet letesztelem a szeretteimen – a gyerekkönyveket a gyerekeimen persze. És meg kell hagynom, elég szigorú bírák. Ezért is nagy öröm számomra, ha pozitív a visszajelzés tőlük.
Klárának sok minden a nyakába szakad. A mamája külföldön dolgozik, a papa felesége gyereket vár, és még a sötétben is fél. Mégis nagyon szépen elsimulnak ezek a félelmek. Miért döntött úgy, hogy egy ennyire “problémás” gyereket mutat meg? Vagy a szlovák gyerekirodalomban ez megszokott?
Nálunk, Szlovákiában ez éppoly szokatlan, mint nálatok. Kaptam is ezzel kapcsolatban sok kritikát, illetve jó tanácsot a kéziratot olvasó, gyerekirodalommal foglalkozó szakemberektől: hogy nem éppen szerencsés a gyerekeknek ilyen kegyetlen világot mutatni. A gyerekeknek mesékre, ideális történetre és ragyogó befejezésre van szükségük. De szerintem ez a történet csak a mai világ realitását tükrözi: a házasságok több mint fele szétesik, és a gyerekeknek ezzel meg kell birkózniuk. Ők ezzel képesek is megbirkózni – ha mi, szülők, segítünk nekik benne. Ha megmutatjuk nekik, hogy bár a párunkkal már nem tudunk együtt élni, de ennek semmi köze hozzájuk – a gyerekeinkhez. Ezért a könyvbe belefoglaltam egy üzenetet is a felnőtteknek, hogy a problémáikat ne a gyerekeken keresztül oldják meg, azok nem tehetnek róla, hogyha nem sikerült a kapcsolatuk.
Nálunk, Szlovákiában a gyerekkönyveimet elfogadták ilyennek: már több iskolában kötelező olvasmánnyá tették, de ennek ellenére a diákok szívesen olvassák, ami nekem nagy örömet okoz. Gyakran járok író-olvasó találkozókra, és örömmel tapasztalom, hogy a legtöbb gyerek pontosan tudja a választ, mikor megkérdezem, mi teszi őket boldoggá – a leggyakoribb válasz: a családjukkal lenni. És ez a könyvem üzenete is - a család a világon a legfontosabb.
Te vagy Klára? Vagy a regény minden szereplőjében van egy csipetnyi belőled?
Nos, én főleg és leginkább Klára vagyok, ami az eddig elmondottakból talán már kiderült. Nekem is gazdag képzeletem volt, hittem a csodákban, és a mai napig a kedvenc gyerekkönyvem a Harisnyás Pippi. Kicsit nagypapa is vagyok, legalábbis igyekszem az ő játékosságát és képzelőerejét alkalmazni a gyermekeimmel való kapcsolatban. De egy kicsit mindenki vagyok – siető szülő, aki mindent el akar végezni, nagyszülő, aki csak egy kis szórakozásra vágyik az unokákkal, és kicsit Klára is – a mai napig, mert ha a férjem elutazik szolgálati útra, mind a négy gyerekem velem alszik az ágyban, hogy ne féljek:-). Még ha gyakran össze is vesznek azon, hogy ki fog mellettem aludni.
