Antológiát szerkeszteni annyit tesz, mint virágcsokrot kötni. Majdnem szó szerint is, mert az anthosz azt jelenti: „virág”, a lego pedig: „gyűjteni”. A Lehetnék bárki című versgyűjteményben száztíz magyar költő százhatvan verse olvasható, szóval egy mezőnyi költemény van itt bokrétába szedve.

És hogy mi köti össze őket? Elsősorban az, hogy mindegyik vers a költők harmincéves kora előtt született. Az antológia kétharmadában a mai húszas éveit taposó generáció versei szerepelnek, az egyharmadában pedig már köztünk nem élő költők művei. Közöttük vannak Adytól Vörösmartyig a nagy régiek, és 20–21. századi költők is, mint Juhász Ferenc, Nemes Nagy Ágnes, Petri György, Térey János és Weöres Sándor.
A válogatás egyik szempontja, hogy olyan szövegekalkossák az antológiát, amelyek utat találhatnak a fiatal olvasókhoz, mint a Szívlapát versei, de az olvasók azt is láthassák, milyen a mai legfiatalabb költészet, és milyen utakon jártak húszas éveikben a nagy elődök.

Az antológia nyolc tematikus ciklusa mutatja, hogy az olyan témák, mint a szerelem, a család, a város vagy a természet, összehozza a régi és az új költőgenerációkat, de az is tisztán látszik, mennyi úton-módon jelenik meg mindez a művekben, és mennyire másként a korábbi századokban és a jelen költészetében. Ahogy a költő mondja: „Szívem most illatzacskó, / lelkem illatház: / ez a sok illat engem / hogy megbabonáz…” (Babits Mihály), hiszen „…a sugárutak mentén hokibotok virágzanak” (André Ferenc).

A verseket a Szívlapát antológia szerkesztője, Péczely Dóra válogatta. A borító és a versekhez készült rajzok Locsmándi Mátyás munkái, aki szintén a huszonévesek csapatát erősíti, és ez az első könyv, amelyet illusztrált.