Budapest OFF - kortárs novellák
  • 14-18

Budapest OFF - kortárs novellák

Tilos az Á, 2023

232 oldal , Puha kötés

Ezen a reggelen kicsivel fél hét előtt ébredt. Magára húzta a farmerját meg egy pólót, és kicsoszogott a konyhába. Az életmentő kávé után Budapest a fürdőszobába ment, és miközben fogat mosott, a tükörbe nézve elcsodálkozott rajta, milyen jól néz ki, pedig már vagy százötven éves. Azon morfondírozott, lehetne-e még az ő korában egy könyv főszereplője… Nem tudta eldönteni.

Tizenhárom köztünk élő író azonban igen. Berg Judit, Dániel András, Gévai Csilla, Gimesi Dóra, Jeli Viktória, Kalapos Éva Veronika, Kemény Zsófi, Kertész Erzsi, Kiss Tibor Noé, Mészöly Ágnes, Molnár T. Eszter, Tasnádi István, Totth Benedek története a főváros egy-egy kis szegletében játszódik a belvárostól a külvárosig. A novellák kamasz szereplői úgy élnek benne, ahogy tudnak, ahogy a fiatalok élnek, de egy pillanatban szétválaszthatatlanul összekapcsolódnak a várossal. A novellákban hol megelevenedik a főváros története, hol eltévedünk benne, hol otthonosnak látjuk, hol folyton változónak, hol sírunk, hol nevetünk. Bár az elbeszélések helyszínei nem fedik le teljesen Budapest térképét, az egyes novellák szereplőinek történetéből kirajzolódik a főváros ezer arca, íze, illata, árnyalata, és különösen a jelene.

Budapest ON!

Keresd itt E-KÖNYVben is!

A webshop készletén jelenleg nincs, de rendelhető, amennyiben be tudjuk szerezni, a várható szállítási idő: 8- 15 nap.

Eredeti ár: 4990 Ft
Online ár: 4242 Ft
loyaltypoints21 törzsvásárlói pont
Kosárba
I LOVE BUDAPEST

Tavaly a Tilos az Á Kiadó a Szívlapát című kortárs versantológiát jelentette meg, hogy a kamaszokkal megismertesse és megkedveltesse a versolvasást. Idén egy novellaantológia megjelenése kapcsán kérdezzük Péczely Dóra szerkesztőt. Hogyan kapcsolódik a Szívlapáthoza Budapest Off? Hogyan lehet Budapestet elbeszélni? Melyek Budapest legmesésebb kerületei? Olvasd el az interjút, és ismerd meg a Budapest Off című novellaantológiát!

 

Kísérletezni jó!

A nemrég megjelent Budapest OFF - kortárs novellák címmel megjelent kötet kapcsán a könyv szerzőit faggattuk arról, hogy hogyan születtek írásaik. Gévai Csilla elsőként árulja el neked, hogy miért éppen Budafok a színhelye Buddha-fok című novellájának...

Budapest a legjobb város a világon

Berg Judit vérbeli budapesti, ahogy ez kiderül a Budapest OFF - kortárs novelláskötet kapcsán készült mini-interjúban. Keresd meg a Rózsaszín felhőkarcoló című írását a kötetben, aztán ha van kedved, vesd bele magad a belvárosi bulinegyedbe, és dedikáltatsd a köteted a szerzőnővel!

Összes kapcsolódó cikk
Sütihasználati beállítások