25 év, 25 könyv és 25 történet, ami mögöttük van
25 évesek lettünk, és ezt bátran mondhatjuk többesszámban: egy pagonyos közösség alakult, melynek tagjai évről évre bővülnek – miközben a legelső vásárlóink is még visszajárnak. Olvasd el, hogyan emlékeznek vissza pagonyos munkatársak a kezdeti évekre: a személyes történetek, érdekességek mellett minden évből egy fontos könyvet is kiemelünk. Így formálódtunk évről évre: de jó, hogy már ennyi idősek vagyunk! Olvass tovább!
2010. A Pagony marketingcsapatának köszöntője
Lili:
Sziasztok, Lili vagyok, már majdnem 3 éve a Pagony marketingcsapatának tagja! Ezalatt a 3 év alatt rengeteget tanultam MINDENRŐL, ami a gyerekkönyvekhez kapcsolódik, ami szuper, mert jelenleg gyerekkönyv témában írom a doktorimat az ELTE-n. Szerintem a legszuperebb választás a Tölgyerdő-sorozatot a marketing kezébe adni, mert nagyon sokan vagyunk nagyon sokféle dologban jártasak, sokféle készséggel, pont mint a Tölgyerdő-könyvek szereplői.
Én leginkább Borzzal tudok azonosulni a Borz zenekara című könyvből, no nemcsak azért, mert az én öltözékeim nagy része is fekete-fehér, hanem azért is, mert „Borz remekül nagybőgőzik,/S zenekarra vágyik...”
Én nem nagybőgőzöm, de ahogy Borz sem tudna egyedül fellépni Nyuszi, Teknősbéka, Mókus, Bárány, Vadnyúl, Pele, Malac, Mackó bácsi nélkül, úgy én is hiába vágom a videókat a Pagony közösségi oldalaira, ha nincs, aki megossza, nincs, aki szerepel benne, nincs, aki segít a szöveg megírásában, a vizuális elemekben, a zeneválasztásban. Szóval én vagyok a bőgős Borz, de ki hallgatna meg egy egész estés nagybőgőkoncertet? Na ugye.
Boldog szülinapot, Pagony!
Dominika:
Ahogy Lili megtalálta önmagát Borzban, úgy találtam meg én is Nyuszikában – a Nyuszika új ruhájából. A könyvben Nyuszika újabb és újabb megoldandó problémákkal szembesül, nekem pedig a Pagonynál a megoldások keresése az egyik fő feladatom: hiszen nemcsak a kontentcsapat munkáját kell összefognom, hanem a weboldal fejlesztéseit is egyben kell tartanom.
Hosszú út vezetett idáig – több mint 10 éve (!), még az egyetem alatt kezdtem el dolgozni az azóta Zuglóba költözött Sugár Pagonyban. Szuper évek voltak! Nemcsak eladóként, hanem üzletvezetőként is dolgoztam, majd később – már a marketingcsapat tagjaként – egyre jobban megismertem az egész bolthálózat és a kiadó működését. Szakmailag rengeteget adott nekem a Pagony.
De talán ennél is fontosabb, hogy emberileg mennyit kaptam. Az évek alatt rengeteg fantasztikus embert ismertem meg a Pagonynál, akikkel nemcsak együtt dolgoztunk, hanem együtt gondolkodtunk, nevettünk, néha vitatkoztunk is. Voltak hosszú beszélgetések könyvekről, munkáról, gyerekekről, meg úgy általában az életről – kávé mellett, két feladat között vagy épp egy hosszú nap végén. Ezekből a beszélgetésekből rengeteget tanultam, sokszor kaptam új nézőpontokat, és közben pedig olyan kapcsolatok alakultak ki, amikért nagyon hálás vagyok.
Kíváncsian és várakozással tekintek az előttünk álló évekre – biztos vagyok benne, hogy még ennél is több szuper élmény vár ránk. Boldog 25. születésnapot, Pagony!
Vera:
Több mint 20 éve dolgozom a Pagonynál, így talán az egyik legrégebbi pagonyosnak számítok. Nagyon régen – ma már hihetetlen – még ketten alkottuk azt a kis csapatot, amely a könyvmegjelenésekkel és azok kommunikációjával foglalkozott.
Azóta ebből a kis magból egy hétfős, összetartó marketing- és PR-csapat nőtt ki, ahol mindenki megtalálja a saját helyét és erősségét.
Amikor elindultunk, a tudatos könyvmarketing még egészen másképp nézett ki. Ma már sokkal több tudás, tapasztalat, tudatos, átgondolt tervezés és persze technika segíti a munkánkat: hírlevelek, közösségi média megjelenések, kampányok, bolti programok, könyvek és játékok kommunikációja tartozik hozzánk. Röviden: mi vagyunk azok, akik addig mesélünk, mutogatunk, lelkesedünk egy-egy Pagony-könyvért és játékért (illetve mindegyikért!), amíg végül mindenki szeretné kézbe venni őket. Beleszeretős munka ez ám a javából!
Az én feladatom elsősorban az, hogy a Pagony megjelenései eljussanak a folyamatosan változó sajtóhoz és médiához, de ez mindig közös csapatmunka eredménye.
Kicsit mi is úgy vagyunk, mint a Malacbújócska szereplői: Malac kitartóan keresi Tyúkot, és az út során mindig új szereplők, helyzetek és kapcsolódások kerülnek a történetbe. Így haladunk mi is – ötleteket, lehetőségeket, csatornákat keresve, mert egy könyv attól még nem lesz siker, hogy megjelenik. Az igazi kaland és kihívás ott kezdődik, hogy megtalálja az olvasóját. Mi pedig minden nap ezen dolgozunk: hogy ez a találkozás megtörténjen: valaki a kezébe vegye, elolvassa, megszeresse és továbbadja a hírét.
Jó ebben a csapatban dolgozni, mert mindig lehet számítani egymásra: együtt gondolkodunk, tervezünk, és közben rengeteget nevetünk – mint Tölgyerdő lakói. Talán ez a laza jókedv is kell ahhoz, hogy a könyvek végül eljussanak azokhoz, akiknek igazán szólnak.
Még sokszor huszonötöt, Pagony!
