Tallér Edina

Kiskunhalason született, 1971-ben. Író, újságíró, a Hajtűkanyar és az Irodalmi Sátor Egyesület alapító tagja. A Stúdió 13 nevű színházi alkotóközösség író-dramaturgja. 2007 óta publikál irodalmi lapokban. 2010-ben jelent meg A húsevő című regénye a Kalligram gondozásában, valamint Egy perccel tovább című drámája a Mozgó Világban, majd 2013-ban a Lehetek én is.
Az ifjúsági irodalomban 2014-ben jelentkezett első regényével, a Most akkor járunk?-kal, amit nagyon magukénak éreztek a Tilos az Á kiadó kamasz olvasói.
Hogy miért lehet olyan jól azonosulni vele, az talán kiderül ebből:
"A regény ötlete már évek óta érlelődik bennem. Nagyon-nagyon szerencsés helyzetben vagyok: van egy fiam és egy lányom, nekik pedig vannak barátaik. Mondanom sem kell, hogy időnként átjáróház a lakás, kamaszfiúk ki, kisiskolás lányok be, és fordítva. Vagy mindenki egyszerre. Elképesztő élményanyag és karakter-kavalkád. Adott volt a téma: hogyan látja egy kamaszfiú a világot, mi foglalkoztatja, mik az álmai, mi teszi boldoggá, mi bizonytalanítja el. Úgy gondoltam, közelebb tudok kerülni ezekhez a kérdésekhez, ha egy tizenéves srác nézőpontját és nyelvét veszem alapul."

Engem azzal büntettek, hogy egy hétig nem olvashattam
2016-08-15
#10+

Több éve indítottunk egy nyári cikksorozatot a Pagony blog oldalán, ahol a szerzőket, illusztrátorokat faggattuk. Szerencsére eljött az ideje, hogy folytassuk!

Mostani kiszemeltünk Tallér Edina a Most akkor járunk? és a Holnaptól minden rendben c. regények szerzője!

Tovább olvasom...
Holnaptól tényleg minden rendben
2015-10-30
#10+

Bárki mondhat bármit, nyolcadikosnak lenni nem könnyű. Sőt talán ez az egyetlen olyan időszak az ember életében, amikor később sem csak legyint rá és nevet egyet, hanem utólag nézve is emlékszik rá, hogy milyen kemény volt tizennégy évesnek lenni. A Most akkor járunk?-ból már megismert Beni a folytatásban napjainkban, 2015 őszén, tizenhat éves fejjel meséli el, hogy milyen volt az a bizonyos 2013/2014-es tanév, hogy hogyan birkózott meg azokkal a problémákkal, amikkel a legtöbb nyolcadikosnak szintén szembe kell néznie.

Tovább olvasom...
"A saját anyám is rajtam röhögött..."
2015-10-29
#10+

Beni élete ott folytatódik, ahol a Most akkor járunk?-ban abbamaradt. Barátnője, Eszter New Yorkba költözött, és egyre nehezebben megy a vele való kommunikáció; közeleg a felvételi, és valahogy senki sem képes semmi másról beszélni; Fedor egyre furcsábban viselkedik, Andris agya pedig csak a csajok és a sport körül jár... A kérdés csak az, hogy mi legyen ezután. Olvass bele Tallér Edina legújabb könyvébe, a Holnaptól minden rendbenbe!

Tovább olvasom...

Sütihasználati beállítások