Halld meg szavaimat Isten! - tizenegy új Zsoltár
  • 14-99

Halld meg szavaimat Isten! - tizenegy új Zsoltár

Zeneszerző: Gryllus Dániel

Zeneszerző: Gryllus Vilmos

Gryllus KFT.

Az első Zsoltársorozat Tizenöt Zsoltár címmel 1997-ben jelent meg. Tizenöt évvel az első Zsoltár-átdolgozásaink megírása után új énekeket írtunk. A verseket a bibliai szövegek nyomán ezúttal is Sumonyi Zoltán írta, a dalokat Gryllus Dániel komponálta, kivéve a 104. Zsoltár dallamát, amelyet Sebestyén Mártának köszönhetünk. Az új sorozat szellemiségében és az alkotók, előadók személyében is azonos az első zsoltáros CD-vel. Dallamai közt sok a népdalszerű; a magyar, zsidó, középkori és mai hangzású dallamok egymás mellett szerepelnek. Talán ebből is érződhet, hogy a zsoltárok több ezer éves, Istent megszólító sorai a mai ember érzésvilágát éppúgy tükrözik, mint a középkoriakét és az ókoriakét. Sokat gondolkoztunk a lemez címén. Az előző (Tizenöt Zsoltár) mintájára a Tizenegy új Zsoltár csak alcímnek volt alkalmas. Dicsérd az Urat én lelkem; Mélyből dörömbölök Isten; Mégis bizakodom itt lenn… Sok szép mondat, címnek való, de talán érdemes volt várni, amíg rátaláltunk arra, ami kifejezi az Istenhez forduló zsoltáros lelkületet, a Bibliában minket megszólító sorokra adott emberi választ imádságban, himnuszban, könyörgésben, panaszban, dicsőítésben: Halld meg szavaimat Isten! Gryllus Dániel
Jelenleg nem rendelhető.
Teljes ár: 3450 Ft
Aktuális ár: 3278 Ft
loyaltypoints16 törzsvásárlói pont

Sütihasználati beállítások