gyerekkönyv és játék

Végre! Végre megjelentek Móricz Zsigmond gyerekversei keménylapos lapozóban, mai illusztrációkkal. Aligha van család vagy óvoda, ahol kimarad az Iciri-piciri, A török és a tehenek. Még az is tud belőle sorokat, akinek se gyereke, se semmi köze a versekhez. Én is csak felnőtt fejjel kötöttem össze a szerzőt a művekkel, és csodálkoztam rá a szójátékos részletekre.

Tegnap délelőtt valami egészen különleges élményben volt részünk. Páran elindultunk, főképpen anyukák és gyerekeik (de csak semmi csüggedés, aztán apukák is érkeztek bőven, tehát a jóra ők is rávehetők) a színházba. Imádok eleve reggel a Ráday utca környékén sétálni, nem csak azért, mert laktam ott jó pár évet, hanem azért is, mert van valami különös hangulata ilyenkor - az amúgy déltől már iszonyatosan nyüzsgő - az ébredező sétálóutcának, ami egyben kicsit művésznegyed is.

Itt található a Stúdió K színház...

Már a királykisasszonyok sem a régiek. Nemrég olvashattunk Ursula Jones nem mindennapi királylányáról, aki ahelyett hogy kacsalábon forgó palotában várná a királyfit, inkább nyakába kapja a világot, és a nemesi vérre fittyet hányva, egy udvari bolonddal alapít családot. Az emancipált királylányok sora szerencsére tovább bővül. Most rögtön egy kötetben kettővel is találkozhatunk. Jó könyv-sorozatunk következő darabja, Paul Maar tollából, a Tessék engem megmenteni!

Vallási hetünk keretében a méltán népszerű Zsidongók kitalálójával, írójával beszélgettünk. Verő Bán Linda művészettörténet szakon végzett a Héber Egyetemen, Jeruzsálemben, majd egy évet Stockholmban töltött a Paideia nevű iskolában, ahol európai zsidó kultúrát tanult a legkülönbözőbb megközelítésekből (mindenkinek szívből ajánlja a helyet, info itt).

Már 5 éve a Frankel Leó utcai zsinagóga rebecenje (Verő Tamás budai rabbi felesége), 3 éve vezeti a Hillel Alapítványt (www.hillel.hu).

Nem titok, hogy az egyetemen ismertem meg Lackfi Jánost, mégpedig kortárs irodalom szemináriumon, a szabadon választhatók legszabadabbikán... Már akkor nagy hatást gyakorolt rám a Lackfi-életérzés két eleme, az egyik a megállás nélküli, fáradhatatlan élet, a másik az abszolút respect más költőbarátok iránt, a híres írói hiúság verseny lehetséges elkerülésével. Könyvei sokoldalúak, izgalmasak, bátran hág át műfaji határokat és közben edzésben tartja énünk humorosabbik részét is. Ezen a héten Lackfi Jánost kérdeztük munkáról, életről, könyvekről.

Ha van néha egy-két órád szombat délutánonként, csak úgy havonta egyszer, akkor érdemes benézni parkozás és fagyizás között a Pagonyba. Mert még az is lehet, hogy ott találod kedvenc Kövér Lajosod íróját a boltban, vagy egy-két részeg elefántot a könyvek között...

"Rémséges ám a reggeli,
az ember tépi meg nyeli,
hasa fog tőle rengeni,
hideglelős a reggeli!"

Gyerekként az egyik kedvencem volt a hajtogatós rajzolás. Hárman kellett játszani. Az első a fejet, a második a törzset, a harmadik pedig a lábat rajzolta meg, de úgy, hogy a többiek nem láthatták. Ha a rajzoló kész volt, be kellett hajtania a lapot és tovább kellett adnia a következőnek. A végén persze mindig valami iszonyú torzszülemény sült ki az egészből, amin még egy jó darabig kuncogtunk.





A kelekótya kaméleon meséjének láttán rögtön ez a játék jutott eszembe. Na meg a gyerekkorom, ami jórészt azzal telt, hogy a többieket nézve mindig kicsit más akartam lenni. Egy fejjel alacsonyabb, egy kicsit vagányabb, vagy csak olyan, akinek amerikai nagybácsija is van...