A meseregény, amit olvasva minden kritikus toll után kapott
Amikor megjelenik egy könyv, a szerzőktől a Pagony-csapatig mindenki várja, mit fognak hozzá szólni az olvasók és a kritikusok, milyen recenziók és visszajelzések jelennek meg róla. Pláne, amikor egy olyan jelentős, aktuális társadalmi kérdéseket taglaló, a meseregények határait feszegető, varázslatos és érzékeny könyvről van szó, mint amilyen A Kóbor Szálló.
Vajon az olvasóközönség is érteni és érezni fogja, miért hiszünk annyira ebben a könyvben? A Kóbor Szálló esetében határozottan állíthatjuk, hogy igen: fantasztikus visszajelzéseket kaptunk róla! Hihetetlenül boldogok vagyunk, ezért ezeket szeretnénk most veled is megosztani.
A Könyves Blogon, Magyarország egyik legátfogóbb könyvekkel foglalkozó weboldalán, Kiss Orsi nagyszerű írása tökéletesen megfogalmazza azt, ami miatt mi is igazán büszkék vagyunk erre a könyvre:
“A Kóbor Szálló ugyanis első-, másod- és harmadsorban is meseregény, amely 100 százalékosan beteljesíti azt, amit műfajilag egy meseregény ígér. Egy varázselemekkel átszőtt, szerethető figurákkal és vicces párbeszédekkel teli sztori, aminek mellékesen van egy olyan (máskülönben fontos) zöngéje is, hogy azok az utcán élő, hajlék nélküli emberek, akiket a gyerekek lépten-nyomon látnak (vagy egészen a közelmúltig láttak), nem arctalan figurák, hanem olyanok, akiknek igenis van nevük meg történetük.”
Erre hívja fel a figyelmet Kiss Eszter javaslata is az indexen, az ország egyik leglátogatottabb hírportálán: “Ha elfogadásra neveled a gyereked a hajléktalanok iránt, ezt a könyvet add a kezébe”.
ITT rendeld meg!
Az elfogadás, a másik megértésének problémája nem is a gyerekeknél, hanem sokszor inkább a felnőttek körében kezdődik. A gyerekek számára minden tapasztalat új, ezért mindenhez és mindenkihez nyitottan állnak először - még nincsenek előítéletek, kőbe vésett prekoncepcióik, mint sok felnőttnek. Ez a mesekönyv abban segít, hogy ez így is maradjon: megerősíti a gyerekekben, hogy érdemes meghallgatni azt is, aki máshogy látja a világot, és emlékezteti a felnőtteket, hogy ők se felejtsék el, nem minden fekete vagy fehér.
A Kóbor Szálló társadalmi érzékenysége nem csak a sorok között rejlik. Molnár Jacqueline könnyed színekkel játszó, élénk illusztrációin a mindennapok valósága köszön vissza. Erre reflektál Both Gabi írása is a wmn.hu-n, az egyik legnépszerűbb online magazin oldalán:
„Az illusztrátor nagyon érzékenyen és valóban tabuk nélkül képezte le a történetet, az utcazenész háta mögött például egy nő hever a bokrok tövében, mellette két üres üveg.
Igen, ezt naponta látjuk, ahogy a gyerekeink is, és ugyanúgy hozzátartozik a valósághoz, mint ehhez a meséhez. Nagyon fontos, hogy egy mesekönyvben a képekben is megjelenjen a valóság.
És ez egy olyan könyv, ami nem akar hazudni. Nem fest rózsaszínű képet egy elképzelt világról. Igen. Így élnek mellettünk az embertársaink. Mi pedig csak nézzük.”
A komoly témavállalás ellenére A Kóbor Szállónak sikerült a legnagyobb kockázatot kivédenie: mentes miden nehézségtől és didaxistól. Egy igazi meseregény, aminek annyi mélysége és olvasata van, ahány olvasója - legyen az kicsi vagy nagy.
“A Kóbor Szálló egy nagyon szeretnivaló és szórakoztató könyv, saját kisiskolásainknak olvasásra, felolvasásra és hallgatásra is pont jó.” - írta róla az index.
Rengetegen gyűltetek össze január elején A Kóbor Szálló könyvbemutatóján, az eseményről a prae.hu, művészeti portál is beszámolt. Sándor Enikő írása Berg Judit szavait idézi:
“Valahogy minden szereplő olyan helyzetben van, hogy az olvasónak rögtön sztereotípiák juthatnak az eszébe, de a könyv csodálatos kedvességgel kezeli ezeket a helyzeteket, és építi le vagy alakítja át a meglévő előítéleteket.”
Hogyan olvassátok A Kóbor Szállót? Both Gabi figyelmeztet, hogy inkább egy ráérős délutánon fogjatok bele, mert mint írja: “Nagyon fáradt voltam, amikor éjfélkor kezembe vettem ezt a könyvet. Csak bele akartam nézni, mert másnap volt a könyv bemutatója, és azt akartam, hogy legalább legyen némi fogalmam róla, ha már elmegyek rá. Aztán elolvastam az első sorokat, és már akkor tudtam, hogy ezt bizony nem tudom letenni addig, amíg a végére nem érek. Így is történt.”
Olvassátok el ti is az első mondatot, és rendeljétek meg a könyvet, mert tényleg lerakhatatlan!
Olvasd el, mi mit írtunk a könyvről!
Szeretnéd tudni, milyen gyerekeknek szóló könyvek foglalkoznak még a hajléktalanság kérdésével? Nézd meg ezt a szemlét!
Tudd meg, milyen gyűjtést szerveztünk a hajlék nélkül élő művészeknek: SEGÍTS TE IS!
