Lehetnék bárki - Kortárs és kortalan versek
  • 14-99

Lehetnék bárki - Kortárs és kortalan versek

Szerkesztő: Péczely Dóra

Illusztrátor: Locsmándi Mátyás

Tilos az Á Könyvek, 2020

292 oldal , Puha kötés

Antológiát szerkeszteni annyit tesz, mint virágcsokrot kötni. Majdnem szó szerint is, mert az anthosz azt jelenti: „virág”, a lego pedig: „gyűjteni”. A Lehetnék bárki című versgyűjteményben száztíz magyar költő százhatvan verse olvasható, szóval egy mezőnyi költemény van itt bokrétába szedve.

És hogy mi köti össze őket? Elsősorban az, hogy mindegyik vers a költők harmincéves kora előtt született. Az antológia kétharmadában a mai húszas éveit taposó generáció versei szerepelnek, az egyharmadában pedig már köztünk nem élő költők művei. Közöttük vannak Adytól Vörösmartyig a nagy régiek, és 20–21. századi költők is, mint Juhász Ferenc, Nemes Nagy Ágnes, Petri György, Térey János és Weöres Sándor.
A válogatás egyik szempontja, hogy olyan szövegekalkossák az antológiát, amelyek utat találhatnak a fiatal olvasókhoz, mint a Szívlapát versei, de az olvasók azt is láthassák, milyen a mai legfiatalabb költészet, és milyen utakon jártak húszas éveikben a nagy elődök.

Az antológia nyolc tematikus ciklusa mutatja, hogy az olyan témák, mint a szerelem, a család, a város vagy a természet, összehozza a régi és az új költőgenerációkat, de az is tisztán látszik, mennyi úton-módon jelenik meg mindez a művekben, és mennyire másként a korábbi századokban és a jelen költészetében. Ahogy a költő mondja: „Szívem most illatzacskó, / lelkem illatház: / ez a sok illat engem / hogy megbabonáz…” (Babits Mihály), hiszen „…a sugárutak mentén hokibotok virágzanak” (André Ferenc).

A verseket a Szívlapát antológia szerkesztője, Péczely Dóra válogatta. A borító és a versekhez készült rajzok Locsmándi Mátyás munkái, aki szintén a huszonévesek csapatát erősíti, és ez az első könyv, amelyet illusztrált.

A webshop készletén jelenleg nincs, de rendelhető, amennyiben be tudjuk szerezni, a várható szállítási idő: 8- 15 nap.

Teljes ár: 3990 Ft
Aktuális ár: 3392 Ft
loyaltypoints17 törzsvásárlói pont
Kosárba
Könyvet, kamasznak? Naná!

Kemény dió kamasznak könyvet választani, hiszen minden hónappal egyre okosabbak és tudatosabbak lesznek, és egyre nehezebb őket olyan dolgokkal megfogni, amikről tudod, hogy fontosak, de közben nem válsz a szemükben halálciki módon erőlködő felnőtté.
Ebben az ajánlóban olyan könyveket gyűjtöttünk össze nagyon célirányosan, amik közül biztosan találsz olyat, amivel lenyűgözöd majd!

Könyvek – nem csak gyerekeknek

Őszinték leszünk. Van, hogy annyira elmerülünk a körülöttünk lévő gyerekek ajándékainak kiválasztásában, hogy a felnőttekre már csak az utolsó utáni pillanatban marad idő. Ha veled is megesett már hasonló, vagy még gyűjtögeted az ötleteket, kiválasztottunk neked pár olyan ajándékötletet, amelyek nemcsak a gyerekeknek, de a szülőknek is nagy örömet fognak okozni – olvass tovább, mindenkinek találsz itt valamit!

Év végi jutalomkönyvek középiskolásoknak

Kedves pedagógusok!

Az év végi jutalomkönyv kiválasztása mindig nehéz feladat, ha szeretnénk valóban személyre szóló, az érdeklődési körnek megfelelő, nem nyomasztóan nehéz, de mégis minőségi olvasmányt adni a diákok kezébe. Ehhez szeretnénk most segítséget nyújtani a középiskolában tanítóknak a Pagony&Tilos az Á könyvek kínálatából merítve.

Alábbi szemlénk a választást kívánja megkönnyíteni, de ennél jóval gazdagabb kínálatból válogathatsz.

Összes kapcsolódó cikk