Interjúnk Bagossy Lászlóval, A Sötétben Látó Tündér című könyv szerzőjével

Eddig rendezőként ismertünk, könyved, ha jól, tudom, még nem jelent meg - A Sötétben Látó Tündér lesz az első -, de ez is előbb volt színdarab, és csak most, 4 évvel később született belőle könyv. Ez a szöveg azonban nagyon "kész, érett" szöveg. Hogy-hogy eddig nem írtál?

Húsz évvel ezelőtt még úgy tűnt, hogy íróember leszek, verseket és kritikákat publikáltam, és egy könyvem is majdnem megjelent, de az utolsó pillanatban visszakértem a kiadótól, mert nem éreztem magamban elegendő belső kényszert a folytatáshoz. Aztán a színház felé fordult az életem, és ott a külső kényszerek egész garmadája segített engem abban, hogy előadásokat hozzak létre.

Mesélnél a szöveg keletkezéséről?

A szöveg keletkezése szép példája ezeknek a külső kényszereknek. Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója vetette fel, hogy rendeznék-e valamit gyerekeknek, már meg is szerezte rá a pénzt, az 5-8 éveseket szerette volna célba venni, vagyis pont a fiam és a lányom korosztályát, akikkel odahaza nagyon intenzív meseirodalmi életet éltem. Pogány Judit személyében egy csodálatos mesemondó is a rendelkezésemre állt, nekem már csak ki kellett találnom valami alapötletet, aztán írót is keresni kezdtek, hogy ezzel se legyen gondom – de végül nem találtak.
Adva volt egy direktor, aki kényeztet és vakon bízik bennem, egy célközönség, aki ott rohangál körülöttem egész nap a konyhában, egy tíz oktávos színésznő-hangszer, akinek a hangjaira nagyon inspiráló dolog komponálni, és egy izgalmas, kockázatos gyerekszínházi ötlet: a sötét. Ennél jobb konstellációt nehéz lenne elképzelni, így hát a megírást is elvállaltam.

A szöveg alapvetően népmesei motívumokból építkezik, a végeredmény azonban mégis egy nagyon mai mese. Mit gondolsz erről? Miért érzed fontosnak, hogy ennyire sokrétű szöveget adj gyerekek kezébe-fülébe?

Van egy külső mese, a Sötétben Látó Tündér meséje, meg egy belső, ami a Világszép Nádszálkisasszony című népmese motívumaira épül. Ez a két történetszál tekeredik egymásra, mégpedig egyáltalán nem véletlenszerűen, hiszen mindkettőnek központi témája a sötétség. Nagyon igyekeztem, hogy ez a duplafedelűsége ne tegye túlságosan bonyolulttá a szöveget, és hogy a gyerekek elegendő segítséget kapjanak a benne való tájékozódáshoz. Íróként és színházrendezőként is folytonos teszteknek vetettem alá az anyagot, otthon felolvasásokat tartottam Julinak és Bálintnak, miközben fel-le kapcsolgattam a csillárt, és aggodalmaskodva a véleményüket kértem. Ebben az időszakban nagy hatással voltak rám Bruno Bettelheimnek a népmesékre vonatkozó nézetei, az archaikus történetek tudatalattinkat megmozgató erejéről. Általában nagyon óvatos vagyok a teóriákkal, de most a gyakorlatban is komoly hasznát láttam ezeknek az elmélkedéseknek. Eredendően a gyermeki lélek búvára próbáltam lenni, de később, a felnőtt nézők reakcióit figyelve jöttem rá, hogy ennek a mesének a mélyén tulajdonképpen a gyermek-szülő viszonyról beszélek, és ez engem is meglepett, sőt a felismerés pillanatában meg is hatott, bármilyen nárcisztikusnak tűnik is a dolog.

A színdarabod egyik leglényegibb jellemzője a sötéttel való játék - a színpadon sokszor vaksötétben ülünk, nem látunk semmit, csak Pogány Juditot halljuk. Ez a könyvben meg tud jelenni valahogy?

A sötétséggel való játék színházi ötletként született meg, ehhez írtam a színdarabot. Sokan próbáltak meg lebeszélni róla, mondván, hogy a gyerekszínházban öngyilkos dolog a sötétséggel játszani, hiszen a sötétben rendszerint elszabadul az a jó kis ordítozós-visítozós pokol. Az előadás végül eloszlatta a kételyeket, és amikor felmerült a könyv gondolata, törtem a fejemet, hogy hogyan lehetne ezt a színházi ötletet az otthoni mesélés szituációjára transzponálni, de csupa giccses, bazári ötlet jutott csak az eszembe fluoreszkáló betűkkel és a könyvhöz fóliázott, fröccsöntött varázsgyűrűvel, ezért könnyű szívvel lemondtam róluk.

A színdarabnak van egy nagyon erős látványvilága, amit az öcséd, Bagossy Levente készített. Úgy érzem, a könyvnek is lett egy nagyon erős látványvilága, ezt pedig Takács Mari készítette. A kettő viszont nagyon különböző. Ez nem zavaró? Hogy tetszenek Mari rajzai?

Takács Mari egy nagyon tehetséges, szuverén alkotó. Eszembe sem jutott, hogy befolyásolni próbáljam. Mindig arra bíztattam, hogy szabadon, a saját legjobb belátása szerint dolgozzon a könyvön, és egyáltalán ne érezze úgy, hogy az előadás képi világához kell alkalmazkodnia. Így is tett, és a könyv az ő személyes vízióját tükrözi a mesémről, aminek nagyon örülök.

Tervezel még gyerekeknek való darabot írni?

Általában nem tervezek semmit. Hagyom, hogy az életemből és a szakmámból fakadó helyzetek satuba fogjanak és kisajtoljanak belőlem valamit.

• pöttyös2009-11-10 15:16:57
  Csodálatos dolog, hogy megszületett ez a könyv! Így legalább azokhoz is eljuthat, akik nem látták ezt a fantasztikus előadást!