Életmentő könyv - Családi összefogással a függőség ellen
  • 14-99

Dudits Dénes

Életmentő könyv - Családi összefogással a függőség ellen

Kulcslyuk Kiadó, 2019

180 oldal , Puha kötés

Ez a szeretted most is éppen azon munkálkodik, hogy módszeresen tönkretegye önmagát, droggal, alkohollal vagy gyógyszerekkel. Te azonban vissza akarod rántani a szakadék széléről, és én azt állítom, hogy ez sikerülhet is. Persze jelenleg úgy tűnhet, hogy őt az égvilágon semmi sem érdekli, csak a szer és a kábulat –az élet helyett egyfajta életpótlék. Még azzal sincs tisztában, hogy milyen nagy szüksége lenne segítségre, miközben Te azt hallod a szakemberektől: egy szenvedélybeteget csak akkor lehet megmenteni, ha az illető maga akarja és kéri ezt. Én azonban azt állítom: nem igaz, hogy csak azon a szerfüggőn lehet segíteni, aki magától felismeri, hogy mekkora bajban van, és önszántából szakemberhez fordul. Valójában már akkor közbe lehet lépni, amikor az illetőnek még nincs betegségtudata, és tapasztalatom szerint vissza lehet hozni akár a gödör fenekéről is. Gondolj erre a könyvre úgy, mint egy mentőkötélre, amellyel közösen elhúzzuk a fuldoklót a mentőcsónakig, hogy aztán a szakemberek segíthessenek rajta úgy, ahogy kell. Ez egy olyan mentőexpedíció lesz, amelyben rajtad és rajtam kívül az érintett többi hozzátartozója is részt vesz majd. Csak együtt tudunk valóban célt érni, ráadásul ez az összefogás a függőn kívül a többi családtagnak is segíteni fog. Abban a családban ugyanis, amelyben egy szenvedélybeteg él, nem kizárólag a függő van bajban, hanem egytől egyig mindenki. Vágjunk hát bele! Ismerd meg azt a módszert, amely a szenvedélybetegség árnyékában élő családok ezreinek adta már vissza a reményt szerte a világon: az intervenciót.

Elérhetőség: rendelhető

Várható szállítási idő: 3- 5 munkanap

Teljes ár: 3200 Ft
Aktuális ár: 2720 Ft
loyaltypoints14 törzsvásárlói pont
Kosárba

Sütihasználati beállítások