W. Eszter:
Vera nagyon jól megfogalmazta, hogy a mi munkánk a könyvekért lelkesedni addig, amíg beléjük nem szeret mindenki más is. Végtelenül hálás feladat ez, egyrészt, mert jó, értékes, aranyos, gyönyörű könyvekért önszorgalomból is lelkesedik az ember, másrészt, mert fantasztikus érzés, amikor az olvasók azt jelzik vissza, hogy egy új kedvenc mesére, regényre, sorozatra találtak a segítségünkkel.
Az én feladatom, hogy ezt a lelkesedést a közösségi médiában terjesszem, nagyobb részben én írom a Facebook és Instagram posztjainkat, kisebb részben pedig a hírleveleinket. Emellett abban a szerencsés helyzetben is vagyok, hogy a YouTube csatornánkon meséket felolvasó fantasztikus színészekkel is én egyeztethetek.
Ugyan még „csak” 2021 óta vagyok a csapat tagja, de remélem, a Pagony 50. születésnapját is a fedélzeten, ebben a csapatban ünnepelhetem majd.
És hogy melyik Tölgyerdő-mese áll hozzám a legközelebb? Egy egyéves kisfiú anyukájaként valószínűleg a Nyuszi álmos...
Andi
Tőlem sincs messze a Nyuszi álmos ugyanazokból az okokból, mint Eszternek. Az én lányaim már nagy ovisok, sőt suliba is mennek lassan, én pedig közel 3 éve erősítem a Pagony marketingcsapatát – így azon kevés szerencsések közé tartozom, akiknek a gyerekei a legcsodálatosabb mesekönyvek között nőhetnek fel.
Igazából a gyerekeim mögé bújok, hogy ez nekik milyen jó, pedig valójában én élvezem ezt a legjobban! Amióta itt dolgozom, az az egyik titkos vágyam, hogy egyszer egy szobányi gyerekkönyvbe ugorhatok egy hasast, majd a hátamra fordulva, mint a Balatonban, nézhetem a mesekönyvtájat, ami körbevesz. Mivel elmúltam negyven, tudom, hogy ezt már csak átvitt értelemben illik tennem (nem!), és úgy tényleg nap mint nap meg is valósítom.
Az én feladatom a csapatban röviden, közepesen hosszan és egészen hosszan írni a könyvekről a blog oldalunkra, interjúkat készíteni, beleolvasókat mutatni nektek, és még könyvbemutatókat is tarthatok, amiket talán most a legjobban szeretek! Vagyis mélyen belebújok a szövegekbe és képekbe, és igyekszem megmutatni nektek azokat a láthatatlan kapcsokat, amik szerintem titeket is összekötnek a kötetekkel.
Az én Tölgyerdő-könyvem a Béka szabadnapja, könnyű volt a választás: bár a mélységekben lubickolok a legjobban irodalomterapeutaként, imádom, hogy a Pagony nemcsak ennek ad teret az életemben, hanem a játéknak is. Szeretek ezzel a csapattal minden reggel felszállni a vonatunkra, ki-ki hozza a szalmakalapját, a napernyőjét és a piknikkosarát, én pedig a csíkos fürdőruhámban élvezem, hogy ez a szerep is az enyém lehet, ennek a Tölgyerdő-társaságnak lehetek a tagja.
Boldog szülinapot, Pagony!
B. Eszter:
Andi említette, hogy több könyvbemutatót is levezényelt már – én abban segítek, hogy ezeknek az izgi beszélgetéseknek a híre eljusson hozzátok. A rendezvények online kommunikációját bonyolítom (néha szó szerint), ha ellátogattok egy-egy PagonyFesztre vagy beszélgetésre, akkor szinte tuti, hogy ahhoz van valami közöm. Emellett a bolthálózat online marketingje az én területem, ami kicsit szigorúan hangzik, de valójában a legjobb dolog: a boltjainkban ötletelek az ott dolgozó szuper kollégákkal, hogyan tegyük még otthonosabbá, még sokszínűbbé a Pagonyokat, és hogyan juttassuk el hozzátok az újdonságaink hírét.
Több mint 9 éve kezdtem el a Pagonyban dolgozni, évekig a Pozsonyi Pagony csapatának a tagja voltam. Azóta is a Pozsonyi a kedvenc Pagonyom, szinte hazajárok oda – bár mostanság a Bakáts is nagyon a szívemhez nőtt, régi pozsonyis boltvezetőm, Laura ugyanis most ott varázsol otthont a boltból. A 9 év alatt sok mindent csináltam: voltam boltvezető, írtam cikkeket, hírleveleket, kezeltem a social felületeinket, de ami mindig állandó nálunk, hogy számíthatunk egymás segítségére és támogatására. Számomra nagyon sokat jelent, hogy a kollégáimmal nemcsak együtt dolgozni jó, hanem csak úgy együtt lógni is.
A Cicus főzni tanul pedig igazán könnyű választás nekem: a macskákat imádom, főzni pedig már egy ideje igyekszem rendesen megtanulni – Dominika tanítgat néha, kicsit sajnálom, hogy abból még nem készült mesekönyv, elég mókás lenne.
Éva:
(Cicus karaktere hozzám is közel áll, a főzés viszont annál kevésbé: ezért én Cicussal ellentétben aztán egészen biztosan lecövekeltem volna a könyvtárban, rég elfelejtkezve a szép piros lábosról, ami otthon csak arra vár, hogy feltegyék a tűzre. Kész szerencse, hogy a sajtos makaróni receptjét már évek óta ismerem.)
2021 óta dolgozom a Pagony köreiben. Egy kísérleti projektben kezdtem meg a munkám, aminek a célja az volt, hogy a tanárokkal kialakított gyümölcsöző kapcsolatot még szorosabbra fűzzük: osztályaikkal együtt is találkozhassanak a Pagony könyveivel. A Pagony exPedíció elnevezésű, rendhagyó irodalmi órákat kínáló programunk kísérlete sikeresnek bizonyult, és a már addig is sok tanár által kijárt Pagony Pedagógus ösvényt 2021 óta több száz osztállyal tapostuk egyre szélesebbre.
Az én fő feladatom, hogy az iskolai osztályok és a gyerekeket terelgető, őket közösséggé formáló tanárok számára lehetőséget teremtsek arra, hogy minőségi gyerekirodalmi alkotásokban önfeledten, a szigorú tantervi utakról letérve és közösen kalandozhassunk.
