Madarak - Légi akrobaták

Tessloff és Babilon Kiadó, 2016

48 oldal , Kemény kötés

A levegő nomádjai A nálunk honos madárfajoknak több mint a fele ősszel elhagyja költőhelyét, és más vidékre költözik, hogy ott vészelje át a telet. Évente ötmilliárd madár ingázik Európa és Afrika között. Nem csak a hideg elől menekülnek, hiszen a tollruhájuk kellő védelmet nyújt, sokkal inkább a gazdagabb táplálékforrásokat célozzák meg. Ezért van még a trópusokon is madárvonulás. A mi éghajlatunkon főként a rovarok hiányoznak a madaraknak télen, de a magvak, bogyók kínálata is jóval szűkösebb. A meleg déli tájakon viszont bőven találnak táplálékot. De vajon akkor miért nem maradnak ott egész évben? Egyszerű okból: mert ott annyi madár gyűlik össze, hogy tartósan nem találnának elegendő táplálékot. Ezért repülnek vissza otthonukba minden tavasszal a madarak. Útra fel! Első látásra úgy tűnik, hogy a madarak a nappalok hosszához, illetve az időjáráshoz igazítják indulásukat. A kísérletek azonban más eredményt hoztak. A mesterséges fénnyel megvilágított ketrecben, mesterséges körülmények között tartott vonuló madarak ugyanakkor kezdtek nyugtalankodni és repdesni, mint szabadon élő társaik. A költözési láz körülbelül addig tartott náluk, mint amennyi idő alatt eljutottak volna a telelőhelyükre. A madarakban tehát egy velük született belső óra működik, amely nemcsak jelt ad az indulásra, hanem a repülési időt is mutatja. Az időjárás is befolyásolja a folyamatot: attól függően, hogy a táplálékkínálat mikor kezd szűkössé válni, a madarak néhány nappal előbbre hozzák vagy kitolják az indulás időpontját. Ösztönös és tanult útvonalmeghatározás Szintén kísérletek bizonyítjták, hogy az irány kiválasztása is velük született képesség: a fogságban tartott madarak mindig ugyanazon égtáj felé próbáltak kirepülni. De vajon hogyan képesek több ezer kilométeren át tartani az irányt? Először is ugyanúgy, mint mi, emberek, megfigyeléssel, például a táj feltűnően jellemző jegyei alapján tájékozódnak. Másrészt irányt mutat nekik a nap járása. Belső órájuk segítségével nappal a nap állásáról tudják meghatározni az irányt. Sőt a napiránytűt borult időben is képesek használni, mivel az ibolyántúli fényt is észlelik. Éjszaka a csillagok mutatnak nekik utat. Ám az még felderítésre vár, hogy pontosan melyek. Az viszont bizonyított tény, hogy csillagiránytűjük behangolásához egyszer látniuk kell a csillagos eget. Vagyis a csillagok alapján való tájékozódás nem velük született képesség,hanem feltehetőleg egy fiatalkorban szerzett tapasztalat bevésődésének eredménye. A madarak harmadik titkos iránytűje a mágneses érzék, erről egyelőre keveset tudnak a kutatók.

Elérhetőség: rendelhető

Várható szállítási idő: 3- 5 munkanap

Teljes ár: 3590 Ft
Aktuális ár: 3052 Ft
loyaltypoints15 törzsvásárlói pont
Kosárba
Tájékoztatás mesterfokon

Közlekedés, állatok, növények, térkép, kultúra, tánc, tudomány... Most a legfrissebb és legmenőbb ismeretterjesztő könyveket gyűjtöttem össze, amit minden kíváncsi gyerek szívesen forgat. Ezeket a kiadványokat olvashatjátok közösen, mindjárt megbeszélve a felmerülő kérdéseket, vagy egyből a gyerek kezébe is adhatod, mivel könnyen pontos és valós válaszokat találnak. Nincs is nagyobb kaland, mint felfedezni a világot! 

Ráadásul annyi az újdonság, hogy alig győztem kiválasztani a kedvenceimet. például megjelent a Világlátószerzőinek egy új könyve! Most 2-től 99 éves korig mindenkinek ajánlok egy-két kötetet, amivel nem fogja unni az őszi szünetet... És talán az sem baj, ha marad belőle a télire is bőven új információ...

Könyvek minden témában

A gyerekek szeretnek izgalmasakat kérdezni. Most végre minden témában friss és hiteles válaszokat kapnak! Ráadásul órási, varázslatos képekkel gazdagított kiadványok jelentek meg, amik még izgalmasabb szempontból szemléltetik a tárgyukat! Böngéssz, informálódj, szórakozz!

Lapozz a szemlére!

Összes kapcsolódó cikk

Sütihasználati beállítások