Bartos Erika megkerülhetetlen és meghatározó alakja a mai gyerekirodalomnak, rengeteg családban nincs lámpaoltás az ő meséi nélkül. Bogyó és Babóca része az életünknek.
Bartos Erika titka valószínűleg ugyanaz, mint Marék Veronikáé – nagyon szívből csinálja azt, amit csinál, és komolyan veszi a gyerekeket. És nem mellesleg: ők mindketten nagyon tudják, milyen az, egyszerre írni és rajzolni (mint Szutyejev, aki egyik kezével írt, másikkal rajzolt), és a megfelelő arányban adagolni a képhez a szöveget, illetve a szöveghez a képet.
A Babóca-történetek a szociális kapcsolatok működésének és működtetésének történetei, barátok támogatják benne egymást és vesznek részt közös élményekben, tapasztalják meg, hogy mi a jó és a rossz. „Bogyó és Babóca alig észrevehető parányok – írja Tóth Ákos –, akik szinte egzotikus élőlényekként köszöntik a friss gyerekolvasót, pedig állandóan körbevesznek minket a valóságban, rejtőzködve, építkezve, magányosan vagy bolyba gyűlve. Az más kérdés, hogy valamiképpen, a felnövekedés folyamata során az ember fokozatosan elveszíti azt az élességet, ahol ők, tücskök-bogarak, csigák láthatóvá válnak. Vagyis Bartos kezdő mozdulatában, világa kereteinek kijelölésében eleve a gyermekértelmet – és gyermekkíváncsiságot, -érzékenységet – szólítja meg, magától értetődően gyerekvilágot teremt. A visszanyert – vagy, ezúttal, a még el sem vesztett - kicsiség világát.”
