Michael Ende

A Gombos Jim, a Momo és a Végtelen Történet szerzője igazán kalandos életutat járt be. Nem volt jó tanuló, többször kicsapták iskoláiból, a háború alatt több bombázást is túlélt és többször került pénzügyileg is csődbe. Gyermekkönyveit Gombos Jim történeteivel kezdte, de az igazán nagy sikert az 1972-es Momo és az 1979-es Végtelen Történet hozta meg. Bár az utóbbiból készült film világsiker lett, az írónak annyira nem tetszett, hogy a nevét is töröltette az alkotók közül. Könyvei Európa és Amerika mellett Japánban is hatalmas sikereket hoztak. 66 éves korában, 1995 szeptemberében hunyt el.

Ezt olvasd fel nagyoknak!
2020-07-20
#Ezt olvassuk

Felolvasásra, vagy önálló olvasásra kerestek? Gyakran tesszük fel ezt a kérdést a boltban, amikor egy bizonyos korosztálynak ajánlunk könyveket. Van ugyanis egy korszak a gyerekek életében, amikor a szövegértésük és a mese-igényük két nagyon különböző irányt vesz: amikor elkezdenek olvasni tanulni, illetve amikor már tudnak, de még mindig kezdő-haladó olvasók. Ilyenkorra jutottak el az esti mesék hallgatásában oda, hogy már összetett, izgalmas szövegeket is be tudnak fogadni, és mennének is tovább ezen a vonalon. Önállóan olvasva viszont még nem tudják ezeket befogadni, a kifejezetten nekik szánt kezdő- és haladó olvasó könyvek pedig másra valók, nem elégítik ki ezeket az igényeket.

Tovább olvasom...
Klasszikusok újraolvasva
2017-03-02

Mindenkinek vannak olyan gyerekkori könyvélményei, amik felejthetetlenek.
Mitől, miért és kiknek jók ezek a régebbi mesék?
Most a legnagyobb klasszikusokat vettük le a poncról és néztük meg közelebbről. Olvass újra te is, megmutatjuk azt is, hogy hogyan!

A másik ok, hogy MOST kezdd el az újraolvasást, hogy március 15-ig 20% kedvezménnyel teheted a kosaradba a legkedvesebb klasszikusainkat!

Tovább olvasom...
Mi így nosztalgiázunk :)
2016-08-10
#Ezt olvassuk

Sokszor felnőtt korunkra már csak egy kép, egy homályos érzés, vagy néhány derengő részlet marad meg. Aztán a gyerekek születésével újra előkerülnek a régi könyvek, vagy épp véletlenül bukkanunk rá a könyvesboltok polcán. Elérzékenyedve forgatjuk a lapokat, ismerünk rá azokra az oldalakra, amelyek fölött különösen sokat ücsörögtünk, amelyek beivódtak az emlékezetünkbe, valahová a vasárnapi krumplifánk és a kürtőskalács illata mellé. Most azok vallanak legkedvesebb gyerekkori könyvélményeikről, akik olyan szerencsések, hogy nap mint nap ezzel foglalkozhatnak.

Ezek voltak a kedvenceink, amikor mi kicsik voltunk...

Tovább olvasom...

Sütihasználati beállítások