És ezt a Pagony exPedíció programjai mellett a marketingcsapatban a hetente kimenő tanári hírlevelek keretében is igyekszem megvalósítani. Ezekben a pedagóguskollégák számára inspiráló felvetéseket, könnyen és gyorsan beépíthető ötleteket, osztályprogram-javaslatokat és a kerettantervhez kapcsolódó olvasmányokat ajánlunk hétről-hétre.
A Tölgyerdő-mesém pedig A róka zoknija. Ez volt az egyik első könyv, amivel anyukaolvasóként sok-sok évvel ezelőtt bekalandoztam a Pagony univerzumba. Gyerekeimmel szerettük a rajzait, a ritmikus ismétlődéseit, a játékosságát, a méretét. És ahogy Róka a zoknija keresése közben számtalan szép és hasznos holmira bukkan, úgy szoktam én is egy-egy ötlet kidolgozása közben, a cél felé vezető út során is rengeteg értékes tudással gazdagodni.
És ezért szeretek a Pagonyban dolgozni, mert valóban nagyra tartja a kicsiket. A legkisebb ötletek mellé is támogatóan lép oda és kíséri a százholdas ösvényein. Akár egészen az Északi sarkig is.
Nagyon boldog 25. szülinapot, Pagony!
Dóri:
Alapító-tulajdonosként mondhatom, hogy a legrégebben dolgozom a Pagonynál. Sok mindennel foglalkoztam ez idő alatt, de az utóbbi közel 10 évben a marketing/PR csapat munkájáért vagyok felelős. A Pagony az életem része, nincs én vagy ő, csak mi vagyunk, ami tudom, hogy nem mindig könnyíti meg a munkát, mondhatni elég mániákus vagyok :)
A Tölgyerdő-sorozatból, ami az egyik kedvenc külföldi sorozatom, a Mackó levelei című részt választottam, több okból is. A legidősebb gyerekem 2000-ben született, ahogy a Mackó levelei első kiadása is ebben az évben jelent meg angolul (Julia Donaldson: Postman Bear, 2000). Olyan 3 éves lehetett a fiam, amikor az angol kiadást megvettük neki, és nagyon hamar már kívülről fújta, akkor még a mi verses „fordításunkban”.
Aztán amikor eljött a lehetőség kiadóként, megjelent magyarul is (2010), Papp Gábor Zsigmond szuper fordításában, a kisebb lányaim már ezt szavalták.
Mackó, aki külön-külön, személyesen kézbesíti a szülinapi meghívóját a barátainak, egy kicsit én is vagyok. Szeretem kitalálni, végigkövetni és megvalósítani a Pagony könyveit bemutató kampányokat, akciókat, rendezvényeket, és mindent, ami Pagony, és a könyvek, az olvasás, a közös olvasás a népszerűsítéséről szól. Ezt a munkát 7 nagyon különböző, de elképesztően profi és klassz kollégával végezhetem - most már ti is ismeritek őket : )
Biztos mindegyiküket meghívnám a Pagony 25. szülinapjára a Tölgyerdőbe, de nem tudom, mert azt is közösen szervezzük, így majd csak sütök nekik egy sütit.
Bis 120 Pagony!
2009. Győri Hanna köszöntője
A mából nézve talán vicces, de a 2000-es években a blogolás még aránylag új dolog volt: személyes, laza, mindenféle szövegekből összeálló újság – jó ötlet, nem? És új volt az is, ahogy a gyerekirodalmat újraértelmezte pár progresszív kiadó, a Csimota és a Pagony például. Így született meg a Pagony blogja, ahova Szekeres Niki elhívott, hogy írhatok gyerekkönyvekről. Már korábban is írtam az akkori Index.hu gyerekmellékletébe, de a Pagonynál volt alkalmam igazán belemerülni a kortárs gyerekirodalomba.
Kiderült, hogy mindent ötvöz, ami engem érdekel: szépirodalom, képzőművészet, játékosság, de nem az az izzadságszagú „játék”, amit a posztmodern irodalomelmélet szemináriumokon egy életre megutáltam; műhelymunka, személyesség, szabadság. Megismertem egy csomó érdekes alkotót Agócs Írisztől Máté Angin át Szegedi Katalinig, és (nagyon) kicsit beleláttam abba is, hogy hogyan készülnek a könyvek. Borzasztóan tetszett az egész!
2009-ben jelent meg a Maszat játszik – nehéz mai fejjel elképzelni, hogy mennyivel kisebb volt a magyar gyerekkönyvek kínálata, és mennyire friss volt akkor a Maszat, és mennyire egyedülálló: az Anna, Peti, Gergő sorozaton kívül nem nagyon volt a kisgyerekek mindennapjait a középpontba állító képeskönyv. Ma már olyan evidensnek tűnik egy hétköznapi helyzeteket egyszerűen, mégis meseszerűen bemutató könyv! Egy olyan, amiben nagyon jól kitalált, felismerhető szereplők vannak, akikben bármelyik kisgyerek magára ismerhet. Ahol a háttér (szinte) mindig fehér, és csak pár tárgy – ház, autó, játék, villamosülés – jelzi, hogy milyen környezetben vagyunk. Ahol a gyerekek nem nagyszemű, rajzfilmes stílusúak, hanem a cerkás vázlatok esetleges körvonalait megőrző mozgalmas, érdekes figurák. Ahol hiába minimalisták a képek, mégis van mit nézegetni rajtuk a szavakkal elmondott mesén túl.
Ebben az évben jelent meg A sötétben látó tündér is. Ez egy egészen másfajta kötet: már a méretével kitűnt a többi közül, és Takács Mari elképesztően erős színvilágú, érdekes kivágású-kompozíciójú művészi festményeire egyszerűen felkapta az ember a fejét. A szövegről, erről a csodálatos, modern, szabad népmese átiratról nem is beszélve.
Hihetetlen, hogy 2009-ben kevesebb, mint tíz új cím jelent meg a Pagonynál, de ezek ma is, tizenhét év után is élő, lüktető világok: Rumini, Bogyó és Babóca, Maszat, Cipelő cicák. És A sötétben látó tündér huszonegy évig varázsolta el a gyerekeket az Örkény Színházban – és fogja még sokáig elvarázsolni őket könyvben. Mert a könyvekben az a jó, főleg a jó gyerekkönyvekben, hogy nem lehet belőlük kinőni, mindig újra és újra lehet lapozgatni őket. Nekem a Pagonnyal együtt nőttek fel a gyerekeim, és a húszéves lányom egy hete, amikor hazalátogatott, édesen szenderedett álomba egy készülő Pagony-könyv kéziratát hallgatva, a kisebb pedig a mai napig listát ír Könyvhét környékén, hogy mit hozzak neki a Pagonyból, mintha kétszer lenne egy évben karácsony. Van, ami nem változik.
