Danny bá és az eleven osztály
Danny bát minden gyerek imádja! Nála a matek, a nyelvtanóra, a környezet, de még a felelés is játék. Nincsenek vesztesek és győztesek. A lassúaknak és csendeseknek pont olyan jó, mint a nagyhangú eminenseknek. Mind ilyen tanár bácsit szeretnénk a gyerekeinknek. Ezzel a könyvvel tényleg meg lehet szeretni az iskolát! Olvassátok az első fejezetet, amelyben Danny bácsi megérkezik, és szeptemberben már kézbe is vehetitek a könyvet! - Rádai Andrea fordítása
Rántotta
Hétfőn új tanító bácsit kaptunk, mert a régi terhes. Mármint a régi tanító nénink. Egy hónapja azt mondta nekünk:
– Várandós vagyok. Kisbabám lesz.
– Úúú, akkor azt tetszett csinálni! – mondta Winston keménykedve.
Winston mindig arról beszél. A tanító néni ezért általában mérges szokott lenni, de most csak folytatta:
– Az a tanító bácsi, aki helyettem fog jönni, még csak most tanulja, hogyan kell tanítani. Gyakorlótanár.
Szóval nagyon kíváncsiak lettünk. Negyed kilenckor már mindenki bent ült a teremben. Szabival futva jöttünk a suliba.
Ja igen, én Marci vagyok, és Szabi a legjobb barátom.
– Én már láttam! – szólalt meg Léna.
– Nem mondod?! – vágott vissza, Dani. – Na és hogy nézett ki?
– Nem mondom meg!
Léna elégedetten ült a helyére.
– És honnan tudod, hogy ő volt? – kérdeztem. Ravasz volt tőlem, mi?
– Hát csak – felelte Léna makacsul.
Pontosan fél kilenckor kinyílt az ajtó. Egy öreg néni lépett a terembe.
Jé, ez az öreg néni a gyakorlótanár? És nem úgy volt, hogy bácsit kapunk?
– Gyere már! – mondta a néni, és ekkor tényleg bejött a terembe egy bácsi is. Vagyis inkább nagyfiú. Rövid, szőke haját jól bezselézte. A szeme nagy és világoskék volt. A ruháin látszott, hogy vadonatújak.
– Menjél már! – mondta a néni, és előretolta a fiút. – Gyerekek, ő Danny, az új tanító bácsitok.
Danny bá' megbiccentette a fejét, mire mi is biccentettünk. Pont mint a birkózók, amikor köszöntik egymást.
– Fiacskám, most már kezdd el! – szólt rá a néni. – Ha valami nem megy, telefonálj!
Adott egy puszit az arcára, és gyorsan megigazította a gallérját.
– Sziasztok, gyerekek! – fordult felénk a néni.
– Viszontlátásra! – feleltük.
– Szia, anyu! – szólalt meg Danny bá'.
Ekkor a néni kiment. Annyira csodálkoztunk, hogy meg se bírtunk szólalni. Szerintem még soha, egyetlen tanító néninél vagy tanító bácsinál sem voltunk ilyen sokáig csöndben.
Danny bá' letette a táskáját a földre, és szégyellősen ránk nevetett.
– Hát ez elég ijesztő – mondta. Majd felnézett, vett egy mély levegőt, és elkezdte sorolni: – Luca, Rozi, Hasna, Milán, Karim, Szabi, Lili, Erik, Léna, Winston, Marci, Bence, Gergő, Anna, Wahed, Rashida, Dani.
De okos, mindannyiunk nevét tudta!
– Megtanultam kívülről – mondta Danny bá' szerényen nevetgélve. Megpróbálta zsebre vágni a kezét, de a nadrágzsebe le volt varrva. Aztán köhintett, és megpróbálta hátrasimítani a frufruját. De ez se sikerült neki, mert a haja teljesen felállt a sok zselétől.
Feltette a táskáját az asztalára, és leült a tanító néni nagy, kék székébe. Mi csak akkor ülhetünk abba a székbe, ha születésnapunk van. De ilyenkor mi is pont úgy szoktunk nézni, mint most Danny bá'.
– Ha meghúzod azt a fekete kart, akkor lesüllyedsz a földre – mondta Gergő.
Danny bá' rögtön kipróbálta, és zsupsz, már zuhant is lefelé.
– De jó! – nevetett.
Ezután elővett a táskájából egy uzsonnás dobozt, és belekukkantott.
– Nyami! – csettintett a nyelvével. – Rántottás szendvics!
Rántotta! Úgy összefutott a nyál a számban, mintha kinyitottak volna benne egy csapot.
– Nekünk mink van? – kérdeztem halkan Szabit. Ő mindig megosztotta velem a kajáját.
– Sonkás szendvics – felelte Szabi.
– Bárcsak tízóraizhatnánk már! – sóhajtotta Danny bá'.
Az bizony tényleg jó lenne... Úgy csorgott a nyálam, mint egy kutyának. És nem én voltam az egyetlen, hallottam, hogy a többiek is csak úgy szürcsögnek.
– De, tanító bácsi... – szólalt meg Rozi –, ha gyorsan csinálunk egy foglalkozást, amit elnevezünk „tízórai projektnek”, akkor akár most is ehetünk – körbenézett az osztályban. – Így szokott lenni, ugye?
Nagy szemekkel és szorgalmasan bólogattunk, hiszen ebben mindannyian nagggyon biztosak voltak.
– Aha! – mondta Danny bá', és hatalmas betűkkel felírta a táblára, hogy TÍZÓRAI PROJEKT. – Így jó lesz? – kérdezte.
Naná, hogy jó volt! Nem sokkal később már mindenki lakmározott. Vagyis majdnem mindenki, mert Szabi nem tudta kettétépni a szendvicsét a sonka miatt.
– Szerezz egy ollót! – mondtam türelmetlenül. – Éhen halok!
– Megeszem a feléig – suttogta Szabi.
– Neked nincs semmid? – kérdezte Danny bá' teli szájjal.
– De van! – vágtam rá. – Mindjárt kapok Szabitól, csak ez a hülye sonka gumiból van.
– Várj! – mondta Danny bá'. És ekkor... ekkor kettétörte a szendvicsét, és azt a felét, amibe még nem harapott bele, nekem adta!
Hűűűha... Azt még hozzá kell tennem, hogy a világon senki sem tud olyan finom rántottát csinálni, mint az új tanító bácsi anyukája!
