Heni és a hajmeresztő terv

Lackfi János

Heni és a hajmeresztő terv

Róth Anikó illusztrációival

Bolti ár: 2499 Ft
Neked: 2124 Ft
Elérhetőség: jelenleg nem rendelhető
Egmont Hungary Kft., 2011
24 oldal
, 299x215 mm, Kemény borító  

Aztán van ám itt két ovis, Beni és Szabi, no meg két komoly iskolás lány is, Heni és Ági. Első hajmeresztő kalandjukat közösen olvashatják már olvasni tudó kicsik és velük együtt olvasó nagyok. Az Együtt olvasni jó! sorozat könyvei kiválóan alkalmasak arra, hogy a gyermek egy felnőtt segítségével és bátorításával gyakorolhassa az olvasást, együtt olvasva a könyvet.

Ezt a könyvet 7-10 éves gyerekek számára ajánljuk.

A szerzőről

1971-ben született, költő, író, műfordító, tanár. Az ELTE-n doktorált, a Magyar Irodalomtörténet Tanszéken. 199 ót a Nagyvilág folyóiratot is szerkeszti, és majd’ minden hazai folyóiratban publikál is. Öt gyermek édesapja, 2000-ben József Attila-díjjal tüntették ki.

Inkább költőként ismerjük a nevét, a Kövér Lajos színre lép viszont prózai mű. Ez csak kiruccanás a lírából, vagy egy új irányvonal?

A gyerekeknek szánt regénnyel párhuzamosan egy felnőtteknek írott is megjelent Halottnéző címmel, úgyhogy kétségkívül prózásodom. A költészetet persze nem hagyom el hűtlenül (remélem, az se engem!), a Móránál nemrég jött ki Törpe és óriás között című gyerekverskötetem. Életre hívtam viszont Kövér Lajost, ezt a csupaszív, csupaháj figurát, aki csupaizom barátaival súlyemelő-világbajnokságot szervez, és különféle kalandokon esik át. Márpedig Lajos él és élni akar, már készülődik is a folytatás, bár egy-két évbe mindenképp beletelik, míg a Kövér Lajos aranykeze megjelenhet: ugyanis még meg kell írni.

Úgy tudom, öt gyermek édesapja. Gyermekkönyvei témáit, történeteit népes családja ihleti?

Az biztos, hogy nélkülük nem írnék gyerekirodalmat, vagy éppen nem ilyet. Kövér Lajos világra jöttét családom velem együtt izgulta végig, tizenöt éves fiamtól négyéves kislányomig bezárólag mindenki hallgatta esténként a sorra készülő fejezeteket. Bögre család című mini verses családi 'kalandregénykém' pedig, melynek még talán ebben az évben kijön a második része, kifejezetten öt gyermekem viselt dolgait 'teregeti ki' a publikum előtt: a vécére járás bonyodalmaitól a cserebogár-gyűjtögetésig, a légyöléstől a fényképezésig.

Bár felnőtteknek szóló könyvei is jelentek meg, alapvetően gyermekvers-költőnek ismerjük. Marad ezen a területen, vagy inkább távolodna a gyermekirodalomtól?

Vicces ez a 'bár': tíz könyvet írtam, tizennyolcat fordítottam 'felnőtteknek', számos díjam közül mindössze kettőt kaptam gyerekirodalmi munkáimért, ám legyen. Megesik, hogy csak gyerekírónak, gyerekköltőnek ismernek, persze hogy vállalom. Honlapomon, a www.lackfi-janos.hu alatt ízelítőt is kaphatnak az olvasók mindkét féle tevékenységemből Nem hiszem, hogy le tudnék mondani a gyerekkönyv-írásról, végleg függő lettem. Az alkotás vegytiszta gyönyörűségét találtam meg benne, hiszen amúgy elég sokat szenvedek a számítógép előtt, főleg ha prózáról, drámáról van szó. Ugyanakkor kedvelem a határátlépéseket: gyerekkönyveim egy-egy részmozzanatát a kisgyerek nem vagy csak majd felnőttkorában értheti meg. A neki felolvasó szülő azonban jól mulathat rajta most is. Újabban pedig Kiss Ottó vagy Erdős Virág kollégáimhoz hasonlóan azzal is kísérletezem, hogy (persze minden gügyögés nélkül) a felnőtteknek visszaadjam a gyermeki, ha úgy tetszik, gyermeteg olvasás elveszett élményét. 'Versek felnőttes gyerekeknek és gyerekes felnőtteknek' alcímet viselő kötetem, mely alighanem jövő év Könyvhetén lát majd napvilágot, egy Tüdő Gyula nevezetű kisfiú szemével igencsak kegyetlenül, de mind középiskolások, mind felnőttek számára szórakoztatóan (teszteltem!) láttatja a világot.