2008. Szekeres Nikoletta köszönti a Pagonyt
2008-ban vezette a könyvlistákat Závada Pál Idegen testünk, Esterházy Péter Semmi művészet című könyve, Leslie L. Lawrence A lófejű démon I-II-je, gyerekkönyvekből meg Rowling Harry Potter és a Halál Ereklyéi, a Varró Dániel–Szabó T. Anna–Tóth Krisztina hármas páratlan Kerge ABC-je vitte a prímet, de ebben az évben vehettük kézbe Parti Nagy Lajostól Banga Ferenc illusztrációval A pecsenyehattyú és más meséket is. Imádtam ezt az időszakot, tele volt kihívásokkal, a fiam hétéves lett, és úgy kellett csinálnom, mintha jó dolog lenne végignézni, hogyan erőszakolják bele a betűit a vonalak közé (nemrég olvastam Szilágyi Zsófia Iskolatáska című könyvét, és ő ugyanerről az élményről számolt be, szerencsére nem tántorították el attól, hogy irodalommal foglalkozzon, a fiam inkább a vizualitás felé fordult, ne kínozzák annyit feleslegesen), közben a Pagonyban, életem első komoly és rendes munkahelyén egy másfajta élettel találkoztam.
A 2000-es évek második felében ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés a gyerekkönyvek iránt, és valahogy kivételes élmény volt a mindennapjainkat azzal tölteni, hogyan válnak a kreatív ötleteink valósággá. Elkezdtünk webshopot építeni, kiadói blogot csinálni, Banyó Péter akkoriban mindennap a Barnes & Noble-ról álmodozott (jó dolog volt kifele nézni, és figyelni, mit csinálnak mások máshogy), és mi meg miért ne mertünk volna nagyot álmodni? Ahogy az sem volt kérdés, hogy egy nagyon cuki ötletből miért ne lehetne könyv, vagy aztán a könyvnél is valami több, valami más?
Emlékeim szerint (és, ha az emlékek nem is olyan csalókák, de az én emlékezésem biztosan átírja most, mi hogyan is történt pontosan), Várnai Zsuzsa képzőművészet-terapeuta készített kézzel varrott kis cicákat textilből. Ezekbe titkos gyöngyöket rakott, és a gyerekek marokra foghatták kezükben, olyan pici figurák lettek, amikkel szívesen játsszuk vissza a napot, amit titokban megszoríthatunk, ha valami fáj, és amiknek farkán apró kis gyöngy van, a testük csíkos, van bennük valami aranyos esetlenség, egyszóval bármikor szívesen lógunk velük együtt. Berg Juditot, aki Várnai Zsuzsával igen jó barátságban volt/van, megihlették a cicák, így született meg Ciró, Pepe és Lőri, a három varázscica, akik nem voltak éppen mintagyerekek, és akiknek Agócs Írisz rajzolt aztán picit szebb, picit újabb, picit viccesebb fizimiskát.
És hogy mi volt nekem a Pagony? Ha már szóba jött az együttlógás, talán az első és utolsó olyan munkahelyem, amivel úgy igazán együtt keltem, együtt feküdtem, és ahol valahogy mindig nagyon jó emberek kerültek egymás mellé, Gábor Niki, Szollár Vera, Tar Kriszti, Pereházy Geri, Burovincz Janka és még hosszan folytathatnám a felsorolást, tényleg tarthatna reggelig.
Sok boldog szülinapot neked, Pagony, és hajrá, az ötvenediken folytatjuk, és megnézzük, mire emlékszünk majd egy másik évből!
2007. Szollár Vera köszönti a Pagonyt
„Te tényleg a Pagonyban dolgozol?”
Ha bárki ezt kérdezi tőlem elkerekedett szemekkel, akkor igazából bele sem gondolok, hogy milyen lehet ez kívülről nézve. Nehéz úgy gondolnom rá, mint egy sima munkahelyre, mert nekem sokkal inkább egy életszakasz – vagy inkább több életszakasz egyszerre.
Közel húsz éve vagyok „pagonyos”. Egy kerámiaműhelyből, nyakig agyagosan estem be egy interjúra a régi József körúti Pagony-irodába. Berg Judit szólt, hogy lenne egy lehetőség – a lányaink osztálytársak voltak és legjobb barátnők –, én pedig szinte észre sem vettem, és már másnap pagonyos lettem! Bölcsészként nagyjából mindenféle szerepben kipróbáltam magam. Kezdetben adminisztrációval foglalkoztam, megismertem, hogy működik a kiadó, egy (!) könyvesbolt, aztán egyre több mindenbe belekóstoltam, és közben folyamatosan formáltuk egymást. Ott voltam a blog indulásánál, amikor még csak heti egy hírlevelet küldtem csütörtök reggelente, írtam számtalan ajánlót, cikket, készítettem interjúkat, marketingeltem könyveket. Most PR-osként azon vagyok, hogy a Pagony könyvei, játékai és programjai minél több emberhez eljussanak – a sajtótól és a szakmától egészen a szülőkig, emellett két podcastot is szerkesztek. Sokat változott a Pagony azóta. Amikor kezdtem, még csak hatan dolgoztunk az irodában – ma már ez szinte hihetetlen, csak a marketing-csapatban többen vagyunk! Egy dolog viszont végig ugyanaz maradt: unatkozni egyszer sem volt időm.
Közben pedig felnőtt a 3B, azaz a gyerekeim – igazán pagonyosan, Ruminivel, Máté Angi Volt egyszer egyével, Imbusz mesterrel, a gyerekszoba nálunk egy kis Pagony oázis volt!
A 2000-es évek elején a Pagony valami egészen újat jelentett: egy olyan helyet, ahol komolyan vették a gyerekirodalmat és magukat a gyerekeket is. Ahol lehetett és lehet most is kísérletezni, új hangokat, irányokat keresni, furcsa, merész ötleteket bedobni egy-egy értekezleten. És ez azóta sem változott. Nekem a Pagony ma is egy kreatív, lelkes közeg, ahol az ember szárnyalhat, ahol a legvadabb ötletekre sem legyintenek, hanem továbbgondoljuk őket.
