Útikalauz a vershez
  • 14-18

Fenyő D. György

Útikalauz a vershez

Illusztrátor: Gráf Dóra

Pagony Kiadó, 2021

200 oldal, Puha kötés

Itt egy könyv, ami után úgy fogod érezni, mától csak verseket akarsz olvasni!

Az Útikalauz a vershez 25 kortárs és klasszikus magyar szerző művén keresztül megmutatja, hogy a költészetről lehet és érdemes beszélgetni, és rávezet, hogy a költészet igenis mindenkihez és mindenkiről szól.

Fenyő D. György mögött hosszú évek tanári tapasztalata áll, éppen ezért pontosan tudja, hogyan lehet jól szólni a fiatalokhoz. Közös gondolkodásra sarkall, és nem életrajzi információkkal tömi az olvasó fejét. Érezni és érteni segít a költészetet, nem feleltet belőle. És ha ez nem lenne elég, Gráf Dóra csodás illusztrációi biztosan felkeltik a fiatalok érdeklődését. Miután pedig kezükbe vették a könyvet, már egyenes út vezet a versek megszeretéséhez.

Ne mondd, hogy nincs időd verset olvasni, egy vers, az két perc, három perc, ennyi ideje mindenkinek kell, hogy legyen, és amúgy semmi a világon úgy meg nem éri a ráfordított időt, mint a vers, mert ez alatt a két perc alatt megváltozhat az életed, ha hagyod, hogy a szöveg megérintsen, ha megfelelő pillanatban és lelkiállapotban talál el, valósággal átprogramozza az agyad, jobban mint bármilyen drog vagy bármilyen gyógyszer, kiránt a valóságból, felráz, magadhoz térít, egy pillanatra átröppent valaki másnak az agyába, egy villanásnyira másként fogsz gondolkozni, olyat látsz és érzel, amit egyébként sose láttál és éreztél volna, és utána ez az élmény is veled marad, úgy fogsz emlékezni a pillanatra, ahogy egyébként nem emlékeztél volna rá. Ne mondd, hogy nem érted, elég ha elolvasod, nem elemezni kell, elég odafigyelni rá, hagyni, hogy működjön, hogy hasson – Fenyő D. György nagyszerű könyve pontosan erre való. Megmutatja, hogy működnek a versek és hogyan lehet használni őket, ezzel segít megőrizni a józan eszünket, és segít élni.

Dragomán György

Elérhetőség: rendelhető

Várható szállítási idő: 3-5 munkanap

3990 Ft
3392 Ft (-15%)

loyaltypoints17 törzsvásárlói pont

Kosárba
Mitől vers a vers?

Itt egy könyv, ami után úgy fogod érezni, mától csak verseket akarsz olvasni! Az Útikalauz a vershez 25 kortárs és klasszikus magyar szerző művén keresztül megmutatja, hogy a költészetről lehet és érdemes beszélgetni, és rávezet, hogy a versek igenis mindenkihez és mindenkiről szólnak. Tudj meg mindent Fenyő D. György legújabb könyvéről!

Párbeszéd a gyerekek és az irodalmi szöveg között

Fenyő D. György mögött hosszú évek tanári tapasztalata áll, éppen ezért pontosan tudja, hogyan lehet jól szólni a fiatalokhoz. Legújabb könyvében is bizonyítja ezt. Az Útikalauz a vershez kapcsán beszélgettünk a szerzővel. Kattints, és tudj meg mindent erről a különleges kötetről!

Útikalauz a vershez

Ismerd meg Fenyő D. György nagyszerű, új könyvét, amely bevezet a költészet rejtelmeibe! Igazi útikalauzként szolgál, felhívja a figyelmet arra, amit semmiképp sem érdemes kihagyni, és megtanít rá, hogyan fedezd fel önállóan mindazt, ami ebbe a kötetbe nem fért bele. Lapozz bele, gondolkozz, gyönyörködj és barangolj a költészetben!

Összes kapcsolódó cikk