A szerző más könyvei

  • Kapjátok el Tüdő Gyuszit!
    Lackfi János
    Móra Kiadó
    Neked: 2117 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2490 Ft
    Versek felnőttes gyerekeknek és gyerekes felnőtteknek.
  • Domboninneni mesék
    Lackfi János
    Móra Kiadó
    Neked: 2117 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2490 Ft
    Tizenhárom izgalmas mese, izgalmas szerzőtől, izgalmas illusztrációkkal.
  • Átváltozós mesék
    Lackfi János
    Cartaphilus
    Neked: 1992 Ft (-20%)
    Bolti ár: 2490 Ft
    Lackfi János könyvében minden mindenné átváltozik. Tudtátok, hogy a családi autó voltaképpen királyi udvar? Hát persze: a sebességváltó a hopmester, és póniszerű lóerők futkorásznak a hátsó ülésen...
  • Kövér Lajos színre lép
    Lackfi János
    General-Press Kiadó
    Neked: 1760 Ft (-20%)
    Bolti ár: 2200 Ft
    Kövér Lajos olyan kövér ember volt, hogy akkora karosszék kellett neki, mint egy hajó. És olyan kövér, hogy akkora ágyban fért csak el, mint egy ház. Egy barátja viselt rá gondot, akit Sovány Lacinak hívtak.
  • Törpe és óriás között
    Lackfi János
    Móra Kiadó
    Neked: 1267 Ft (-15%)
    Bolti ár: 1490 Ft
    Lackfi János ismét egy olyan verseskötettel rukkolt elő, ahol ha beleugrunk a világturmixba, "Jönnek villogó darazsak,/neonfirkák, fényparazsak,".
  • Élő hal - Versek 2004-2010
    Lackfi János
    Helikon Kiadó
    Neked: 2542 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2990 Ft
    Miért éppen Élő hal? Hát mert élek, akár hal a vízben.
  • A buta felnőtt
    Lackfi János
    Móra Kiadó
    Neked: 1097 Ft (-15%)
    Bolti ár: 1290 Ft
    Mit tanulhat egy okos gyerek egy buta felnőttől? Hát azt, hogy ő maga milyen. Ha jó erősen belenézel a szemembe, meglátod, ott vagy benne te is, örömeiddel, bánataiddal, fejen állva, talpon és hanyatt fekve.
  • Ugrálóház - Versek, mondókák kicsiknek
    Lackfi János
    Egmont Hungary Kft.
    Neked: 2295 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2700 Ft
    Friss, vicces mondókák és versikék Lackfi utánozhatatlan humorával.
  • Purimi Zsidongó
    Lackfi János
    Hillel Zsidó Oktatási és Ifjúsági Kp. Alapítvány
    Neked: 1267 Ft (-15%)
    Bolti ár: 1490 Ft
    Eszter történetét és az ünnep hagyományait bemutató hiánytpótló könyv arról, hogyan ünnepeljen a család otthon, hogyan keltsük fel a gyerekek érdeklődését és miről érdemes beszélgetni az ünnep kapcsán.
  • Bögre család
    Lackfi János
    Csimota Könyvkiadó
    Neked: 1360 Ft (-15%)
    Bolti ár: 1600 Ft
    A versek egy-egy gyerekszereplő szemszögéből mutatják be a család 7 tagjának mindennapjait - balatoni nyaralások, közös zenélések, orkánszerű hisztik, féktelen játékok - melyekben könnyen saját magunkra és családunkra ismerhetünk.
Lackfi János összes könyve...

Cikkek

Újak, szépek, kicsiknek

2011. október 19. - Vera cimkék: ismertető 

oKépeskönyvet és lapozót nem csak bölcsiseknek lehet venni - erről árulkodnak az őszi újdonságok. Hiszen, nem lehet elégszer hangsúlyozni, a nagyobbaknak, akár az iskolásoknak is ugyanolyan fontos a kép, és az, hogy szép könyvet vegyenek a kezükbe, mint a kicsiknek. Szemlénkben találtok olyan darabot, ami valóban a legkisebbeket szólítja meg, olyat, amely a humorával a nagyobbakat és a felnőttet szórakoztatja, letisztult képi világával pedig akár a két évest is leköti, és olyat is, amelyben a szülő és a gyerek is megtalálja a saját nézőpontját. És végül egy olyan darabot, ami kifejezetten első olvasóknak szól, önálló olvasásra buzdít.