De itt nemcsak könyvek, hanem barátságok és hosszútávú szakmai kapcsolatok is születnek, amik az évek során egy erős, megtartó közösséget jelentenek.
És ha a legkedvesebb Pagony-könyvemet kérdezik, akkor egyértelmű: Csoda és Kósza!
Czigány Zoltán 2006-ban indult sorozatában minden ott van, amit a legjobban szeretek a kortárs gyerekirodalomban. Egyszerre viccesek és bölcsek, játékosak és filozofikusan mélyek, ráadásul Baranyai (b) András zseniális rajzai olyan laza természetességgel és szeretettel keltik életre ezt a világot, hogy legszívesebben rögtön én is Csoda és Kósza mellé szegődnék egy-egy kalandra!
Szerettem felolvasni a gyerekeimnek a sárga-kék-zöld köteteikből, szinte az összes barátunknak ajándékoztunk belőlük, és nosztalgiával lapozok csak úgy bele még ma is. És elmondani nem tudom, hányszor hallgattuk a dupla CD-t (kinek van még ilyen?) Scherer Péter előadásában: a gödöllői tanya, Sajó bácsi és Sajó néni, a rengeteg vicces sztori és persze a zárónyihogás – így kerek egész. Szomorú, hogy Zoli halálával lezárult a sorozat története. Talán az utolsó e-mailes interjút még én készítettem vele a Pagony oldalára, ezért is különösen fontos nekem ez a mára már ikonikus sorozat.
25 év – hihetetlen belegondolni, hány gyerek nőtt fel Pagony-könyveken, velünk, velem. Sokan közülük ma már maguk is szülők. Azt kívánom, hogy egyszer majd ne csak az unokáim, hanem a dédunokáim is Pagony-könyveket olvasgassanak reggel-délben-este!
És persze legyen köztük Csoda és Kósza is. Nyi-ha-Ha-Ha. BRRR! Nyi-ha.
2006.: A szerkesztőség köszöntője
Kovács Eszter alapító, főszerkesztő
2006 volt a Pagony kiadó életében az első „igazi” kiadós év – noha már addig is megjelentek könyveink, a 2005-ös Friss tinta szakmai és közönségsikere után úgy éreztük, hogy „innentől kezdve ne csak úgy adogassunk ki könyveket – legyünk most már tényleg és igaziból és koncepciózusan gyerekkönyvkiadó!”. Ez egybeesett azzal, hogy 2006-ban a Bolognai Nemzetközi Könyvvásáron Magyarország volt a díszvendég, ráadásul a központi magyar megjelenés mellett Marék Veronika önállóan is bérelt egy standot, amiből a Pagonynak is felajánlott egy részt – így tehát életünkben először nemcsak látogatói, de kiállítói is lehettünk a híres vásárnak. Megmutattuk a világnak Bartos Erika Bogyó és Babócáját, Paulovkin Boglárka Katicáját és Berg Judit Panka és Csiribíjét. Ekkor vásároltuk meg (még nem annyira koncepciózusan, inkább találomra, csak mert nagyon tetszettek) a Pagony első külföldi könyveit is, nevezetesen Lila Prap Miért?-jét, Martina Skala Strado és Variusát és Tony Ross Kis királylányát. És 2006 őszén jelent meg a Rumini legelső része is – szóval visszavonhatatlanul igazi gyerekkönyvkiadókká váltunk.
Demény Eszter alapító, kiadóvezető
Sajnos a külföldi sorozatokról utóbb kiderült, hogy nem mennek túl jól, pedig valószínűleg mai fejünkkel is igent mondanánk rájuk. Bár ahogy az alábbiakból kiderül, ha a Miért?-tel megszereztük Hannát, akkor az igazán jó befektetésnek mondható! Volt viszont még egy könyv, amit ebben az időben, az elsők között választottunk, és az rendületlenül tartja magát. Ez pedig a Bilikönyv. Akkoriban még alig lehetett kapni a mindennapi, apró-cseprő ügyekkel foglalkozó könyveket, a pisi-kaki téma pedig egyenesen tabunak számított. Alona Frankel minden mondatában, minden rajzában megvalósítja, ami később a jelmondatunkká vált: nagyra tartjuk a kicsiket! Ráadásul a Bilikönyvet 1975-ben adták ki először! Az látszott, hogy lesz mit bepótolnunk, és azóta is igyekszünk ezen az úton haladni tovább.
Győri Hanna szerkesztő
2006-ban vettem életem első Pagony-könyvét, Lila Praptól a Miért? címűt. Magamnak, mert annyira érdekesnek, újszerűnek, viccesnek találtam. Aztán hamarosan betévedtem a Pagony könyvesboltba is, és elvarázsoltak a gyerekkönyvek. Egyszerre voltak ugyanolyan művésziek, mint amilyenek kisgyerekkorom olvasmányai a nagy újholdas szerzőktől, és egészen mások, kortársak és újak. Aztán a véletlenek sora úgy hozta, hogy 2010-től szerkesztőként kezdtem a kiadóban dolgozni. Eleinte nem sok fogalmam volt a könyvszerkesztésről, de szép lassan beletanultam a többiek segítségével, amire volt is idő, mert az első pár évben még nem volt olyan sok kötete a kiadónak. Lassan nőtt azzá a hálózattá, szinte intézménnyé, ami lett. Közben a szerkesztőségi üléseken még mindig ugyanúgy szétcincáljuk a szövegeket, kielemezzük a borítókat, elolvassuk egymás könyveit és nagyokat vitázunk, nevetünk és poénkodunk. Próbálunk rengeteget beszélgetni az alkotókkal, és a rohanásban is megmaradni műhelynek, hogy érezzük, egy új könyvet létrehozni mindig igazi kaland.
Csobod Luca szerkesztő
Amikor a Pozsonyi úti üzlet megnyitott, én éppen a Harry Pottert olvastam egy másik városban, takaró alatt zseblámpával – ahogy kell. Egy új világ nyílt ki előttem. A 90-es évek nem túl izgalmas gyerekkönyvei és a szüleim „felnőttkönyvei” után valami igazán jót olvastam, ami nekem íródott, rólam szólt, hozzám beszélt.
Amikor pár évvel később a legelső unokahúgomnak A graffalót olvastam, ismét egy új világ nyílt ki előttem. Éreztem, hogy ez most valami nagyon más. Hogy vicces, hogy színes, hogy én, (az időközben) felnőtt is élvezem. A csupaszín oroszlán, A telhetetlen hernyócska – velük teltek csodás péntek délutánok.
