Gyógyító lámpamesék

Pásztor Andrea és Nagy - Bán Kitti

Gyógyító lámpamesék

Kecskeméti Televízió Nonprofit KFT., 2021

80 oldal

Amikor egy kisgyerek kórházba kerül, kibillen az élete a normál kerékvágásból. Idegen környezetbe, idegen emberek közé csöppen, körülményes, olykor fájdalmas vizsgálatok várnak rá. Amellett, hogy betegség kínozza, félelmeivel is meg kell küzdenie. Bátornak kell lennie, amikor vért vesznek tőle, alá kell vetnie magát az orvosok minden utasításának. Ez a szituáció – legyen váratlan helyzet vagy tervezett kórházi kezelés – nagy próbatétel számukra, de sokszor a szülők is nehezen birkóznak meg a kezeléssel járó lelki teherrel. Bár a kórházban mindent megtesznek annak érdekében, hogy a bent tartózkodás ne viselje meg a gyermekeket, a szakemberek elsődleges feladata a gyógyítás. Ez a mesekönyv azzal a céllal született meg, hogy megkönnyítsük a kis betegek számára a kórházban töltött időt, segítsük őket félelmeik leküzdésében a mese nyelvén, amely a legközelebb áll hozzájuk. Hiszünk a mesék gyógyító erejében. Minden mese elröpíti, kiszakítja a gyerekeket a valóságból, elfeledteti velük betegségüket. Ha azonban olyan történeteket olvasunk számukra, amelyek a kórházban játszódnak, hozzájuk hasonló kisgyerekekről szólnak, könnyebben fel tudják dolgozni, mi vár rájuk az egyes vizsgálatok során. A szereplőkkel azonosulva otthonosabban érezhetik magukat a kórházban, az orvosok, ápolók munkáját megismerve barátként tekinthetnek rájuk. Bátorságot meríthetnek a kedves történetekből, és gyorsabb lehet a gyógyulásuk is. Bízunk abban, hogy otthon és a kórtermekben is gyakori vendég lesz ez a gyönyörű kiadvány, sok-sok kisgyereket varázsoljanak el a Gyógyító lámpamesék!

Elérhetőség: rendelhető

Várható szállítási idő: 3- 5 munkanap

Teljes ár: 3600 Ft
Aktuális ár: 3060 Ft
loyaltypoints15 törzsvásárlói pont
Kosárba
Győzd le a náthát könyvekkel!

Mit kezdjünk egy morcos gyerekkel, aki nem akarja bevenni az orvosságot, meginni a teát, és az élet igazságtalanságát úgy általában nem tudja elviselni?

Hát meséljünk neki! Most megfázós, torokgyulladásos, doktor nénis, meséket gyűjtöttünk nektek, amikben a kis főhősök gyógyulásának folyamatát követhetik végig a gyerekek, és így pillanatok alatt elrepül az az idő, amit a betegágyban kell tölteniük. Kattints a gyógyító könyvekért!

Összes kapcsolódó cikk

Sütihasználati beállítások