Amikor 2021-ben elkezdtem itt dolgozni, már igazán nagy kiadóba érkeztem. Évi közel 100 könyvön osztozunk a szerkesztőtársaimmal. Keddről csütörtökre, csütörtökről keddre a legkülönfélébb témák, nyelvek, ötletek jelennek meg a megbeszéléseinken és a táblázatainkban, miközben mi arról döntünk, hogy mi az, ami nemcsak jó, hanem igazán pagonyos is. Mi az, ami egy olvasónknak egy új világot nyit majd ki. Ha ezt elmondhatnám a takaró alatt kucorgó énemnek, talán azt hinné, csak mesebeszéd.
Rét Viki szerkesztő
Amikor a lányom kicsi volt, a Mammut melletti Pagonyba jártunk, más könyvesbolt szóba sem jöhetett. Aztán később már a Dunán is átkeltünk a Pozsonyi Pagonyhoz. Könyves voltam, ismertem valamennyire a gyerekkönyvkiadókat, és a Pagonyos könyvekre mindig figyeltem, tetszett a szépségük és a menőségük.
Tizenkét évig voltam szabadúszó a gyerekeim mellett, és bár a szakmában dolgoztam, nagyon hiányzott már egy csapat. Megkértem Esztit, hogy üljünk le beszélgetni, és kifelé menet már meg is mutatta az asztalt, ahol ülni fogok! Ennek már tíz éve. Azóta együtt megyünk a Pagonnyal jóban-rosszban. Szeretem a műhelymunkát, szeretem a szerzőimet, és úgy szeretek a Gellért téri boltban tanyázni, hogy most is alig tudok elindulni!
Grancsa Gergely szerkesztő
Amikor 2013-ban, magyarszakos egyetemistaként elkezdtem a Pagonynál dolgozni mint bolti eladó, nem igazán tudtam, mi fán terem a gyerekirodalom, vagy hogy van-e olyan, ami valóban jó – kivéve persze a Harry Pottert –, azt meg, hogy magyar szerzők és illusztrátorok is vannak a pályán, ráadásul nagyon magas színvonalon, még kevésbé gondoltam. Aztán elkezdtem olvasni a könyveket a boltban, és teljesen beszippantottak. Annyira, hogy jó pár évig a munkahelyi „kötelességen” túl is szinte csak és kizárólag gyerek- és ifjúsági irodalmat olvastam. Teltek az évek, és amikor a kiadóban szükség lett még egy szerkesztőre, Eszti, a főszerkesztő megkérdezte, nincs-e kedvem kipróbálni magam mint szerkesztő. Az jutott az eszembe, hogy ha mostantól az lesz a dolgom, hogy olvassak, és a kéziratokból a szerzőkkel és az illusztrátorokkal közösen kihozzuk a legjobbat, akkor tulajdonképp nagy baj már nem érhet. És ezt ma is, rengeteg könyvvel, szerkesztői megbeszéléssel, szerzőkkel, illusztrátorokkal való egyeztetésekkel, vitákkal és nagy egyetértésekkel a hátam mögött, így gondolom. Mert végigkísérni egy könyv útját a kézirattól az olvasókig most is ugyanakkora öröm, mint elsőre volt.
Ezen a héten 2006-ra emlékezünk vissza, ekkor jelent meg ugyanis az első Rumini-kötet!
A tengerész egér azóta számtalan vidéket megjárt már, több sorozat is szól a kalandjairól, de egy dolog nem változott: Berg Judit könyveit és Ruminit mindenki szereti.
2005. – Fekete András köszöntője
Az első 25 év
Húsz éve faltam a kortárs magyar irodalmat. Akkoriban került a kezembe egymás után két nagyszerű verseskötet. Mindkettőt a Pagony adta ki. Ismeretlen volt számomra a kiadó, arról viszont hallottam, hogy a Pozsonyi úton megnyílt az ország első igazi gyerekkönyvesboltja. És nem is akármilyen. Kiváló ízlésről tanúskodott a helyszínválasztás, a berendezés és a kínálat szempontjából egyaránt.
De visszatérve a két kötetre. Beleszerettem a Friss tintába. A mindenki által ismert óriások, Gryllus Vilmos, Csukás István, Kányádi Sándor, Tandori Dezső mellett olyan, talán kevésbé ismert, de számomra fontos szerzők szerepeltek benne, mint Jónás Tamás, Kovács András Ferenc, Kukorelly Endre, Szilágyi Ákos, Parti Nagy Lajos. Tisztában voltam vele, hogy egy antológiát kiadni milyen hatalmas, felelősségteljes munka, kevés kiadó képes rá.
A másik könyv Kiss Ottó: Emese almája. A zseniális Csillagszedő Márióért rajongtam, így nem meglepő, hogy ezt a kötetét is imádom. Eszembe juttatja a régmúlt kamaszkoromat, amikor a svéd gyerekverseket mint bibliát forgattuk.
Kisvártatva elérkezett a pillanat, amikor a Pagony megkerülhetetlen részévé vált az életemnek. Az említett Pozsonyi úti bolt üzletvezetője lettem.
Az első napokban kérdezték a barátaim, hogy milyen az új munkahelyem. Elmondtam, hogy a munka mellett napi 30-40 könyvet is elolvasok. Nem hitték és jót nevettek... Pedig az első napomon valóban kipipáltam Marék Veronika és Bartos Erika szinte teljes életművét.
És ahogy terebélyesedett a Pagony – hasonlóan ízléses újabb boltokkal, webáruházzal, a kiadó pedig hazánk legjelentősebb gyerekkönyvkiadójává vált – több munkaterületen is dolgoztam a webáruháztól a könyv- és játékbeszerzésen át az ügyfélszolgálatig. És az a megtiszteltetés is ért, hogy szerző is lehettem a kiadónkban.
Mit is szeretek legjobban ebben a közösségben? Ha felsorolnám, jócskán túllépném a köszöntő lehetséges terjedelmét. Ezért csak a számomra három legfontosabbat említem meg. A kiváló minőséghez, értékhez való ragaszkodás töretlenül megmaradt a bolthálózatnál és a kiadónál egyaránt. Erre mindenki büszke lehet, aki itt dolgozik A növekedés hozzáértő gazdasági kontroll mellett történik, ezzel garantálva a biztos, hosszú távú munkalehetőséget. Ami pedig talán a legvonzóbb, hogy a növekedés ellenére megmaradt igazán családias munkahelynek, ahol számíthatunk egymásra minden téren.
Mindezt köszönöm, és boldog 25. születésnapot kívánok!
2004. – Wunderlich Péter köszöntője
2004-ben járunk. Akkoriban még nem volt YouTube, Twitter, és nem létezett az okostelefon. A Facebook pedig éppen csak elindult egy amerikai egyetemen, de Magyarországon szinte senki sem hallott róla. A zenéket CD-n hallgattuk, a filmeket DVD-n néztük, és még fejből tudtuk a fontosabb barátok, rokonok vonalas telefonszámát. Abban az évben csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz, és úgy vélem, valahogy az egész korszakban ott volt a nyitás, a kíváncsiság és az új utak keresésének a vágya. Ma már hihetetlennek hangzik, de ha akkoriban valaki megkérdezte tőlem, milyen könyvkiadóknak dolgozom, és azt válaszoltam: a Pozsonyi Pagonynak, legtöbbször csak értetlenkedő tekintetet kaptam. Ma, több mint húsz évvel később, inkább azon csodálkozom, ha valaki a Pagony név hallatán nem sorol fel legalább három-négy Pagony-sorozatot vagy egy tucattal az ismert ikonikus mesefigurák közül.
Mondhatnám: még minden egészen más volt. A Pagony azokban az években valami olyasmibe kezdett, ami a magyar gyerekkönyvkiadásban addig ritkaságnak számított. Az első könyvek kiadásakor nem a biztosra mentek, nem jól bevált külföldi mintákat követtek, hanem hittek abban – és ez véleményem szerint a sikerük esszenciája –, hogy kortárs magyar szerzők és illusztrátorok is képesek új nyelvet teremteni a gyerekirodalomban. A kiadó körül hamarosan kialakult egy különleges alkotói közeg: fiatal grafikusok, pályakezdő illusztrátorok, új hangú meseírók kaptak lehetőséget arra, hogy megmutassák magukat. Egyfajta műhellyé vált, valódi inkubátorrá, ahol nemcsak könyvek születtek, hanem pályák is elindultak. Akkoriban több, ma már ismert grafikusművész diplomamunkájának létrejöttét is segítettem, és jó látni, hogy sokan közülük ma a magyar gyerekkönyv-kultúra meghatározó alkotói.
Mészáros Gabival a kezdetektől részt vettünk a Pagony könyveinek létrejöttében, és hihetetlen, de ennek immár huszonnégy éve. Akkoriban a könyvkészítés még sokkal személyesebb mesterség volt. Egy-egy új kötet megszületését közösen kísértük végig az első tervektől a nyomdagépig.
Nem egyszerű megrendelői kapcsolat alakult ki közöttünk, hanem barátság, folyamatos párbeszéd: papírokról, színekről, kötészeti megoldásokról, arról, hogyan lehet egy könyv egyszerre szép, szerethető és időtálló. Sokszor együtt álltunk a próbanyomatok fölött, együtt kerestük a legjobb megoldásokat, és együtt örültünk, amikor egy-egy könyv végül megszületett. A közös munka során nemcsak szakmai bizalom épült, hanem lassan emberi kapcsolatok, barátságok is születtek.
Egyik nap Banyó Peti bejött az irodámba és izgatottan kérte: „nézz meg egy érdekes könyvet, kíváncsi vagyok, mit szólsz hozzá. Én úgy érzem, ezekről a figurákról nemsokára óvodás csoportokat fognak elnevezni.” Ez volt az első Bogyó és Babóca. Emlékszem, mennyire más volt ez a könyv az addig ismert mesekönyvekhez képest. A szerkesztők úgy döntöttek, adnak neki egy esélyt – és aztán: bumm. Hirtelen mindenki számára világos lett, hogy valami egészen különleges dolog született. Nem sokkal később megismertem a szerzőt, Bartos Erikát, akivel azóta is mély barátság köt össze, a Pagony pedig hosszú éveken át gondozta és építette a sorozatot, amely mára húszéves lett, és generációk közös élményévé vált. Talán éppen ez fejezi ki leginkább a Pagony lényegét; azt a ritka vállalkozó szellemet, kíváncsiságot és bátorságot, amely a míves kiadói szakértelemmel párosulva mindig képes volt felismerni és befogadni az újat...
Wunderlich Péter (akinek minden Pagony-könyvben szerepel a neve, egyébként a Wunderlich Production cégvezetője, a MOME oktatója)
2003. – Fenyő D. György köszöntője
Ha képzeletben egy derékszögű háromszöget rátennénk Budapest térképére, annak a hegyesebb sarka a Berzsenyi Gimnáziumnál lenne, annál az iskolánál, amelyben huszonegy évig tanítottam, amit nagyon szerettem, és ahol megismertem két nagyon tehetséges diákot, Kovács Esztert és Sárdi Dórit – persze sok-sok más kiváló gyerek között. A háromszög másik sarka a Radnóti Miklós utca egyik házánál lenne, ahol tizenöt éven át laktam, és amit igazán a sajátomnak éreztem. A derékszög pedig a Pozsonyi út és a Radnóti Miklós utca sarkánál lenne, a Pozsonyi Pagonynál.
A megnyitón már ott voltam, és éreztem, hogy valami fontos történik: megnyílt Magyarországon az első gyerekkönyvesbolt! Aztán egy évvel később, 2002 őszén a Pagony tulajdonosai megkérdezték, nem lenne-e kedvem gyerekfoglalkozásokat tartani náluk. Hát hogy ne lett volna! Már csak azért is, mert akkor jöttem el az Berzsenyiből, és – mivel annyira szerettem ott lenni – két évig nem helyezkedtem el sehol. Havonta két mesét mondtam a kicsiknek, egyszer olvasóklubot tartottam alsósoknak, és szintén havonta egyszer versíró foglalkozást szintén alsósoknak.
A bolt gyönyörű volt, amilyen kicsike, annyira sok minden elfért benne. Így a beugróban volt egy hatalmas nagy fa, aminek a törzsére leültem, megkérdeztem a gyerekeket, miről meséljek nekik, aztán belevágtam. A fára rá lehetett feküdni, az aljába be lehetett mászni, és bárhová lehetett feküdni abban a kis, mégis védett, biztonságos és szép kuckóban.
A legnagyobb csoda az asztal volt, ami a plafonon lógott, és kötéllel, csigákkal le lehetett ereszteni. Eköré telepedtünk le a nagyobbakkal, harmadik-negyedik-ötödikes gyerekekkel, olvastunk el és beszéltünk meg különböző könyveket, frisseket, érdekeseket, gyerekeknek szólókat. Meg verset írtunk, és hoztam a példákat és a feladatokat, ők meg nagy lelkesen alkottak. A mesemondáson mindig változott a csoport, a nagyobbak viszont rendszeresen, kitartóan jártak. Andris, Lili, Andris, Zsófi, Lonka, Iván, Zalán – ők alkották a törzsgárdát, és bár gyakran bekapcsolódott még ez és az, de ők másfél éven át kitartottak.
A Pagonyban ismertem meg személyesen Marék Veronikát is, aki a Pagony kiadó első szerzője volt. A Könyvhéten volt egy sátrunk a Liszt Ferenc téren, mi ketten ültünk ott Veronikával, ő dedikálta a könyvét, és rajzolt az arra járókkal, én mesét mondtam nekik. Talán a Jó éjszakát, Annapanni! volt az első kötet, amit a pagonyos újrafelfedezés során kiadtak, mindenesetre izgalmas volt együtt üldögélni azzal a szerzővel, akinek a könyveit magam is gyerekként annyira szerettem.
Tartottam még néhány – úgy rémlik, izgalmas – könyvbemutatót ott, a kicsiny Pagony-kuckóban; beszélgettünk A sötétben látó tündérről Bagossy Lászlóval és Pogány Judittal, A pecsenyehattyú és más mesékről Parti Nagy Lajossal, de az az intenzív korszak, hogy minden héten egy délutánt a Pagonyban töltöttem, 2004 őszén lezárult. A kapcsolat, sőt, mondhatni, a barátság megmaradt, és néhány éve, amikor a Pagonynak szerzője lettem, más dimenziót kapott. De néha még ma is, automatikusan, Pozsonyi Pagonyt mondok, és sokszor látom magam előtt a kicsiny pagony-kuckót a nagy fával és az égből leszálló asztallal.
2003-ban jelent meg Marék Veronika Jó éjszakát, Annipanni című mesekönyve. Eheti fókuszkönyvünk ez a mára már klasszikus kötet.
2002. – A Pozsonyi Pagony csapata:
25 év. Hűha, belegondolni is elképesztő. Ez már egy negyed évszázad.
25 év történetei, találkozásai, kapcsolódásai és mosolyai. Nekünk ez nemcsak munka, hanem rengeteg emlék és közös élmény – amit veletek tölthettünk, és reméljük, még sokat töltünk is együtt.
Van köztetek, aki kézműves foglalkozásra járt ide ovi után, és ma a gyerekeinek keres nálunk első olvasmányt. Van köztetek, aki két-három évig itt dolgozott velünk míg tanult, és ma gyerekpszichológus, pedagógus, bábművész, dramaturg. Van köztetek olyan, aki félénken kérdezte meg itt a pultnál, hol kell kéziratot leadni, és ma sikeres szerző.
És van köztetek olyan is, aki együtt cseperedett Boribonnal, bolondozott a kuflikkal, majd izgulva kalandozott Ruminival. Aki itt kapta az első ajánlásokat, most pedig már ajánlja ezeket a könyveket a kicsiknek.
Huszonöt éve vagytok velünk itt, a legrégebbi Pagonyban. Ahol a plafonra kellett felcsévélni a kézműves asztalt napközben, hogy a vevők elférjenek; ahol egy pici helyiségben elindult a kiadó. Ahol ismerjük a könyveket és szeretjük azokhoz eljuttatni őket, akikhez a leginkább illenek.
Köszönjük, hogy velünk tartotok!
Eheti kiemelt könyvünk pedig Marék Veronika klasszikusa: Boribon születésnapja. 2002-ben ez volt a legelső saját kiadású könyvünk, ami a Pagony első születésnapjára jelent meg.
2001. – Részlet a tulajdonosok köszöntőjéből:
„Rejtély, hogy mertünk belevágni 25 évvel ezelőtt ebbe az egészbe, de életünk legjobb döntésének bizonyult.
Alig voltunk idősebbek, mint most a gyerekeink, és mindössze néhány hónap alatt a semmiből létrehoztuk a Pozsonyi Pagonyt, aminek nem volt előzménye Magyarországon. Kis túlzással mindent magunk csináltunk, a bolt berendezésétől a számítógépes rendszeren keresztül a beszerzésig és eladásig.
Tény, hogy jókor voltunk jó helyen: a 90-es évek nagy felszabadulásával elárasztották a piacot az olcsó, igénytelen könyvek, sokszor gyenge szöveggel és hatásvadász egyenrajzokkal – a 2000-es évek elejére viszont újra megjelent az igény a szépre, az izgalmasra. Újra előkerültek régi klasszikusok, felértékelődött a grafika, helyet kért egy fiatal írónemzedék, és elkezdtek megjelenni úgy a kísérletező mint a mindennapi életről szóló könyvek.
Irodalommal foglalkozó bölcsészként, kicsi gyerekeink mellett, elsőre természetesen a könyvkiadás izgatott minket, de arról kiadós barátaink lebeszéltek bennünket: túl kockázatosnak ítélték, hogy az összes saját pénzünket könyvekbe fektessük (azóta értjük, igazuk volt, teljes outsiderként ez valóban nagy vakmerőség lett volna). Ekkor úgy döntöttük, összegyűjtjük a piacról a nekünk tetszőt, és ezt kínáljuk egy helyen – azaz: csináljunk egy gyerekkönyvesboltot! A könyvkiadáshoz hasonlóan könyves ismerősök erről is próbáltak lebeszélni minket, mondván, egy gyerekkönyvesbolttal elvágjuk magunktól a piac nagy részét, de végül is nem hagytuk magunkat – 2001-ben Újlipótvárosban megnyílt az élményvásárlást nyújtó mintaboltunk, a Pozsonyi Pagony, amire azóta is az immár 12 tagból álló hálózatunk ékköveként tekintünk.” – a teljes tulajdonosi köszöntőt olvasd el itt!
Az első kiemelt mesekönyvünk az, aminek a nevünket is köszönhetjük. Ünnepelj velünk, Micimackó!
